2020. február 16. - A több száz embert vonzó sportesemények és túrák egyre nagyobb terhelést jelentenek

Egyre többen ismerik fel a természet adta kikapcsolódás előnyeit, nem csoda tehát, ha gombamód szaporodnak a több száz vagy akár több ezer embert vonzó szervezett túrák és sportesemények a hazai erdőkben. A látogatók létszámának emelkedésével ugyanakkor a terület terheltsége is nő, ami elkerülhetetlen károkhoz vezet. A Pilisi Parkerdő Zrt. ezért úgy döntött, hogy idéntől közösségi erdőfenntartási hozzájárulást kér a szervezőktől, ezzel megteremtve a közös felelősségvállalás lehetőségét.
Ugrásszerűen megnőtt az elmúlt években a hazai erdők látogatottsága, a túrázók létszámának emelkedésével ráadásul az erdőlátogatási szokások is átalakultak. Míg korábban az egyéni vagy kiscsoportos gyalogos túrázás volt meghatározó, ma már nem ritkák a több száz vagy akár több ezer embert vonzó szervezett túrák és sportesemények sem a hazai erdős területeken. Bár az örvendetes tény, hogy mind többen ismerik fel a természet adta kikapcsolódás előnyeit, ugyanakkor ha az emberek egyszerre lepik el a túraútvonalakat, az komoly terhelést jelent az ország erdeinek.
A főváros közelsége miatt a Pilisi Parkerdő népszerűsége is évről évre nő. Míg korábban évente tízmillió volt a látogatói napok száma, ma már évente 25 millió alkalommal keresik fel a kedvelt útvonalakat. A látogatók egyre gyakrabban érkeznek valamilyen meghirdetett versenyre vagy szervezett túrára. Az erdőgazdasághoz beérkezett adatok alapján tavaly 168 alkalommal tartottak nagyobb létszámú eseményt a parkerdő területén, amelyeken a becslések alapján 70-90 ezren vettek részt. Ez a szám folyamatosan bővül, amit jól mutat, hogy 2015-ben még csupán 76 szervezett túrát jelentettek be a parkerdőnél.
A rendezvények legnagyobb hátulütője ugyanakkor, hogy a nagy létszámú túrák megzavarják az erdei élőhelyek nyugalmát, a nappali időszak mellett pedig már éjszaka is egyre több akciót hirdetnek a természetbe. Bár az erdőlátogatók egyre környezettudatosabbak és a szervezők nagy része is igyekszik minél nagyobb figyelmet fordítani a hulladékgyűjtésre, a rendezvények után még mindig gyakran marad szemét az utak és ösvények mellett.
Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője elmondta: miközben a hazai erdők egyre jobban szolgálják az emberek rekreációs, turisztikai, sportolási igényeit, ez fokozódó terhelést is jelent a természetnek, amelyet az erdőgazdálkodónak kell kompenzálni, az emberi terhelésből következő, elkerülhetetlen károkat helyreállítani. Emellett a különböző rekreációs igényeket egymással és a gazdálkodással is össze kell hangolni.
– Az erdő elsősorban olyan ökológiai érték, amely sok ezer vagy akár millió növény- és állatfajnak nyújt élőhelyet, másodsorban pedig az emberek jólétét szolgáló természeti környezet: a Pilisi Parkerdő Zrt. célja megteremteni az egyensúlyt ezek között – hívta fel a figyelmet a szóvivő.
Az erdő megnövekedett igénybevétele miatt döntött úgy a Pilisi Parkerdő Zrt., hogy a meghirdetett túrák és versenyek esetén közösségi erdőfenntartási hozzájárulást kérnek a szervezőktől. A hozzájárulás összege a nevezési, részvételi díjas rendezvények esetében a várható résztvevők létszámától függ. Úgy látják, hogy a különböző részvételi díjas túrák és sportesemények szervezőivel szemben jogos elvárás, hogy az erdő fenntartásához az általuk növelt terheléssel arányosan járuljanak hozzá.
A szóvivő leszögezte ugyanakkor, hogy az erdőfenntartási hozzájárulás bevezetésével nem szeretnék a túrázók kedvét szegni, s remélik, hogy ez a különböző rendezvények szervezőit sem tántorítja majd el. A cél az erdő iránti felelősség megosztása, a hozzájárulás bevezetésével az erdők ökológiai értékének kiemelése, valamint az események okozta terheléssel arányos jelképes kompenzáció lehetőségének megteremtése. Az előzetes egyeztetések tapasztalata egyébként az, hogy a szervezők nagyobb része nem csupán elfogadja, hanem érti és támogatja is a kezdeményezést.
– Abban hiszünk, hogy az erdőfenntartási hozzájárulást minden jóérzésű, a természeti értékek megóvására érzékeny szervező és résztvevő önként vállalja és befizeti, s hogy azokat, akik ezt megtagadják, saját közösségük ítéli meg kedvezőtlenül – mutatott rá kérdésünkre a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársa. Az így befolyó összegből hosszabb távon az erdő látogatói is profitálnak majd, hiszen a pénzt az erdő és a rekreációt szolgáló infrastruktúra fejlesztésére és fenntartására fordítják.
Köpöncei Csilla

 

No events