2020. december 9. - A Tisztítsuk meg az országot! felhívás keretében az elmúlt napokban mintegy harminc köbméternyi illegálisan kirakott hulladékot szedtek össze a Soproni Parkerdőben a TAEG munkatársai.

A sétautakat, forgalmasabb helyszíneket rendszeresen takarítják.
A Tanulmányi Erdőgazdaság (TAEG) Zrt. is csatlakozott a Tisztítsuk meg az országot! kezdeményezéshez. – A munkatársaink az elmúlt napokban mintegy harminc köbméternyi illegálisan kirakott hulladékot szedtek össze – tájékoztatta lapunkat Bánáti László, a TAEG Zrt. közjóléti vezérigazgató-helyettese. – Ebben segítségünkre volt az úgynevezett hulladékradar elnevezésű okostelefonos alkalmazás. A kirándulók, az erdőjárók jelzésének köszönhetően tizenkettő helyszínt sikerült felszámolnunk. A legnagyobb mennyiségben vegyes kommunális hulladék kerül ki az erdőterületre, de jelentős az illegálisan lerakott építési törmelék aránya is. Veszélyes hulladékot, például palát is nagyobb mennyiségben találtunk, de gumiabroncs is előkerült. 
Bánáti László hozzátette: az erdőgazdaság kezelésében lévő erdei sétautakat, tornapályát, az autóspihenőt, a Szalamandra-tavat, illetve a Károly-kilátót és környékét rendszeresen takarítják. A kihelyezett szemétgyűjtőket hétfőn és pénteken, valamint a főszezonban hétvégente is kiürítik.
A munka folytatódik, az ünnepek előtt újabb takarítási akcióval készülnek az erdőgazdaságok. A további szemétszedés nemcsak az ország környezeti állapotát javítja, hanem azon túl is kiemelt jelentősége van. A járvány miatt ugyanis jelentősen megnőtt az erdők látogatottsága, így a hulladékmentesítés hozzájárul, hogy tiszta és egészséges környezetben pihenhessenek az emberek.
Az állami erdőgazdaságok hosszabb távon a megelőzésre helyezik a hangsúlyt, ezért elkészítették azokat a terveket, amelyek alapján a megtisztított területekre a jövőben országszerte 900 kamerát és több mint 300 sorompót helyezhetnek ki, hogy megakadályozzák a hulladék újbóli lerakását. A kiírásra a TAEG is beadta pályázatát. Sikeres elbírálás esetén a parkerdőben a leginkább érintett területeket a jövőben kamerákkal is megfigyelhetik majd.
P. Horváth László

No events