2013. július 4. - Bár Bakondi György már vasárnap befejezné a szúnyogirtást ártereken, a gyérítést egészen biztosan folytatni kell, miután sok helyen még mindig nem lehet hatékonyan fellépni a vérszívókkal szemben. Az árvíz által érintett területek nagyjából fele földről megközelíthetetlen, levegőből pedig nem minden esetben érik el a kívánt hatást az irtószerek.
A 3D nyomtatók korában még mindig úgy mérik a szúnyogsűrűséget, hogy valaki kiáll egy rövid ujjú pólóban, és feljegyzi, hány szúnyog akarta megcsípni.
Az árterek megközelítőleg felénél nem lehet még a földön irtani a szúnyogokat, a levegőből való permetezéssel meg az a baj, hogy a vegyszer fennakadhat a sűrű növényzeten" - emelte ki a munka egyik nehézségét Fekete Gábor, a katasztrófavédelem megbízásából az ártéri gyérítést felügyelő szakember, aki szerint a jövő héten tovább kell folytatni az irtást. Bakondi György, a katasztrófavédelem főigazgatója június végén jelentette be, a szúnyogirtás július 7-én, vasárnap érhet véget. Az ártéren való szúnyogirtás június közepén került a gigaszervezetté bővült katasztrófavédelem hatáskörébe, addig a települési önkormányzatok gondoskodtak a vérszívók pusztításáról. Szúnyogot irtani alapvetően kétféle módon lehet: biológiai és kémiai módon, és mindkét módszer végezhető földről és levegőből egyaránt. A biológiai gyérítés a természetkímélőbb, következésképpen drágább, amelynek csak a szúnyoglárvák esnek áldozatul. Ennek lényegében megelőző hatása van, hiszen a szúnyogokat még azelőtt pusztítja el, mielőtt kifejlődnének - ebből adódóan a lárva-tenyészhelyeken, a sekély, növényzettel borított állóvizekben, part menti vizes részeken zajlik a védekezés. A kémiai irtásnál egyszerűen rovarölő vegyszert szórnak szét, amelytől azonban nem csupán a szúnyogok, de a méhek és a legyek is elpusztulnak.

Ezért kifogásolja több környezetvédő szervezet, hogy az olcsóbb, rovarölős permetezést használják. A katasztrófavédelemtől ezzel kapcsolatban azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az önkormányzati jegyzők értesítették a méhészeket a gyérítés időpontjairól, hogy időben bezárhassák állományukat a kaptárakba. Viszont a rendkívüli hőségben ez nem jelenthet megoldást, így mindenképpen méhpusztulással kell szembenézniük a gazdáknak.

Az irtást azonban több tényező is akadályozhatja. A légi védekezés legnagyobb ellensége az időjárás: ha ugyanis esik az eső vagy fúj a szél, az irtószer alkalmasint nem jut el a célterületre. Az előírás szerint ha két méter per másodpercnél erősebben fúj a szél, a gépeket már fel sem küldik; további érdekesség, hogy a szélerősséget mindig ott kell mérni, ahol a permetanyagot elszórják. Így előfordulhat, hogy bár a földfelszín közelében szélcsend van, mégsem irtanak a gépek, mert a repülési magasságban erős széllökések vannak.

Ugyanakkor a problémát jelenleg az okozza, hogy a szúnyogpusztítás leghatásosabb módjára, a földön végzett biológiai gyérítésre sok helyen nincs lehetőség, mert a teherautók és dzsipek elsüllyednének a víztől teljesen átázott part menti részeken. "A Gemenci-erdő szabályosan megközelíthetetlen" - mutatott rá a védekezés legkritikusabb pontjára Fekete, hozzátéve: már 30-50 szúnyogcsípés per óránál el kell rendelni a szúnyogirtást, az ártereken azonban a 600-at is elérheti ez a szám. Elképesztőnek tűnhet, de a nanotechnológiai forradalom korában még mindig egy több évezredes módszerrel mérik a szakemberek, hogy hány szúnyog van egy településen.

"Kiáll az egyik kollégánk rövid ujjúban és rövidnadrágban, és elkezdi csapkodni magán a szúnyogokat. Öt perc után összeszámolja hány szúnyoggal végzett, illetve mennyi csípést szenvedett el, majd a kapott összeget felszorozza, hogy megkapja, nagyjából hány szúnyog csípné meg óránként". Fekete maga is többször vállalta a feladatot. F-Cs. J.

No events