2017. április 7. - Az erdők világnapján „Zöldjárat” címmel rendkívüli fizikaórát tartottak a sátoraljaújhelyi Georgikon görögkatolikus mezőgazdasági és élelmiszeripari szakiskolában.

Az előadás témái az energia és a megújuló energiaforrások voltak.
Tóth Pál, a Georgikon fizikatanára érdekes, látványos kísérleteket mutatott be a témában, az Energia Suli Fizibusz programja keretében. A kísérletek elvégzésébe a tanulókat is bevonta, amit a diákok nagy érdeklődéssel, örömmel vállaltak.
Az Energia Suli Fizibusz programjának célja, hogy a fiatalokat rászoktassák a környezettudatos energiafelhasználásra. Kidolgozói remélik, hogy e kezdeményezés hozzájárul a tanulók környezettudatos szemléletének formálásához, s hogy a fiatalok hasznosítani fogják a megszerzett ismereteket és a látottakat további tanulmányaik, életük során.
A Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium négy csapata nagyon szép eredményeket ért el a hat fordulóból álló országos erdőismereti versenyen, melyet Fedezd fel az örökséged címmel rendeztek meg. A vetélkedő során a diákok megismerhették a magyarországi erdőgazdálkodás, erdei természetvédelem és az erdészeti munka legfontosabb elemeit és érdekességeit. A versenyre 173 csapat nevezett; a „Mezősök” 3. csapata elnyerte a verseny harmadik fordulójának különdíját is. A csapatok bebizonyították, hogy mennyire fontos számukra a természet értékeinek megőrzése és fenntartása az utókor számára, az erdő tisztelete és a közös csapatban való együttműködés, egymás segítése.

No events