b_150_150_16777215_00_images_stories_szemelyek_kissferenc2019.jpg
Fotó: Karnok Csaba
2019. november 23. - Szakma iránti szeretetüket és elhivatottságukat is bizonyították a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakgimnázium diákjai az országos erdész-gépész emlékversenyen.

A szegedi gárda csapatban második lett, emellett az összes többi kupát megnyerték.
– Nagyon komoly felkészülés előzte meg a versenyt, a fiúk már egy éve gyúrnak arra, hogy ezen részt vegyenek. Meg is lett az eredménye, a csapatversenyben másodikok lettek, és minden más díjat is elhoztak – mondta büszkén Máhig József , a Kiss Ferenc Erdészeti Szakgimnázium igazgatója. A Piliscsabán megrendezett Dr. Szepesi László Erdészeti Gépész Emlékversenyen a szegedi szakiskola tanulói a csapatban megszerzett második hely mellett az összes többi kupát elhozták, így a szóbeli és írásbeli verseny első díját is. A megmérettetésen minden évben azok az iskolák vesznek részt, amelyek erdésztechnikusokat képeznek: Sopronból, Mátrafüredről, Barcsról és Ásotthalomról összesen nyolc csapat indult.
Gallyazásban Volford Martin volt a legjobb
Török Milán, Volford Martin, Mózes Sándor Máté és Nieszner Ferenc az iskola csemetekertjében gyakoroltak a rönktéren, ott ismerkedtek a motorfűrészelés csínja-bínjával. Emellett az elméleti tantárgyakból is külön órákra jártak.
– Négy gyakorlati versenyszámra készültünk: a darabolásra, a fadöntésre, a gallyazásra és lánckímélő vágásra mind elegendő időt szántunk és sikeresen felkészültünk. Egyéniben indultunk, de végül a csapateredmény döntött – részletezte Nieszner Ferenc. A mindennapi tanulás és gyakorlás mellett nyáron edzőtáborban is voltak Gyulán, ahol versenykörülmények között gyakorolhattak. Azt is megtudtuk, hogy géptanból és erdőművelésből igen komoly tudással kellett rendelkezniük.
– Ebben Máté remekelt, ő írta a legjobb írásbelit, Martin pedig a gyakorlatban bizonyított, a gallyazás kategóriában ő teljesített a legjobban. Azért fontosak ezek a versenyek, mert tanulóink eredményéből visszajelzést kapunk teljesítményükről, és természetesen iskolán hírnevét is öregbítik – részletezte az igazgató.
Mindannyian a szakmában maradnának
Hozzátette, csak a soproni csapat előzte meg őket, amely ezzel a fakitermelő Európa-bajnokságra is kijutott. A verseny kétnapos volt, az elsőn az írásbeli és a gyakorlati számok zajlottak.
– Ezek után már tudtuk a részeredményt, már akkor a második helyen álltunk, így vágtunk neki a szóbelinek, mégis nagyon izgultunk – emlékezett vissza Máté. Megtudtuk, mind a négy fiú 13.-os, ha végeznek, erdésztechnikusok lesznek, és terveik szerint a szakmában szeretnének elhelyezkedni. Mátét már felvették a soproni egyetem erdőmérnöki karára, Ferenc ipari alpinista fakitermelő lesz, Milánnak és Martinnak a technikusi minősítés megszerzése a cél, utána ők is szeretnének diplomát szerezni.
Újabb versenyekre készülnek
Az igazgatótól megtudtuk, fontosak a versenyek, ezekre a tanulók mindig önként jelentkeznek, ugyanis egy-egy ilyen felkészülés nagy leterhelést jelent, sok időt vesz igénybe.
A diákok ennek ellenére nagyon lelkesek, már a következő megmérettetésre készülnek. Az országos szakmai tanulmányi versenyen Máté már kétszer is ezüstérmet szerzett, most újra szeretne bizonyítani. Emellett a Stihl fakitermelő verseny regionális megmérettetésén indulnak, céljuk az országos döntőbe jutás.
Hajó Edina

 

No events