2020. július16. - Nemcsak az őserdők pusztulása miatt kell aggódnunk, a klímaváltozás egyik első jeleként Közép-Európából sok helyen eltűnnek a lucfenyvesek, alföldi tájainkról pedig az összefüggő erdők.

Mindez nemhogy felértékelné az erdőségeket, de éppen a megújításuk gazdasági alapja rendül meg a tömeges fapusztulás miatt olcsóvá váló fától. Az egyetlen jó hírnek az Alkotmánybíróság tarvágást tiltó határozata tűnik. Ódor Péter erdőökológustól, az Ökológiai Kutatóközpont egyetemi tanárától azonban most megtanuljuk: semmi sem az, aminek látszik. Interjú.
– Látott már fenyőt „összedőlni”? 
– Csak a végeredményt láttam. Egy ilyen katasztrófának nem szeretnék a közepében lenni, és másoknak sem ajánlom. Nagyon veszélyes. 
– Mégis hogyan történik? Az ausztrál erdőtüzekért meg az amazóniai őserdőkért aggódunk, közben a klímaváltozás hatására a Sopron melletti hegyekben egyszer csak összedőlnek a fák? 
– És Bajorországban, Csehországban, Erdélyben. Igen. A klímaváltozás hatását – hogy egyre szárazabb, melegebb az éghajlat – nem úgy érzékeljük, hogy a vízhiányos fák egyik napról a másikra kiszáradnak, hanem például a lucfenyőnek meggyengül a gyantatermelése, az ellenállóképessége, ami kedvez a szú szaporodásának és terjedésének. A bogarak lárvája először a kevéssé ellenálló lucokat támadja meg, járatokat váj belé, de olyan mennyiségben, hogy a fák állva összedőlnek. 
– A klímaváltozás elleni védekezés egyik legfontosabb része az erdős területek növekelése, vagyis az erdők gazdasági felértékelődése lenne, de ennek éppen az ellenkezője történik. Egész Európa szabadulna a lucfenyvesektől, ami drámai árcsökkenést hozott a fapiacon. Pedig az erdők gondozásának, fenntartásának, telepítésének ez a legfőbb anyagi forrása. 
– Magyarországot valóban inkább a fapiaci változások érintik, mert a lucfenyves nem ide való, hiszen a mi erdeink a lombos erdők zónájába tartoznak. Viszont Németországban, Csehországban a luc őshonos fafaj, mégis vissza fog szorulni. Tömegével vágják ki a még egészséges állományt is, hogy megelőzzék a bajt, és mentsék, ami menthető. 
– Ausztriában például az erdők 51 százaléka lucfenyves… 
– Ez csak az egyik látványos jele az éghajlat változásának. A többi fa is rosszabbul teljesít.
– Miféle teljesítménye van egy fának? 
– Ellenálló-képesség, megújuló-képesség. Például, ha valahol kivágták az öreg egyedeket, korábban az erdő magától megújult, ma már gyakori, hogy ez nehézségekbe ütközik. Gyakrabban fordulnak elő széldöntések vagy jégtörések, mert nem tudnak ellenállni annak, hogy a kevés csapadék szélsőséges formában, egyszerre hull le, vagy az enyhébb, nulla fok körüli telekben a kicsapódó pára ráfagy a koronára, és letöri az ágakat. 
– Pusztul az erdő körülöttünk. Megállítható, megjavítható ez még? Vagy az erdők „teljesítménye” csak akkor javul, ha az egész felmelegedési folyamatot sikerül megállítani? 
– Nem, van mozgásterünk, de ehhez másfajta erdőkre van szükség. Ellenállóbbakra, amelyek nem egy fafajból állnak, hanem öt-hatból, mert úgy kevéssé vannak kitéve azoknak a veszélyeknek, amelyekről beszéltünk. Ha egy kártevő ügyesen specializálódott egy fafajra, tönkreteszi az egyfajta fából álló erdőt.
– Egyébként viszont az öt-hat fafajból csak azt az egyet pusztítja el, amelyikre specializálódott? 
– Azt is kevésbé.
– Vagyis az erdő egyre értékesebb a társadalom számára, és – most legalábbis úgy fest – egyre értéktelenebb a tulajdonosa számára. Az ilyen típusú ellentétek nem sok jót ígérnek.
– A feszültség valóban létezik, s részben abból adódik, hogy az erdő nehezen beérő rendszer, őshonos fafajainknál 80-120 évben kell gondolkodni.
Az erdész mindig igyekszik úgy kezelni az erdőt, ahogy a társadalom elvárja tőle, viszont a mai faállomány nagy része még az ötvenes, hatvanas évekből származik, amikor iparszerű faanyagtermelés volt a cél. 
– Óriási területekre ugyanazt a fafajt ültették, majd ha megérett, egész hegyoldalakat vágtak ki? 
– A legfontosabb szempont az volt, hogy ne rabolják le az erdőt, de ami kitermelhető, azt termeljék ki. A magyar erdészet ezt nagyon magas szinten művelte. A hatvanas-hetvenes évektől az elvárások változni kezdtek, egyre erősödött az erdő másik két funkciója: a rekreációs és a védelmi. Az emberek egyre nagyobb számban járnak pihenni, kirándulni feltöltődni az erdőkbe. A természetvédelmi szerep is felértékelődött, az élővilág sokszínűségének megőrzése, a fajok védelme. Az erdőnek ezt ma mind biztosítania kell, de a társadalom sem kompenzálja az erdőművelőket. Pedig így lehet elérni, hogy ők ne annyira a faanyag termelésének optimalizálásában legyenek érdekeltek, nagyobb hangsúllyal biztosítsák az erdő egyéb szolgáltatásait. 
– Kicsiben olyan ez, mint az amazóniai konfliktusok az őserdőket védők és az erdők helyén gazdálkodni vágyók között. Csak az ottani erdők megmentéséért karkötőt vásárolni sokkal menőbb, mint a már tíz éve pusztuló soproni lucfenyvesek vagy a kiszáradó alföldi erdők sorsáért aggódni. Közben látványosak a hegyoldalak erdein ejtett sebekkel – hatalmas területeken vágják ki a fákat. 
– Ezen is változtatni kellene örökerdők létrehozásával. 
– Az micsoda? 
– Az ellentéte az, amit említett, amikor nagy költséggel egyetlen fafajjal betelepítenek egy óriási területet, majd száz év múlva kivágják és kezdik az egészet elölről. Nagy költség, de nagy a bevétel is. Ám van egy kis költséggel és kis bevétellel járó módszer is, amely hosszú távon ugyanannyit hoz. Ez az örökerdő. A területről sosem tűnnek el teljesen a fák, mindig csak néhány érett egyedet vesznek ki, cserébe nem kell száz évig várni, csemetéket ültetni, kerítéssel védeni a vadkártól, mert az erdő magától megújul. A finom beavatkozásokban rengeteg lehetőség van, például ha egy fát nem vágnak ki száz, hanem csak 140 éves korában, akkora lehet az értéke, mint egy teljes erdőrészleté. Az örökerdőben gyakran avatkoznak be, de mindig csak kis mértékben, kivágnak néhány fát, a többi viszont megmarad, nincsenek az ön által említett természeti sebek. A gazdaságossága ugyanaz, és az örökerdő sokkal inkább ellenáll mindannak a veszélynek, amelyről a beszélgetésünk elején szó esett. 
– Más jele is van a klímaváltozásnak?  
– Igen, a tölgyes, bükkös zónák maguk is megváltoznak, lassan a fafajok is kicserélődnek. Ugyanakkor
az erdőnek van egy sajátos klímakiegyenlítő hatása, az erdős területek enyhíteni tudják a klímaváltozás miatt egyre gyakoribb szélsőséges időszakokat, például a nyári hőhullámokat.
Az örökerdő ezért nagyon fontos, mert ott a csemeték védettebbek a szélsőséges viszonyoktól, a több fafaj együttélésének jelentőségéről pedig már beszéltünk. 
– A Magyarország nagyobb részét kitevő alföldi tájakon a fák csökevényesednek, jobb esetben cserjék nőnek köztük, rosszabb esetben még azok sem, és hiába fásítanak, nem maradnak meg a csemeték, pusztul az erdő. Ez is a klímaváltozás hatása? 
– Igen, felnyílnak az erdők. 
– Hogyhogy felnyílnak?
– Már nem egy zárt, fákkal teli térségről beszélünk, hanem fás, gyepes és cserjés foltok váltakozásáról. 
– Nevezzük inkább eltűnő erdőnek. 
– Emiatt meg kellett változtatni az erdőtörvényt is, mert a hatóságok mindenáron zárt erdőt vártak el a tulajdonosoktól.
– Vagyis olyat, amiben sűrű, zárt sorokban állnak a fák?
– Igen, de a klímaváltozás miatt a sztyeppesedési folyamat egyre előrehaladottabb. El kell fogadni, hogy átalakul a táj, ezért megjelent a törvényben is a „felnyíló erdő” fogalma. Az Alföldről – az ártereket leszámítva – eltűnnek az egybefüggő erdők, vagy ritkábbak lesznek.
– Ha kipusztulnak a fák, és a helyükön gyepes, cserjés foltok keletkeznek, azokból a terület gazdája egy fillért sem tud kiszedni. Ha ugyanott búzát termel, nemcsak a termény hoz pénzt, de területalapú támogatásként több mint 70 ezer forintot bezsebelhet hektáronként. Nem fogadnék nagytételben a cserjés, gyepes, fás mozaikok jövőjére.
– Abban igaza van, hogy az adófizetői pénzből nagyobb összeget kellene fizetni azokért a szolgáltatásokért, amiket az erdők nyújtanak a társadalomnak. Például a természetvédelmi funkcióért, de az nem állja meg a helyét, hogy az erdőket, gyepeket ne támogatnák. A Natura 2000 területeknél ma is jelentős támogatást kapnak a magántulajdonosok. 
– Az Alkotmánybíróság fontos szabályokat hozott a minap, például a természetvédelmi területnek minősített állami erdőkben megtiltja a tarvágást. Igazi zöld döntés volt. Ön ünnepelt? 
– Nem látom olyan nagy gyakorlati jelentőségét.
– Hogyhogy? Egészen eddig az örökerdőkről beszélt. Ha állami erdőben, természetvédelmi területen nem lehet tarvágni, az fontos lépés lehet abba az irányba, nem? 
– Természetvédelmi területeken eddig sem nagyon volt tarvágás. 
– Dehogynem. Hatalmas foltokban hiányzik az erdő a hegyeinkben. 
– Amit messziről tarvágásnak vél, az valójában úgynevezett fokozatos felújító vágás. Előbb kiveszik a fák egy részét, és amikor a helyükön kinőnek a kis magoncok, végvágást alkalmaznak. 
– A vége ugyanaz. 
– Nem, mert már ott vannak a kis fák, amiket a távolból nem lát, vagyis nem kell megújítani az erdőt, megújul magától. Fontosabb elemei is vannak az Alkotmánybíróság döntésének, például megnövelte a visszahagyandó holtfa mennyiségét. A korhadó fa azért fontos, mert az erdő élővilágának 40 százaléka ehhez kötődik.
Rengeteg élőlény csak akkor tud létezni – a harkálytól a gombákig – ha az erdőben van holtfa. 
– Szóval az ön álomerdejében kidőlt fák is vannak? 
– Igen, és ezt eddig hektáronként öt köbméterben határozták meg, holott  már ma is több ennél a holtfa mennyisége. Fontos, hogy ahol a gazdasági és a közjóléti szempontok lehetővé teszik, minél nagyobb mennyiséget hagyjunk vissza. Természetesen ezt is rugalmasan kell kezelni, a gazdálkodó és a természetvédelem szempontjait egyaránt figyelembe véve. Az Alkotmánybíróság másik fontos döntése a hagyásfákhoz kötődik. 
– Örökerdő, holtfa, hagyásfa… Szeretem a szavakat, amiket használ. Csak nem értem. 
– Az Alkotmánybíróság megsemmisítette azt a korlátozást, hogy az erdőben a kitermelésnél öt százalékban korlátozták a természetben visszahagyandó fa mennyiségét. Gondoljon bele, mennyi olyan kis kiterjedésű részlet van egy erdőben, amelynek óriási a természetvédelmi értéke. Például egy sziklafal vagy egy patak mellett növő fák. Ha ezeket kivágják, a mikroélőhely teljesen megváltozik. 
– Vagyis a kitermelt területeken is kötelező lesz kisebb ligeteket meghagyni? 
– Igen, és összességében ezek fontos változások. Hosszú távon jelentős az előrelépés, mert a szereplők a folyamatos erdőborítás megtartására törekednek. 
– Csakhogy egyfelől az erdőkkel való gazdálkodást sújtja a klíma változása, ráadásul a bürokratikus szabályok még erdőfelújítási biztosítékot is előírnak, azaz sokmilliós összeget is le kell tennie a tulajdonosnak, ha hasznosítani szeretné az erdőjét. Vagy erdőgazdálkodó nem is kell egy ökológiai szemlélethez, jobb lenne engedni visszavadulni az egészet? 
– Az erdőkkel való gazdálkodásnak társadalmi funkciója van, az embernek szüksége van a faanyagra. Környezetvédelmi szempontból előnyösebb, ha a tűzifát helyben termelik ki, és nem távoli vidékekből szállítják ide. Sok ember él az erdőből: lehet, hogy nem hoz nagy profitot ez a tevékenység, de társadalmilag fontos. Ha azonban ökológiai szempontból kérdezi, az erdő köszöni szépen, megvan az ember nélkül. Ha nem nyúlunk hozzá, ökológiai szempontból csak egyre jobb lesz. Az erdőgazdálkodásra szükség van, de nem az erdőnek van szüksége rá, hanem nekünk. Egy percig se gondoljuk, hogy ha nem gondoznánk a szegény erdőt, az tönkre menne. Csak természetesebbé válna.
– Vagy már nem is lenne, mert volna gazdasági érdek, ami megvédené másfajta gazdasági érdekektől. Például erdő helyett termőföld lenne belőle, szép sárga repceföld vagy napraforgótábla. 
– Gondolkodjunk hierarchikusan: az erdők négy százalékához nem nyúlunk, mert azt szeretnénk a védelmi rendeltetésének megőrizni, a többin gazdálkodik az ember. Viszont nagyon nem mindegy, hogy hogyan.
– Amikor az őseink a Kárpát-medencébe érkeztek, itt már intenzív mezőgazdasági tevékenység folyhatott, legalábbis a szláv eredetű szavainkból – rozs, zab, gabona, kazal – erre következtetünk. Most hasonló mértékű természeti változás következik, mint amit a középkorban átélt az ember?
– Nem, de lesz egyfajta átrendeződés. Például a bükkösök helyén sok területen gyertyános tölgyesek lesznek. 
– A városi ember számára fa egyik is, másik is, nem látszik annyira drámainak. 
– Ökológiai szempontból viszont drámai a váltás, ahogy az is, hogy az alföldi táj erdeit sztyeppés foltok váltják fel. Tényleg könnyebb azt mondani, hogy Amazónia őserdeit meg kell óvni minden lokális gazdasági érdek ellenére, mert az globális érték. A saját erdeinknél viszont sokkal inkább előtérbe helyeződnek a lokális érdekek. Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan – ez a szabály itt is hasznos volna. A saját életünket kell úgy alakítani, hogy egyre inkább figyelembe vegyük az ökológiai szempontokat. 
– Égne-e az erdő, ha nem élne ott ember? Oroszországban csakúgy, mint az Amazóniában.
– Igen. A tajga fenyvesei esetében, vagy mediterrán zónában a vegetáció alkalmazkodott a gyakori tüzekhez, ott az erdő időnként leég. Rettenetes hallani a hírekben, hogy Portugáliában, Ausztráliában, Kaliforniában erdőtüzek pusztítanak, mert emberi életeket, falvakat, városokat veszélyeztet, de ökológusként tudom:
a mediterrán erdő természetes állapota, hogy időnként leég. Ha a trópusi esőerdő lángra kap, az nagy baj, mert az nem ég magától. 
– Az ökológusok egyben a természetvédelem lobbistái is. Ha az emberek aggódnak a mediterrán tüzek miatt, ez ráirányítja a figyelmüket a természetvédelem, az ökológiai szempont fontosságára. És ahelyett, hogy örülhetne ennek a figyelemnek, azt kell mondania: nyugi emberek, nincs itt semmi látnivaló, ez a mediterrán erdő természetes állapota?
– Nem gondolom magam sem a természetvédelem, sem az erdőgazdálkodás lobbistájának. Erdőökológus kutató vagyok, kutatásaimmal ahhoz szeretnék hozzájárulni, hogy az erdőket ökológiai szempontból is minél fenntarthatóbban hasznosítsuk. Ebbe beletartoznak az erdő védelmi, gazdasági és rekreációs funkciói egyaránt. De visszatérve az erdőtüzekre, a fajok alkalmazkodtak az őket évezredek óta érő természetes bolygatásokhoz. A parafának nem azért olyan a kérge, hogy dugót készíthessünk belőle, hanem mert ez védi a tűztől a fa belsejét. Az aleppói fenyőnek olyan a toboza, hogy akkor tud kinyílni és kicsírázni a benne lévő mag, ha végigszalad rajta az avartűz. A mediterrán erdőtüzek nagyobb gyakorisága miatt kell aggódni, nem a létezésük miatt. Az orosz fenyőerdők is gyúlékonyak a gyanta és a tűlevélű avar miatt, emiatt időnként leégnek. Ha a Kárpát-medencében nagy erdőtűz keletkezne, akkor aggódni kell, mert az itt eddig nem volt jellemző. 
– Mi következik egy ökológus számára mindebből? 
– A lombos erdők zónájában ritkán fordul elő, hogy természetes okból teljes állományok elpusztuljanak, ehhez kéne az embernek is alkalmazkodnia. Nem célszerű olyan gazdálkodást folytatni, amelynek során nagy foltokban vágjuk ki az erdőt, helyette kisebb, 500 négyzetméter alatti területeken kell megújítani a fákat, mert így a gyapjas lepke vagy a szú gyakoribb, inváziószerű megjelenésétől és a klímaváltozás hatásaitól is jobban tudjuk védeni az erdeinket. 
– Az emberek szeretnek a klímaváltozás kapcsán világvégét vizionálni, és ennek mintha az ökológusok lettek volna az új prófétái. Ön viszont egészen derülátónak tűnik. 
– Valóban optimista vagyok, mert sokat léptünk előre az erdők ökológiai fenntarthatósága terén. Legalább megjelent az örökerdő-gazdálkodás, és remélem, a jövőben terjedni fog a vágásos mód rovására. Bízom benne, hogy a gazdálkodók, a természetvédők, a turizmus és az oktatás is épít az erdőökológusok ismereteire. Ugyanakkor a fák nagyon hosszú életűek, a változások csak évtizedek múlva válnak láthatóvá. Türelmesnek kell lenni, de van ok a derűlátásra.
Élő Anita

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

No events