2018. április 9. - A már felfedezett fosszilis készletek nagy részét a földben kellene hagyni, ha meg akarjuk állítani a globális felmelegedést.

Az Északi-sarkon pedig nem szabad olajat kitermelni. Tudósok első alkalommal számosították a szóban forgó készletek mennyiségét, és listázták a konkrét lelőhelyeket. Maguktól nem lesznek képesek erre az olajmultik. Kormányzati és nemzetközileg koordinált klímapolitikai beavatkozás szükséges.
A párizsi klímaegyezmény és a klímapolitika célja a globális felmelegedés „jóval 2 Celsius-fok alatt” történő megfékezése az ipari forradalom előtti klímához képest.
Azt már eddig is tudták a szakemberek, hogy tízszer (!) több fosszilis erőforrással rendelkezünk, mint amennyit elégethetünk, ha meg akarunk állni a 2 Celsius-fokos globális felmelegedésnél. (A szigorúan a már felfedezett olaj- és gázmezőkre utalnak, nem a még ezután feltárandó mezőkre, mint amilyen például az északi-sarki kutatás.)
A nemzetgazdaságok és a vállalatok még mindig túl nagy mértékben függenek a fosszilis erőforrásokból létrehozott áramtól és üzemanyagtól. Csakhogy ezért „áldozatot” kell hozni. Kibányászatlanul hagyni a kőszén- és kőolajkészleteket, hogy használatukkal, elégetésükkel ne okozzunk további üvegházgáz-emissziót.
Vagyis a fosszilis energiahordozókat egyre inkább megújuló energiákkal helyettesíteni.
Ez az érvelés már jó ideje a zöldek vesszőparipája, a párizsi klímaegyezmény aláírása előtt született is egy nagyon konkrét, pontos százalékértékeket tartalmazó elemzés arról, milyen mennyiségű fosszilis készletet kell veszni hagyni és pontosan hol. A University College London kutatói a Nature tudományos szaklapban összegezték megállapításaikat és ajánlásaikat.
A következő készleteket kellene a talajban hagyni:
Kőszén
A globális kőszénkészlet 82 százaléka. (A légkörre nézve a szén a legszennyezőbb fosszilis energiahordozó, így nem csoda, ha ennek alkalmazását kell a leginkább korlátoznunk.)
Ezen belül az amerikai, ausztrál és orosz kőszénkészletek több mint 90 százaléka.
A kínai és indiai kőszénkészletek 66 százaléka.
Földgáz
A globális földgázkészlet 50 százaléka.
 Közel-Kelet és Oroszország a legnagyobb vesztes, mert nagyok a készletei, míg az USA és Európa kitermelheti a földgáza 90 százalékát, attól nem sérül a 2 Celsius-fokos klímacélkitűzés.
A palagázkitermelésnek csak egy része kompatibilis az említett klímacéllal, a kitermelést főleg Amerikában végezhetik el.
Kínában, Indiában, Afrikában és a Közel-Keleten a földben kellene hagyni a palagáz 80 százalékát.
Kőolaj
A közel-keleti olajkészletekből 260 milliárd hordónyit kell érintetlenül hagyni. Ez Szaúd-Arábia teljes olajkészletével egyenlő.
A kanadai olajhomok szinte egészét el kell felejteni. Csak nagyon minimális termelés folyhat 2020 után, ha tartani akarjuk a 2 Celsius-fokos határt. (Ami az olajhomok-kitermelést illeti, ez amúgy is necces eljárás, mert hevítéssel szinte ki kell sütni a földből ezt a fajta olajat, vagyis több energiát fektetnek a kitermelésébe, mint amennyit nyerni lehet belőle, arról nem is beszélve, hogy mindez óriási területek letarolásával, fékeveszett erdőirtással jár.)
Az északi-sarki olajmezők feltárása és kitermelése tabu. Egyáltalán nem fér már bele az előirányzott klímaszcenárióba.
Képmutató üzleti elvek
A gazdasági mechanizmusok még mindig nem kedveznek a fentebb felvázolt jövőképnek. Két ellentmondás is van: az olajvállalatok továbbra is óriási összegeket költenek gáz- és olajmezők feltárására. 2013-ban például 670 milliárd dollárt, ennek egy része állami támogatás volt(!).
Ebből ered a másik disszonancia: egyfelől a párizsi klímaegyezmény tagországai fontosnak tartják a globális felmelegedés megfékezését, másrészt azon vannak, hogy saját fosszilis erőforrásaikat kiaknázzák. A kormányoknak el kell végre dönteniük, hogy mit akarnak, mert ami most megy, az a bort iszik vizet prédikál klasszikus esete. (Ugyanez érvényes az olaj- és gázártámogatásokra is, amik a status quót erősítik, a fosszilis gazdaság megőrzését garantálják.)
A University College London kutatói úgy vélik, az olajszektorban keletkezett óriási profitokat érdemesebb lenne osztalékként szétosztani a részvényesek között vagy alacsony karbontartalmú energiák (a megújulók) kiaknázására költeni ahelyett, hogy új lelőhelyek felkutatására fordítanák.
„Kiárazva”
Tulajdonképpen arról van szó, hogy ha a világ kormányai kellőképp korlátozzák az üzleti szektornak megengedett emisszió mértékét, s a légszennyezésre kellőképp magas árat állapítanak meg – emelve a tonnánkénti emisszióra vonatkozó kibocsátási kvóták árfolyamát, ez most az európai emissziókereskedelmi rendszerben mindössze 12,9 euró, ám szakértők 30 eurót látnának szükségesnek –, akkor ez a tétel megemeli az olajkitermelés költségét.
Ez ellehetetlenítené a nehezebben és drágábban kitermelhető készletek üzleti életképességét. Erre használják azt a szót: priced out, vagyis kiárazva, vagyis amikor valaminek előállítása túl drága, tehát nem érdemes a kitermelésébe belefogni. Ebbe a kategóriába tartoznának az úgynevezett nem konvencionális készletek, a kanadai olajhomok, de az amerikai palagáz-készletek egy része is.
Leírások, csődök?
Az olajvállalatok előszor a legolcsóbb készleteket termelnék ki, majd utána jönne a veszteségek leírása.
Ugyanis ha nem termelik ki, ezeket a készleteket úgynevezett „stranded asset”-ként kell elkönyvelni a mérlegben, vagyis olyan vagyontárgyként, amiket nem tudnak (értsd: nem akarnak) monetizálni, a piacon dollárosítani, eladni, mert a talajban maradnak. Ha az elhatározás megszületik a ki nem termelésről, ezeknek a vagyontárgyaknak az értékét természetesen le kell írni a könyvelésben. Ez masszív leírásokat von maga után.
A nagy olajmultik vagyontárgyainak nagy része egyszerűen elértéktelenedhet, ha a klímapolitika szigorú és hatékony a karbonárfolyam tekintetében. Csődbe mehetnek hát.
Ezt alighanem okosan kikerülik, benzinkútjaikat átszerelik az elektromos autók akkuinak töltőhelyeivé, egyre több megújuló energiás projtekttel és ilyen jellegű cég felvásárlásával biztosítják majd túlélésüket az alacsony karbontartalmú és alacsony kibocsátású gazdaságban.
Kriston László

 

No events