2021. január 9. - A hód az elmúlt években újra megjelent Magyarország vizes területein, így Fejér megyében is több helyen felfedezték a nyomát.

Vértesacsán, Bodajkon, Fehérvárcsurgón, az alcsúti arborétumban is egyre otthonosabban érzi magát, melynek ökológiai jelentősége igen érdekes. Amellett, hogy az emberek nagy része csak azt látja, mit tesz tönkre, a természetvédő rámutatott, miért is olyan jó a visszatérése ennek az egyébként őshonos állatnak.
Igen érdekes története van az eurázsiai hódnak Magyarországon: a feljegyzések szerint a vadászatoknak köszönhetően az ezernyolcszázas évek végén halt ki az utolsó példánya. Vadászták a károkozása, a bundája és a húsa miatt is. A lényeg azonban az, hogy gyakorlatilag írmagját is kiirtották, így közel száz éven keresztül semmi jele nem volt annak, hogy az egyébként őshonos állat valaha itt élt.
Az 1990-es években aztán voltak halvány próbálkozások a visszatelepítésére. Most pedig évről évre egyre közelebbi híreket hallunk arról, hogy ismét köztünk élnek. Félreérthetetlen jelei vannak ennek: szétrágott fatörzsek, faaprítékból épített gátak, felduzzadt vízterek jelzik a jelenlétüket. Klébert Antal, a Duna–Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őrkerület-vezetője – akit egyébként nyugodtan hívhatunk Fejér megyében a hódok ügyvédjének is – úgy véli, az első, amit megjelenésükről tudni kell, hogy ittlétüknek semmi köze nincs a kilencvenes évek visszatelepítési kísérletéhez.
Populációdinamika
– Amikor az utolsó darabot is kilőtték, évtizedekig nem volt az országban egy példány sem. Az ember pusztította ki, majd a kilencvenes években valóban volt pár hódelengedés, Gemencen például. De a gyakorlat mindig azt mutatta, hogy pár egyed visszatelepítése nem lehet sikeres történet. Ami most történt, az nem ennek az eredménye, hanem annak, hogy Nyugat-Európában és a Duna felső folyásánál – a németektől az osztrákokig – erős populáció alakult ki és azok kezdtek el terjeszkedni. Vagyis a Duna mentén érkezett a hód Magyarországra – elsőként Komárom, Győr és a Szigetköz területén jelentek meg. Mivel nincs természetes ellensége, vadászni nehéz és védett állat is, így egyre jobban terjeszkedtek – mutat rá a szakember, hozzátéve, hogy a korábban őshonos, de az országból eltűnt állatok közül többet is védelem alá helyeztek Magyarországon. Ilyen volt a farkas, a medve és a hiúz is. A hód visszatérése azonban – ahogy Klébert szerint a farkasé is – a fajok populációdinamikájának köszönhető:
– Ahol túl sok egyed van, ott a fiatalok kiszorulnak társadalmuk peremére, ezért új helyet kell keresniük. A hód is ilyen – Nyugat-Európában megerősödött az állománya. S mivel Magyarországon a farkas volt az ellensége, ezért itt viszonylag nyugalmas otthont talált magának. Ahogy végigjött a Dunán, elindult a mellékfolyókon felfelé – a Rába, az Által-ér mentén vagy éppen Fejér megyét érintően a Szent László patak s a Váli-víz mellett. A hód vízfolyással szembe halad, s amikor eléri a vízfolyások felső szakaszát, például a megyében Vértesacsánál vagy az alcsúti arborétumnál, ott elkezd gátakat építeni, hogy a vizet visszatartsa. Ezáltal gazdag mikroélőhelyeket hoz létre maga körül.
Újra hódítanak
Vértesacsán például egy korábban lecsapolt területet foglaltak el az invazív vagyis idegen növényfajok, melyeket a hód megjelenése tudott visszaszorítani azzal, hogy gátakat épített, s a növények nem bírták a vizet. De Bodajkon is szemmel látható nyomai vannak az eurázsiai hódnak: gyönyörű gátakat épített, mellyel a víz folyását lassították le. A legtöbben csak a károkat látják, de ökológiai szempontból páratlan előnyöket is biztosít ez az állat. – Amellett, hogy tevékenységével gyakorlatilag visszaszorítja az invazív fajokat, kirágja a fákat, beledönti a vízbe, ezáltal azok újabb gyökereket eresztenek és az ágak rendszere élőhelyet teremt a vízi élőlényeknek. Csodálatos ívó- és rejtőzködőhelyek alakulnak így ki. A hód elkezdi átalakítani a vonalzóval az emberi kultúra sivatagává alakított területeket. Az átalakításból az ember gyakran csak annyit lát, hogy káoszos, járhatatlan világok jöttek létre. Valójában azonban az történik, hogy a természet visszaveszi a vízpartot, ahol a madarak újra boldogan fészkelhetnek, a kétéltűek, halak számára újra ideális közegek jönnek létre – hangsúlyozza a szakember. Persze az igazsághoz hozzátartozik – mondja –, hogy valóban tud kárt tenni: – Például ahol az ember értéket teremtett – arborétumot, gyümölcsöst telepített –, ott tenni kell valamit a védelem érdekében. Ilyenkor természetvédelmi hatósági engedéllyel át lehet telepíttetni az állatokat vagy fizikai elkerítéssel megvédeni a fákat. És – teszi hozzá –, előbb-utóbb a hód is vadászható lesz, hiszen erre már most vannak kísérletek, párat már most is lőhetnek. De a vadászata nem egyszerű, mert ha megijesztik, nagyon elbújik.
S még ha az ember számára a jelenléte ijesztő is, a természet azonban mégiscsak jól jár vele – a part sűrűbb, holtfában gazdag élőhellyé válik, változatosabb lesz. – Ez nem „istencsapás” – fogalmaz Antal. – A természetet a természettől nem kell félteni. Azzal, hogy a hód átalakítja a maga és a környező élővilág számára, számos egyéb fajnak teremt új élőhelyet. A hóddal meg kell barátkozni, hiszen úgy tűnik, hogy az ország teljes területére visszatért. Terjeszkedése jelenleg meglehetősen dinamikus fázisában van, egészen biztosan egyre többet fogunk hallani róla. S. Töttő Rita

No events