2020. július 21. - Nem az erdőtelepítések felelősek a homokhátsági területek elsivatagosodásáért.

A kutatók szerint a folyamat sokkal inkább a változó klimatikus viszonyok számlájára írható, de az elmúlt évtizedekben sokszorosára nőtt rétegvíz-kitermelés is sokat rontott a helyzeten.
Nem az erdők okozzák a Homokhátság talajvízszintjének folyamatos csökkenését. Ezt támasztják alá a tudományos kutatások és a jelenleg is zajló korszerű monitoring mérések eredményei is
– mondta Borovics Attila, a NAIK Erdészeti Tudományos Intézet igazgatója a portálnak.
Ahogy a szakember mondja, az eddig rendelkezésre álló adatok szerint kijelenthető, hogy a talajvízszint süllyedése nem kizárólag a Homokhátság területére, hanem az Alföld egészére jellemző folyamat, amely megfigyelhető az erdősültebb jászsági mintaterületen, mint a kisebb erdősültséggel jellemezhető nagykunsági vagy hortobágyi részeken.
A föld alatti sivatagok létrejötte – a sajtóban korábban megjelent állításokkal szemben – nem az elhibázott erdőtelepítéseknek, sokkal inkább a növekvő csapadékhiánynak és az egyre magasabb hőmérséklet okozta párolgásnak tudható be. Emellett a szél szárító hatását, a homoktalajok fizikai sajátosságait és a vízkitermelések hatásait sem lehet figyelmen kívül hagyni. – Ez utóbbi csak az 1960-as évektől az 1990-es évek elejéig a többszörösére nőtt. A földgázkészletek feltárása érdekében végrehajtott kutatófúrások okozta vízzáróréteg-áttörések hatása pedig alig ismert
– magyarázta az igazgató.
Számos tényező vezetett ahhoz, hogy az Alföld, illetve a Homokhátság vízháztartása felboruljon. Korábbi kutatások szerint a talajvízszint-csökkenésért mintegy felerészben az időjárási tényezők felelnek, 25 százalékot tesz ki a rétegvíz-kitermelés, hat százalék pedig a talajvíz-kitermelésre fogható. A területhasználatban bekövetkezett változások aránya mindössze 10 százalék. Ez utóbbi kategóriába az erdőtelepítésen túl más mezőgazdasági tevékenységek is beletartoznak. A legtöbb kutató úgy véli, az erdőterületek növekedése helyett a XV. századtól kezdődő erdőirtások okozzál talajvízszint krónikus változását.
Ahogyan csökkent az Alföldön erdővel borított terület nagysága, azzal együtt a vízkörforgásban fontos szerepet játszó területi párolgás is mérséklődött, a hasznosítható vízkészlet nagysága pedig jelentősen visszaesett. Az eredeti őshonos erdők visszatelepítésére már nincs lehetőség, hiszen a kocsányos tölgy és a hazai nyárfák vízigénye magas, a lehulló csapadék mellett a talajvízre is szükségük van a fejlődéshez. A gazdálkodók azért kényszerülnek nem őshonos akác és fenyő telepítésére, mivel ezek jóval kevesebb vizet igényelnek
– mutatott rá Borovics Attila.
A szárazságtűrő fafajok hektáronként 180–280 mm közötti vizet használnak fel évente, ami hozzávetőlegesen megegyezik a kukorica és a búza vízigényével, a vízvisszatartó szerepük pedig jelentősnek mondható. Az erdőtelepítéseknek tehát összességében pozitív környezeti hatásuk van, nem beszélve arról, hogy számos állatfajnak élőhelyet biztosítanak. A víz a térség gazdálkodásában egyre inkább korlátozó tényezőként fog megjelenni, ezért úgy kell rá tekintenünk, mint egy kimeríthető természeti erőforrásra. A talajvíz fenntartható hasznosítását tehát több oldalról és az emberi tevékenységeket is figyelembe véve kell kialakítani
– tette hozzá az intézet igazgatója. Mint mondja, az erdőgazdálkodás ebben csak az egyik szereplő a sok közül, amely összhatását tekintve azonban inkább kedvezőnek tekinthető.

 

No events