2020. március 25. - Fejér megye erdőterülete 58 846 hektár, melynek 19 ezer hektárján a Vadex Mezőföldi Zrt. mint a megye egyik legnagyobb állami erdőterületet kezelő erdőgazdálkodója folytat erdőgazdálkodási tevékenységet.

A társaság évente legalább 250 hektár erdőfelújítást végez, ami idén egymillió erdészeti csemete elültetését jelenti.
Javában zajlanak az erdészeti munkálatok Fejér megyében. A rügyfakadásig számos teendőjük van a szakembereknek.
– Az idei esztendőben számos erdőtelepítési lehetőség kínálkozik állami erdőgazdaságok, magánerdő-tulajdonosok és önkormányzatok számára. Ilyen a Fehérvár tüdeje program, melynek során 120 ezer erdészeti csemetét ültetünk el a Palotaváros térségében. A Kaán Károly országos fásítási program során 50 hektár, a Vadászati Világkiállítás emlékerdeje című programnak köszönhetően pedig egy hektár erdőt telepítünk – mondta a Fejér Megyei Hírlapnak Balsay Zsolt erdőgazdálkodási ágazatvezető.
Számos önkormányzat jelezte telepítési szándékát megyénkben is
A kormány által kezdeményezett, az Újszülöttek erdeje nevű projekt keretében Fejér megyében hat hektáron közel 42 ezer csemetét ültet a társaság. Továbbá a vidékfejlesztési program keretén belül is végez erdőtelepítést a Vadex, ugyanis a 2021. december 31-ig beadható pályázati lehetőség segítségével az önkormányzatok és magánerdő-gazdálkodók minden fél hektárnál nagyobb terület erdészeti csemetékkel történő betelepítésére, fenntartására és megóvására pályázhatnak. Számos önkormányzat jelezte már telepítési szándékát Fejér megyében is, velük zajlanak az egyeztetések.
– A kezdeményezés célja az volt, hogy kedvező támogatási és jogi környezet megteremtésével ösztönözze az önkormányzatok, magánszemélyek, állami szereplők erdőtelepítésben való részvételét, növelve országunk erdősültségét és lakókörnyezetünk zöldfelületét. A klímaváltozás negatív hatásainak mérséklése szempontjából kiemelt társadalmi és környezetvédelmi érdek a települések közvetlen környezetében kialakítandó erdőtömbök létrehozása. Kisebb erdőfoltok, fával borított területek, ligetek és parkok ugyanis páratartalmat, széljárást, átlaghőmérsékletet befolyásoló hatásukkal jelentősen hozzájárulnak lakókörnyezetünk élhetőbbé tételéhez – tette hozzá Balsay Zsolt.
Az erdészeti munkák márciustól kezdődően, a téli fakitermelések lezárultával új irányt vesznek: – Jelenleg az erdőfelújítások és az erdőtelepítések folynak nagy ütemben. A rügyfakadást megelőzően a kellően előkészített talajba ültetik el a szakemberek a csemetét – mutatott rá az ágazatvezető, hozzátéve, hogy a Vadex Mezőföldi Zrt. területén ez egymilliót meghaladó csemete elültetését jelenti. S. Töttő Rita