2018. március 12. - „Éles helyzetben” érték tetten a férfit, de ami az otthonában várta a rendőröket, azt talán még ők sem hitték el.

A Szentendrei Rendőrkapitányságon indult eljárás orvvadászat bűntett, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett, valamint lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 57 éves kesztölci férfi ellen, akit Pilisvörösvár területén igazoltattak a rendőrök március 10-én reggel.
A férfi által használt jármű átvizsgálásakor egy átalakított vadászfegyvert és egy, a jelenlegi adatok szerint illegálisan elejtett vaddisznó tetemét találták és foglaltak le. A férfi kesztölci lakhelyén megtartott házkutatás során további vadászfegyvereket, lőszereket, hangtompítót és nagyobb mennyiségű vadhúst foglaltak le a rendőrök.
A szentendrei rendőrök, előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, majd bűnügyi őrizetbe vették. A további eljárást az ügyben a Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya szakértő bevonásával folytatja, amelynek során előterjesztést tesznek a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására.