b_150_150_16777215_00_images_stories_kiadvany_maderspach.jpg
2020. február 22. - Életútja, művei, haditettei filmvászonra kívánkoznak, mégsem lehetett beszélni róla évtizedekig.

Sok kortársával ellentétben ki merte mondani, hogy Ady Endre bizony rossz utakon járt.
Adott egy széles látókörű arisztokrata férfiú, egy vadász, aki alkalmanként a saját hátán hozza le az erdélyi hegyekből az elejtett medvét.
Egy nemzeti hős, aki az 1916-os román betörés idején gerillacsapatot szervezett, hogy hátráltassa az inváziót, majd segített Bukarestig kergetni az ellenséget.
Egy német–osztrák származású magyar hazafi, aki 1919-ben már a Székely Hadosztály katonájaként védi az országot úgy, hogy sem a Károlyi-kormány, sem a Tanácsköztársaság rémuralma alatt nem kapott támogatást. Később aktív szereplője lett a nyugat-magyarországi felkelésnek is.
Adott egy nagyvad, akit elüldözött Erdélyből a román hatalom. És ott van Maderspach, az író, aki különösen kalandos történeteit, hadi és vadászélményeit több sikeres könyvben vetette papírra a két világháború között.
Ez a katonai és írói konglomerátum túl veszélyes volt a kommunistáknak.
A Maderspach-féle virtus, az efféle, megalkuvást nem ismerő patriotizmus alapjáraton üldözendővé vált ekkor, így jutott ő is számos hasonló gondolkodású írófejedelem sorsára.
Az 1941-ben elhunyt író művei csak a rendszerváltozás után kezdtek el visszaszivárogni a köztudatba néhány bátor hazai kiadónak köszönhetően.
Azon íróink közé tartozott, aki testközelből szerzett tapasztalatai révén képes volt belátni azt is, hogy Ady Endre „lelki mérge, a dekadencia, a lemondás szelleme” a legrosszabbkor fertőzte meg a magyarságot. Goga Octavian (a Román Királyság miniszterelnöke) tudta, hogy miért akar Adynak szobrot állítani – tette hozzá keserűen az író Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig című művében. Száz év távlatából ugyanezt többen ma sem látják be.
De visszatérve Maderspachhoz, könyvei nem csak a gerilla hadviselésről, és a nemzeti önvédelemről szólnak. Elsősorban vadászíró volt, a természet szerelmese, aki úgy vélte, a vadászat minden egyes kimenetele visszatérés a természetbe, maga az elejtés csak egy momentum, és nem a végcél. A vad és az ember viszonyáról szól a Medve!, a Tél a Retyezáton, a Karaván a havasokban, a Havasi vadászataim, vagy a Páreng, Retyezát című kötete is.
Erdélyből Magyarországra szökése után kezdett el rendszeresen írni, először a Magyarságban tudósított közel-keleti útjairól, majd egyedi stílusú és hiteles vadászírásait Kittenberger Kálmán lapja, a Nimród kezdte közölni.
Vadásztapasztalata viszont kétségkívül hozzájárult ahhoz, hogy túlélje a nehéz időket, és hogy a gerillahadviselésben a kitartást, a cserkészést vagy épp a vadűzést lássa, s mindezen események ellenére még kedvet érezzen arra, hogy egyáltalán pennát ragadjon. Mégis honnét eredeztethetők mindeme vonásai egy sziklakemény jellemnek?
Nagyapja, a tiroli származású Maderspach Károly volt az, aki megvetette a Magyar-Zsil menti szénbányászat alapjait Dél-Erdélyben. Családi vállalkozásban öntött ágyúkat az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a honvédeknek. A bukás után felesége, Viktor nagyanyja, gróf Buchwald Franciska segített Bem tábornoknak és Kmetty Györgynek török területre szökni. Miután ez a magyarok mészárosának, Haynaunak a fülébe jutott, parancsára a grófnőt Ruszkabánya főterén koholt vádak alapján, tárgyalás és ítélet nélkül félmeztelenre vetkőztették, a lakosság előtt nyilvánosan megvesszőztette, és börtönbe záratta. Férje, nem tudván elviselni a családját ért megaláztatást, még ugyanezen órában egy, a saját gyárukban készült mozsárágyúval agyonlőtte magát.
Ez a ’49-es sokk minden bizonnyal közrejátszott abban, hogy az unoka, a 145 éve, 1875. február 11-én született Viktor is másképp lássa a világot és szűkebb pátriáját, hogy a későbbiekben sose tegye le a lantot.
Védte a hazát, mindent megtett a területi integritásért, és íróként is remekelt, mégsem készült alakjáról egész estés kalandfilm. Pedig ő legalább hús-vér ember volt, nem holmi kitalált amerikai akciófigura, aki sokszor a saját képességeivel sincs tisztában, ellenben kész tipródni olyasmin, amit Maderspach valószínűleg egy huszárvágással elintézett volna.
Tűzzel-vassal a Rongyos gárdában
Maderspach Viktor is részt vett 1921. augusztus 28-án az első ágfalvai összecsapásban a Rongyos gárda soraiban, amikor is tüzet nyitottak a benyomuló osztrákokra. Ezzel kezdődött el a nyugat-magyarországi felkelés és szabadságharc, ami a soproni népszavazáshoz vezetett. Ennek következtében a város Magyarország határain belül maradhatott. Más településeknek sajnos nem adatott meg hasonló lehetőség akkoriban.
Balázs D. Attila