2015. július 15. - Tranquillius
1876-ban a libanoni Bécharré település lakói ámulva nézték, amint a település egyik félreeső ligete körül lázas munka kezdődött.

A munkások egy falat húztak fel az erdő köré. A falat nem más, mint Nagy-Britannia uralkodója, Viktória királynő fizette. Hogy mi szükség volt a kevesebb mint 400 fa körülkerítésére? Az ok egészen hétköznapi volt, nehogy a kecskék lerágják az ifjú sarjakat. 
A természetvédelem ekkoriban húzta fel a gyermekcipőt, éppen négy éve jött létre a világ első nemzeti parkja. A libanoni eset azonban több szempontból is érdekes. Nem túl gyakran kapcsoljuk a természetvédelmet a vallásokhoz, ebben az esetben azonban az lehetett a helyzet, hogy Viktória királynő a Bibliában olvasott már a libanoni cédrusokról (Cedrus libani).
Nyisd meg kapuidat, Libanon,
hadd eméssze tűz cédrusaidat!
Jajgass Ciprus, mert elesett a cédrus,
mert elvesztek a hatalmasok;
jajgassatok Básán tölgyei,
mert kivágták a várerdőt.
Zakariás könyve 11:1-2
Egészen biztos, hogy ekkoriban valamely angol utazótól hallott arról, hogy a Libanon-hegység kopár nyugati lejtőin megtalálta a legutolsó élő 375 példányt. Ez már akkoriban is vörös könyves kategória volt az elmúlt 5000 év erdőpusztítása után. Mindenesetre a fal építése éppen időben jött, mondhatni a kereszténység megmentette ezt a fajt a kipusztulástól.
A cédrusok élettere egykor a marokkói Atlasz-hegységtől (atlasz cédrus, Cedrus atlantica) a Himalájáig (himalájai cédrus, Cedrus deodara) húzódtak, követve a mediterrán éghajlat hegyvidéki területeit. Elszigetelődésük azzal járt, hogy külön fajokra váltak szét. Egy különálló faj él még Ciprus szigetén is (Cedrus brevifolia, Henry). Hajdanán a libanoni cédrus szinte minden hegyvonulatot beborított a mai Izrael, Libanon, Szíria és Dél-Törökország területén. Biológusok becslései szerint Libanon egykori területének 74%-át borították erdőségek, bár azt is hozzá kell tenni, hogy ezeknek csupán egy részét alkotta a libanoni cédrus. A fafajnak hatalmas pechje volt, hogy az első nagyobb civilizációk éppen a termékeny félhold területén alakultak ki, melynek a kellős közepére esett a Libanon- és az Antilibanon-hegység. Egyiptomtól Mezopotámiáig csak itt nőttek olyan fák, amiből épületeket, hajókat, egyszóval komolyabb szerkezeteket lehetett ácsolni. Ezek közül is kiemelkedett a libanoni cédrus, ugyanis a többi fafajhoz képest sokkal keményebb és tartósabb fát adott, sőt még egyéb extrákkal is rendelkezett. Illatos gyantájából készült cédrusolajjal nagyszerűen lehetett konzerválni a múmiákat, de használták füstölőként is. Gyümölcséből balzsamot és gyógyszert készítettek, levelei néha mannaszerű édes levet izzadtak.
A történelem első feljegyzett erdőirtása is a libanoni cédrusokhoz kapcsolódik, amikor a föníciai Büblosz városa mellett az egyiptomi export kedvéért egy egész cédruserdőt vágtak tarra. Az egyiptomiak ugyanis a satnya pálmafáikból nem tudtak rendes szarkofágokat, hajókat, épületeket emelni. Így voltak ezzel a babilóniaiak, az asszírok és a többi mezopotámiai nép, akik hol kereskedelemmel, hol erőszakkal szerezték be az értékes alapanyagot. Közben a föníciaiak flottát építettek a cédrusokból, és ha hinni lehet nem csak a Brit-szigetekig jutottak el, de cédrushajóikon körbehajózták egész Afrikát, igaz egyiptomi megbízásból.
A cédrus - a bíbor és az üveg mellett - a föníciaiak egyik fő exportcikke volt. Hirám király például Salamon templomához is adott el cédrusfát, ebből az anyagból készült el a Szentek szentje, ahol a frigyládát is őrizték. Később a kereszténység is kitüntetett szerepet tulajdonított a cédrusnak, az egyház szerint Krisztus keresztje is libanoni cédrusból készült. Átvitt értelemben az örök élet jelképe lett. Több festményen is ábrázolták a középkorban, azonban csak feliratokból ismerjük ezeket, hiszen a középkori festők egyike sem látott sohasem cédrusfát. A római korra már alaposan megfogyatkoztak a cédrus-erdők, Hadrianus császár egy tollvonással császári tulajdonba vonta őket, hiszen a hadiflottának fontos nyersanyagot biztosítottak. A fennálló erdőket határkövekkel kerítették körbe, melyek még ma is megvannak, többségük múzeumokban.
A későbbi korok uralkodói már törekedtek arra, hogy a megmaradt cédrus erdőket fenntartható módon kezeljék, de az ilyen törekvéseket minduntalan megszakították a háborús periódusok. Annak ellenére, hogy Viktória királynő lekeríttette az egyik utolsó 102 hektárt (~1 km?), a törökök még felhasználták talpfának és fűtőanyagnak a vasútépítések során, de például ugyanezt tették az angol csapatok is az első világháborúban.

Bejrúttól két-három órás autóuton érjük el Bécharré települést. A Kadisha-völgy szurdokában utunkat maronita keresztény kolostorok kísérik, akik a cédrusokhoz hasonlítják a maguk földhöz való ragaszkodásukat. Már az utolsó településeket is elhagyjuk és kopár hegyoldalak között vezet az utunk, amikor 2000 méteres magasságban, a kopár völgyben felbukkan egy valószínűtlenül zöld folt. A helybéliek által az "Úr cédrusainak" nevezett liget volt az utolsó túlélő cédrus erdő a Libanon-hegységben. Körülbelül 375 fája közül kettő 3000 évnél is idősebb, tucatnyi idősebb ezer évnél, és a többi is legalább egy évszázados. 4 fa éri el a 35 méteres magasságot, 12-14 méter kerületű törzsükre rengeteg Döbrögit fel lehetne kötözni. Itt található az a nevezetes "Zászló cédrus" is, amely pillanatnyilag a libanoni zászló zöld részét képezi. Jelenleg az Úr cédrusai egy 646 hektáros erdőrezervátum részét képezik.

A cédrus örökzöld tűlevelű fa, mely legfeljebb 40 méter magasra nő meg (tehát bőven magasabb egy 10 emeletes panelháznál!). Főként az idősebb példányokra jellemző az asztalszerűen sík, lépcsőzetesen kifejlődött ágak sorozata, mely nagyban megkönnyíti a meghatározásukat. Törzsük rendszerint nagyon vastag, de már a felszínhez közel szabálytalanul szétágazik. 1-3,5 cm hosszú tűlevelei 10-20 darabos sündisznószerű csomókban ülnek az ágakon. Tobozai hordó formájúak. Minden talajon megél, jól tűri a szélsőségeket, a hideg telet és a száraz nyarat. Állományai nyílt, ritkás erdők, kevés cserjével, jegenyefenyővel és más fenyőkkel elegyesen, főként borókafajokkal (Juniperus excelsa).

Libanon jelenlegi erdősültsége 23%, ebből 13% valódi erdős terület, a maradék 10% egyéb erdős terület (ahol az 5 méternél magasabb lombkorona a terület 5-10%-át borítja, köztük bozót, vagy egyéb felszínborítás van). Ez az érték száz évvel ezelőtt még nagyon alacsony volt. A 2010-es FAO adatok szerint az újraerdősítés évi 1000 hektáros ütemben halad. Az erdők nagyobb része lombhullató, azon belül leginkább tölgy. A tűlevelű erdők aránya 31%, ezen belül a legalacsonyabb értéket a jegenyefenyő (1,76%) a cédrus (0,83%) és a ciprus (0,15%) éri el. Rövid fejszámolás után kiderül, hogy Libanonban 2010-ben összesen 1137 hektárnyi cédrus erdő volt. Libanonban az újraerdősítés nemzeti program, melyet a Földművelési Minisztérium végez. A cédrus erdők újratelepítését a "helyreállítani Libanon régi dicsőségét" mottó alatt végzik. Nem is akármilyen eredménnyel. Az erdőirtások aránya 0,4%, míg az újraerdősítés 0,83% évente, azaz bőven pluszban vannak.


Sok helyen az erdőtelepítés abból áll, hogy kitiltják a kecskéket a már meglévő cédrusok közeléből, így az erdő gyakorlatilag önszorgalomból terjeszkedik. Ilyen munka folyik az Al Shouf Nemzeti Parkban is, ahol három különálló erdő nyújtózik lassan egymás felé a hegyoldalban.
Libanonban két csemetekertet létesítettek, egyet északon, egyet délen, ezekben szaporítják a facsemetéket, melyekből az új erdők lesznek. A telepítés üteme ugyan nem olyan mértékű mint Törökországban, ahol a tauroszi cédrust (Cedrus libanii ssp. stenocoma) milliós egyedszámban ültetik a névadó hegységben, de Libanonban ez egyéb mellékhatásokkal is jár. Bécharré felett a cédrusok védelmébe beletartozik a táj védelme is, ennek érdekében rengeteg épületet egész egyszerűen elbontottak a környéken, sőt még a hadsereg sí iskoláját is odébb költöztették.  

"Ültess el egy cédrust a hegyen és meglátod, hogy száz év múlva, lassan erdő lesz belőle."  A. De Saint-Exupéry
Viktória királynő ideje óta sikerült stabilizálni a cédrus állományt, a szigorú védelem és az újratelepítés meghozta a maga eredményét. Ha ilyen ütemben hódítják vissza a cédrusok a Libanon-hegységet, az utánunk következők már sűrű, összefüggő cédruserdőkben kirándulhatnak. Ha nem vagyunk hajlandóak ellátogatni néhány fa kedvéért Libanonba, jó hírünk van! Magyarországon is élnek libanoni cédrusok, szám szerint hat példányról van tudomásunk, egy a soproni Lővérekben, egy az alcsúti arborétumban, kettő Gödöllőn az Erzsébet parkban, egy Dénesfán a Cziráky kastély kertjében, egy pedig Budapesten, a Kondor utcában.
Ajánlott és felhasznált irodalom:
https://en.wikipedia.org/wiki/Cedars_of_God
http://www.shoufcedar.org/
http://mediterranean.panda.org/about/forests/forest_fires/background/
http://phoenicia.org/temptrees.html
http://www.oocities.org/CapitolHill/Parliament/2587/ships.html
http://horshehden.org/
http://whc.unesco.org/archive/advisory_body_evaluation/850.pdf
http://www.reforest-lebanon.com/lebanon-deforestation.html
http://almashriq.hiof.no/lebanon/900/910/919/al_arz/conde/
http://rainforests.mongabay.com/deforestation/archive/Lebanon.htm
Cédrusok Magyarországon
Barna Tamás: A cédrusok telepítésének lehetőségei Magyarországon