b_150_150_16777215_00_images_stories_IPOLYERDO_csarnavolgy2012.jpg
2019. január 1. - Elképesztő csúsztatásokkal terhelt, agresszív médiakampányban akadályozta meg a WWF a haladó sajtóval karöltve, hogy egy százéves, de évtizedekkel korábban tönkretett, európai szinten is egyedülálló kisvasút néhány kilométeres vonalát felújíthassák a Csarna-völgyben. A városi lakosokra optimalizált heccparádét az új vasút építésének, a védett állatok elüldözésének, egy ezer hektáros erdő tönkretételének megtévesztő állításaira alapozták. Nehéz is szembe menni egy tekintélyes zöld szervezet véleményével, amelyről nem is feltételeznék támogatói, hogy a zsigeri indulatkeltés mögött tartalmatlan, szélsőségesen túlzó, hamis állításokkal festették fel az erdőrontó rémvasút meséjét. A portálunknak nyilatkozó kemencei polgármester arról beszélt, a kisvasút-ellenes kampány alatt még teljes tudatlanságról árulkodó, fenyegető e-maileket is kapott, amelyben azt rótták fel neki, hogy egy ezer hektáros erdőből egy, a kisebbnél is kisebb kisvasút pár kilométeres szakasza és hétvégi üzemeltetése fogja kiüldözni az állatokat. A hecckampánynak köszönhetően ugyanakkor ebből egyelőre nem lesz semmi. Az állítólagos zöld érdek győzelmének köszönhetően a sínek pedig tovább rozsdásodnak a patakmederbe hányva, ahogy évtizedek óta… Igaz, a WWF egyéb sikerekkel nem is büszkélkedhet mostanság, úgyhogy számukra ez is egyfajta eredmény lehetett.
b_150_150_16777215_00_images_stories_erdei_vasut_kemencekisvasuthuk.JPG
Budapest, 2018. november 22. - Nem támogatja az Agrárminisztérium a kisvasút építését a fokozott védelmet élvező, különleges természeti értékekkel rendelkező börzsönyi Csarna-völgyben.
Csütörtöki közleményében a környezetügyért is felelős szaktárca hangsúlyozza, hogy a Csarna-völgyben a jogszabályok csak természetvédelmi céllal, a természeti folyamatok működésének biztosítása és elősegítése érdekében engedik a beavatkozást.
    A minisztérium szerint mindezt hosszú távon a nemzeti park igazgatósági vagyonkezelése biztosíthatná, ezért soron kívül intézkednek arról, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésébe kerüljön át a terület az állami erdőgazdaságtól.     Az Ipoly Erdő Zrt.-t Nagy István miniszter a beruházás engedélyeztetési kérelmének visszavonására utasította - közölték. (ForestPress)
A Csarna-völgyért az erdészek és a természetvédők már csaknem egy évtizede folytatják a szkanderezést. Az előző szakminiszter már elvette az Ipoly Erdő kezelésében állott erdők jelentős részét, amit a 2008-as vándorgyűlésen még büszkeségtől dagadó kebellel mutogattak a helyi szakemberek.
b_150_150_16777215_00_images_stories_termeszetved_fazekasdinp20120719.jpg
A WWF-es hiúzé a Csarna-völgy + az 1 % (ForestPress)
2012. július 19. - Fazekas Sándor miniszter a királyréti nemzeti parki támaszponton közölte az Ipolyerdő számára hátrányos döntését Semmiféle fakitermelés nem tervezhető a Csarna-völgyben - jelentette be Fazekas Sándor a nemzeti parkokat népszerűsítő körútja hetedik állomásán. A Duna-Ipoly Nemzeti Parkban a vidékfejlesztési miniszter beszélt arról is, újabb 600 millió forintot biztosított a kormány a vélhetően zsebszerződések útján külföldiek tulajdonába került védett termőföldek visszaszerzésére.
Fazekas Sándor az Ipoly völgyében és a Börzsönyben tett látogatásakor elmondta, az erdő és élővilágának megóvása érdekében ezután semmiféle fakitermelés nem tervezhető ezen a több mint ezer hektáros területen.  A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságán mintaszerű természetvédelmi munkát végeznek. Lehetővé teszik számunkra, hogy az országban egyedülálló természeti értékek sokáig fennmaradjanak – hangsúlyozta a miniszter.
Emlékezetes, hogy a WWF Magyarország hónapokkal ezelőtt sajtóhadjáratot és hirdetési kampányt indított a Börzsönyben élő hiúz érdekében. (Az 1 százalék az adóadakozást jelenti… )
 
No events