2017. december 06. - Vissza a természethez! – adta ki a jelszót a XVIII. században Rousseau, a francia felvilágosodás kiemelkedő gondolkodója.

Az ipari forradalom és a technikai fejlődés századaiban azonban minden fontosabb volt, mint az eredetihez, a természeteshez való visszatérés gondolata.
Idővel az ember kezdte belátni, hogy itt nemcsak valami szép eszméről van szó, hanem hovatovább létkérdésről az ember és a természet viszonyában. Kiderült, hogy az esztelenség, az egyoldalúság súlyosan visszaüt, a természet gátlástalan legyűrésével az ember maga alatt vágja a fenntartható fejlődés, sőt a puszta létezés fáját. Ha megkésve is, de ellenmozgalmak indultak, többek között a mezőgazdasági termelés és az erdőgazdálkodás terén: megszületett a biotermesztés, illetve az örökerdő eszméje és gyakorlata. A biológiai gazdálkodás alapjait Rudolf Steiner és Albert Howard rakta le, az örökerdő gondolata pedig Alfred Möller német erdészhez köthető.

Az örökerdő kulcseleme a változatosság a fafajok és az erdei életközösségek tekintetében egyaránt, aminek alapja a folyamatos és önmagától való (spontán) felújulás. Az erdész dolga, hogy ezt szem előtt tartva végezzen minden beavatkozást. Vagyis őrizze meg a folyamatos erdőborítottságot, az erdőszerkezet változatosságát, az elegyességet, a vegyeskorúságot, részesítse előnyben az őshonos fafajokat, gondoskodjon az öreg és a holt fák védelméről.

Az örökerdőben tilos a tarvágás (a talaj védelme érdekében is), kötelező a válogató (szálankénti) művelés, s minden munkát, így a fakitermelést is kíméletesen kell végezni. Az örökerdő fái egészségesebbek, jobban ellenállnak a klímaváltozás negatív hatásainak, megőrzik az erdei közösség élettereit és gazdasági hasznosíthatóságuk sem csökken. Hazánkban e módszer zászlóvivője a Pilisi Parkerdő Zrt.: több mint 8 ezer hektárt művel örökerdőként.  Valló László