2020. július 7. - Bár minimalizálták a tarvágások lehetőségét, valamint a védett Natura 2000 területeken folytatott fagazdálkodást, kérdéses, a hatóságok mennyiben tudnak majd ennek érvényt szerezni.

Óriási vállalást tett a kormány idén év elején, mikor a klímavédelmi akcióterv részeként bejelentette, hogy 2030-ig 6 százalékkal megnöveli a hazai erdővel borított területek nagyságát, elérve a 27 százalékos erdőborítást. A cél világos: a fák mérséklik a klímaváltozás hatásait, megkötik a levegő szén-dioxid tartalmát, mérséklik az elsivatagosodást, élőterületet biztosítanak számos fajnak. Gondolhatnánk, hogy a jogszabályok érdemben szolgálták a „minden újszülött után tíz faültetés” programját és céljait, de pár hete csak az Alkotmánybíróság (AB) döntésének köszönhetően módosult ennek megfelelően az erdőtörvény. Az AB minimalizálta a tarvágások lehetőségét, valamint a védett Natura 2000 területeken folytatott fagazdálkodás szabályait is visszaállította a 2017-es törvénymódosítás előtti állapotra. Az indoklás szerint az erdőtulajdonosok tulajdonhoz való joga nem igazolhatja a gazdasági érdekek előmozdítását a természeti értékek védelmével szemben. A fakitermelés szabályainak szigorítására annak fényében érthető meg, ha a kormány által tervezett erdőtelepítések léptékével tisztába kerülünk. Tavaly márciusban az agrárminisztérium 22 millió facsemetével járult hozzá a meglévő erdőterületek megújításához, ami 2500 hektárnyi területet érintett, ezen felül pedig 6000 hektár új erdő telepítésére adtak ki engedélyt. Az ország erdővel borított területe 1 millió 867 ezer hektár (Központi Statisztikai Hivatal, 2018). Ha a tavalyi mértékben folytatná a kormány az erdőtelepítési programot, akkor az Agrárszektor szaklap számításai szerint legalább száz évbe telne, mire elérnénk a kitűzött célokat. Tehát a minden csecsemő után tíz fa hangzatos, valójában a célokhoz képest elenyésző szám. Az erdőtörvény változásának mind a természetvédelmi, mind az erdőgazdálkodói oldalon is inkább elsősorban elvi jelentőséget tulajdonítanak, ami hosszabb távon lesz csak kihatással az erdő-, illetve természetvédelemre hazánkban. „Előremutató, hogy a tarvágás alkalmazásának köre szűkült, és az AB is nyomatékkal felhívja a figyelmet, hogy a tarvágás rendkívül súlyos és visszafordíthatatlan kárt okoz az ökoszisztémában” – fogalmazott lapunknak Gálhidy László, a WWF Magyarország természetvédelmi szervezet erdő programvezetője. Egyoldalúság kérdését veti fel azonban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának az AB-döntést követő gyorselemzésében az a megjegyzés, hogy a gazdálkodói oldalról hiába küldtek háttéranyagot az AB-nek, annak nyomát a bírói testület határozatában nem találták.  Emlékezetes, alig egy éve a Bükkben vágott ki az állami Egererdő Zrt. egy 180 éves bükköst, illetve a februári Tiszaug melletti önkormányzati tarvágás is nagy felháborodást váltott ki, mielőtt megszületett volna az AB-határozata. Gálhidy szerint azonban a jövőben is előfordulhatnak hasonló esetek, mert arra a törvény korlátozottan, de lehetőséget ad. „Természetes, őshonos erdőben jó érzésű, egyben intelligens ember eddig sem végzett tarvágást” – nyilatkozta lapunknak Duska József, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének (MEGOSZ) ügyvezető elnöke. Szerinte nem kérdés, hogy a szigorító AB-határozatot be fogják tartani a gazdálkodók. Hozzátette ugyanakkor, hogy az erdőgazdálkodást túlságosan leegyszerűsítve látja a társadalom: fákat vágnak ki, szemben a környezetvédőkkel. Azonban a ma értékesnek tartott erdők a megelőző hat erdészgeneráció egymásra épülő munkájának köszönhetően létezik, tehát a felek sokkal közelebb állnak egymáshoz Duska szerint. Érdekes kérdés lesz, hogy az erdőgazdálkodók mennyire tudnak hozzájárulni a klímacélokhoz, mert nekik a telepítések és kivágások arányát gazdaságosan kell alakítaniuk, jelenleg pedig nagyjából 700 ezer hektár tartozik magángazdálkodókhoz. „Egy erdőgazdálkodó azzal a céllal ültetett erdőt, hogy annak hasznát “learassa”, mint ahogy a búzával teszik mások” – mondta a MEGOSZ ügyvezető elnöke. A problémák ott kezdődnek, mikor természetvédelmi okokból korlátozni kell az erdőművelést, ugyanis az AB-határozat alapján még nem módosult az a végrehajtási rendelet, ami a gyakorlati kérdéseket rendezi. Az is homályos, hogy mikor és milyen mértékben jogosult az erdő tulajdonosa kártérítésre, mert a természetvédelmi korlátozások költséggel, esetenként veszteséggel járnak a gazdálkodóknak. A MAGOSZ álláspontja szerint mivel a védett területeken gazdálkodók szolgáltatást nyújtanak a teljes lakosságnak azzal, hogy gazdasági érdekük ellenében is megvédik a természeti értékeket (növényeket, állatokat) és a fákban megkötik a levegő szén-dioxid tartalmát, ezért ellenszolgáltatásra, illetve kártalanításra jogosultak, amire elvi lehetőség van. „Az 1996-os erdőtörvény óta eltelt huszonnégy évben meglepne, ha egy Bécsig szóló vonatjegy árát kifizették volna a gazdáknak, pedig több százezer hektárakról van szó” – fogalmazott Duska József.  
Az erdő fajtájától függ az alkalmazandó gazdálkodási módszer
Nemes nyárt például elsősorban a faanyag miatt ültetnek, nem megoldható a gyakorlatban, hogy ne vágják tarra a területet érte, mert két év alatt tönkre mehet a meghagyott állomány. „Ugyanakkor az őshonos, illetve vegyes fatársulásokból álló erdőkben – tipikusan ilyenek az állami erdészetek – a tarvágás már nem gazdaságos, mert az erdő természetes megújulása helyett mesterséges ültetést kell végezzen a gazdálkodó” – magyarázta Duska József. Hogy az új faállomány növekedhessen, további költségnövelő tényező a magot felszedő vadállomány elkerítése, ritkítása. A tarvágás tehát ilyen erdőkben gazdaságtalan, elavult technológiának számít.  
Bár minimalizálták a tarvágások lehetőségét, valamint a védett Natura 2000 területeken folytatott fagazdálkodást, kérdéses, a hatóságok mennyiben tudnak majd ennek érvényt szerezni.
Óriási vállalást tett a kormány idén év elején, mikor a klímavédelmi akcióterv részeként bejelentette, hogy 2030-ig 6 százalékkal megnöveli a hazai erdővel borított területek nagyságát, elérve a 27 százalékos erdőborítást. A cél világos: a fák mérséklik a klímaváltozás hatásait, megkötik a levegő szén-dioxid tartalmát, mérséklik az elsivatagosodást, élőterületet biztosítanak számos fajnak. Gondolhatnánk, hogy a jogszabályok érdemben szolgálták a „minden újszülött után tíz faültetés” programját és céljait, de pár hete csak az Alkotmánybíróság (AB) döntésének köszönhetően módosult ennek megfelelően az erdőtörvény. Az AB minimalizálta a tarvágások lehetőségét, valamint a védett Natura 2000 területeken folytatott fagazdálkodás szabályait is visszaállította a 2017-es törvénymódosítás előtti állapotra. Az indoklás szerint az erdőtulajdonosok tulajdonhoz való joga nem igazolhatja a gazdasági érdekek előmozdítását a természeti értékek védelmével szemben. A fakitermelés szabályainak szigorítására annak fényében érthető meg, ha a kormány által tervezett erdőtelepítések léptékével tisztába kerülünk. Tavaly márciusban az agrárminisztérium 22 millió facsemetével járult hozzá a meglévő erdőterületek megújításához, ami 2500 hektárnyi területet érintett, ezen felül pedig 6000 hektár új erdő telepítésére adtak ki engedélyt. Az ország erdővel borított területe 1 millió 867 ezer hektár (Központi Statisztikai Hivatal, 2018). Ha a tavalyi mértékben folytatná a kormány az erdőtelepítési programot, akkor az Agrárszektor szaklap számításai szerint legalább száz évbe telne, mire elérnénk a kitűzött célokat. Tehát a minden csecsemő után tíz fa hangzatos, valójában a célokhoz képest elenyésző szám. Az erdőtörvény változásának mind a természetvédelmi, mind az erdőgazdálkodói oldalon is inkább elsősorban elvi jelentőséget tulajdonítanak, ami hosszabb távon lesz csak kihatással az erdő-, illetve természetvédelemre hazánkban. „Előremutató, hogy a tarvágás alkalmazásának köre szűkült, és az AB is nyomatékkal felhívja a figyelmet, hogy a tarvágás rendkívül súlyos és visszafordíthatatlan kárt okoz az ökoszisztémában” – fogalmazott lapunknak Gálhidy László, a WWF Magyarország természetvédelmi szervezet erdő programvezetője. Egyoldalúság kérdését veti fel azonban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának az AB-döntést követő gyorselemzésében az a megjegyzés, hogy a gazdálkodói oldalról hiába küldtek háttéranyagot az AB-nek, annak nyomát a bírói testület határozatában nem találták.  Emlékezetes, alig egy éve a Bükkben vágott ki az állami Egererdő Zrt. egy 180 éves bükköst, illetve a februári Tiszaug melletti önkormányzati tarvágás is nagy felháborodást váltott ki, mielőtt megszületett volna az AB-határozata. Gálhidy szerint azonban a jövőben is előfordulhatnak hasonló esetek, mert arra a törvény korlátozottan, de lehetőséget ad. „Természetes, őshonos erdőben jó érzésű, egyben intelligens ember eddig sem végzett tarvágást” – nyilatkozta lapunknak Duska József, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének (MEGOSZ) ügyvezető elnöke. Szerinte nem kérdés, hogy a szigorító AB-határozatot be fogják tartani a gazdálkodók. Hozzátette ugyanakkor, hogy az erdőgazdálkodást túlságosan leegyszerűsítve látja a társadalom: fákat vágnak ki, szemben a környezetvédőkkel. Azonban a ma értékesnek tartott erdők a megelőző hat erdészgeneráció egymásra épülő munkájának köszönhetően létezik, tehát a felek sokkal közelebb állnak egymáshoz Duska szerint. Érdekes kérdés lesz, hogy az erdőgazdálkodók mennyire tudnak hozzájárulni a klímacélokhoz, mert nekik a telepítések és kivágások arányát gazdaságosan kell alakítaniuk, jelenleg pedig nagyjából 700 ezer hektár tartozik magángazdálkodókhoz. „Egy erdőgazdálkodó azzal a céllal ültetett erdőt, hogy annak hasznát “learassa”, mint ahogy a búzával teszik mások” – mondta a MEGOSZ ügyvezető elnöke. A problémák ott kezdődnek, mikor természetvédelmi okokból korlátozni kell az erdőművelést, ugyanis az AB-határozat alapján még nem módosult az a végrehajtási rendelet, ami a gyakorlati kérdéseket rendezi. Az is homályos, hogy mikor és milyen mértékben jogosult az erdő tulajdonosa kártérítésre, mert a természetvédelmi korlátozások költséggel, esetenként veszteséggel járnak a gazdálkodóknak. A MAGOSZ álláspontja szerint mivel a védett területeken gazdálkodók szolgáltatást nyújtanak a teljes lakosságnak azzal, hogy gazdasági érdekük ellenében is megvédik a természeti értékeket (növényeket, állatokat) és a fákban megkötik a levegő szén-dioxid tartalmát, ezért ellenszolgáltatásra, illetve kártalanításra jogosultak, amire elvi lehetőség van. „Az 1996-os erdőtörvény óta eltelt huszonnégy évben meglepne, ha egy Bécsig szóló vonatjegy árát kifizették volna a gazdáknak, pedig több százezer hektárakról van szó” – fogalmazott Duska József.  
Az erdő fajtájától függ az alkalmazandó gazdálkodási módszer
Nemes nyárt például elsősorban a faanyag miatt ültetnek, nem megoldható a gyakorlatban, hogy ne vágják tarra a területet érte, mert két év alatt tönkre mehet a meghagyott állomány. „Ugyanakkor az őshonos, illetve vegyes fatársulásokból álló erdőkben – tipikusan ilyenek az állami erdészetek – a tarvágás már nem gazdaságos, mert az erdő természetes megújulása helyett mesterséges ültetést kell végezzen a gazdálkodó” – magyarázta Duska József. Hogy az új faállomány növekedhessen, további költségnövelő tényező a magot felszedő vadállomány elkerítése, ritkítása. A tarvágás tehát ilyen erdőkben gazdaságtalan, elavult technológiának számít.  
Kártalanítás: huszonnégy éves adósság
A hazai környezet- és természetvédelmi jogszabályok (így az erdőtörvény) alapjait 1996-ban rakta le a parlament. A természetvédelmi célú kártalanítás elvi lehetőségét már ez a közel negyedszázada elfogadott törvény megteremtette, a gyakorlatot azonban máig nem sikerült az írott joghoz igazítani. A logika – szintén 96 óta – az lenne, hogy ha a természeti értékek megőrzése, vagyis a társadalmi haszon gazdasági hátránnyal jár, akkor az utóbbit a társadalomnak ellentételeznie kell. És bár a kifizetésekre elvben uniós és magyar költségvetési források is lennének, ezen a jogcímen eddig nagyon kevesen jutottak támogatáshoz. Az állam ugyanis – kormányoktól függetlenül – nem akar fizetni, inkább kerülőutakat keresett és talált, annak ellenére, hogy ezek nemzetgazdasági szinten biztosan többe kerültek, mint amennyit egy korrekt kártalanítási rendszer működtetése igényelt volna. Az okok egyike az erdők tulajdonosi hátterének sokszínűsége, az állami erdőtulajdon magas aránya. A magántulajdonosokat sem szívesen dotálják, emellett pedig a magyar állam hagyományosan gazdasági egységként, profitcentrumként tekint az állami erdőgazdaságokra, amelyek profittermelő képességét jelentősen gyengítené egy ésszerű mértékű kártalanítást biztosító szisztéma. Ráadásul itt is (ahogyan a mezőgazdaságban) problémát okoz, hogy a tulajdonos és a gazdálkodó személye elkülönül. Kártalanítást elvben csak a tulajdonos kaphat, miközben a tényleges kár inkább a gazdálkodónál jelentkezik. A kártalanítás előírásait tartalmazó első kormányrendelet megszületésére egészen 2004-ig kellett várni, de az új szabály sem oldotta meg a problémát, mivel nem változtatott az állam de facto szűkmarkúságán. Maguk a jogszabályok sem túl segítőkészek, nem teszik egyértelművé például, hogy az erdők esetében mi minősül kárnak, de a fő baj sokkal inkább az, hogy az államban minimális kártalanítási hajlandóság sincs. Ez mutatkozik meg az erdőtörvény egymást követő átírásaiban (a 2008-as és a 2017-es volt a legjelentősebb), amelyekkel a konfliktust mindig az erdők rovására igyekeztek kezelni: egyre több olyan, az iparszerű fakitermelést és fagazdálkodást könnyítő lehetőséget vezettek be, amelyek révén tényleges állami kifizetések nélkül is több maradt az erdővel foglalkozók zsebében. Most a legutóbbi, három évvel ezelőtti lazítási csomag akadt el az Alkotmánybíróságon (AB) . Még csak azt sem lehet mondani, hogy előzmény nélkül, hiszen az akkor még létező zöldombudsman egy 2008-as állásfoglalásban, majd az alapjogi biztos helyettese 2013-ban a „Gondolatok az erdőtörvény természetvédelmi szempontú módosításához” című tanulmányban egyértelműen jelezte, hogy a szabályozás (amely azóta tovább romlott) diszfunkcionális és alkotmányos alapelveket sért. Most ugyanezt az AB is megerősítette, azon a helyzeten azonban egy alkotmánybírósági döntés nem változtat, hogy azok az erdőtulajdonosok, akik vállalják a természetvédelmi korlátozásokat, és ezért cserébe kompenzációt szeretnének, általában csak hosszas jogi huzavona után, perek útján tudnak pénzhez jutni. Pozitívum viszont hogy most egy darabig nehezebb lesz őket a tarvágások megkönnyítésével „kifizetni”. H.M.  Unyatyinszki György

 

No events