2017.05.17. -Az állami területek fő funkciója továbbra is a közérdekű szolgáltatás

Az Országgyűlés elfogadta az erdőtörvény módosítását tegnap. Szakmai szervezetek szerint a jogszabály megváltoztatása az erdők és az erdőgazdálkodók érdekeit védi, a természet értékeinek megőrzése mellett.
Módosította az erdőtörvényt az Országgyűlés tegnap. A mintegy két és fél éves előkészítő munkában érdekképviseletek is közreműködtek. Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke, aki az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága erdészeti albizottságának elnöki posztját is betölti, azt mondta: Magyarországon a természetvédelmi korlátozással érintett erdők aránya eléri a negyven százalékot. A korábbi erdőtörvény, illetve a természetvédelmi törvény viszont nem teremtette meg a természetvédelmi korlátozások ellentételezését. Szerinte a túlzó mértékű, nem kellően alátámasztott természetvédelmi korlátozások szinte megfosztották az erdőtulajdonosokat a fenntartható erdőgazdálkodástól. Ez vidéki munkahelyek ezreit veszélyezteti, és a magánerdők több mint negyedén, legalább 250 ezer hektáron nem folyik gazdálkodás. Hangsúlyozta: csak ezen területek termelésbe vonása megoldaná a tűzifahiányt, jelentős adóbevételeket hozna, és vidéki munkahelyeket teremthetne.

A NAK elnöke hozzáfűzte: az erdőtörvény módosításával – az Európában már hosszú ideje bevett gyakorlatnak megfelelően – a törvényben leírt eseteken felüli természetvédelmi korlátozások csak az erdőgazdálkodóval egyeztetve léphetnek életbe, és azokért arányos ellentételezés jár majd. Szerinte ez nem lehetetleníti el a természetvédelmi szemléletű erdőgazdálkodást, ellenben nagyban hozzájárul a magántulajdonú erdők hatékonyabb hasznosításához.

Zámbó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke úgy vélte: az állami tulajdonban lévő erdők fő funkciójának továbbra is a közérdekű szolgáltatások, a társadalmi igények kielégítésének kell lennie. Hozzátette: az erdészeti ágazati szabályozás célja az erdőgazdálkodás fenntarthatóságának garantálása. A jogszabály-módosítás ebbe az irányba mutat: a korszerű és teljes körű erdészeti informatikai szakmai adatbázis és elektronikus ügyintézési rendszer megvalósításával egyszerűsödik az adminisztráció, hatékonyabb lesz a hatósági ellenőrzés. Emellett az eddiginél rugalmasabban határozzák majd meg az erdei haszonvételek körét, valamint új haszonvételi módok is lehetővé válnak, így például a legeltetés.

Mocz András, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének elnöke előnyként értékelte, hogy az erdőtörvény módosításának szakmai előkészítését a gazdasági szereplők végezhették, ellentétben a korábbiakkal, amikor is az erdészeti hatóság és a természetvédelem dominanciája volt a jellemző. Megjegyezte, Magyarország erdeinek csaknem fele magántulajdonban van. Úgy fogalmazott: a szövetség büszke arra, hogy az elmúlt húsz évben kétszázezer hektár új erdőt telepítettek a magánerdő-gazdálkodók, ezzel hozzájárultak a konzervált zöld felületek növeléséhez, így teljesítették legnagyobb természetvédelmi feladatukat. Vöő György