2015. április 25. - Távol van még a vakáció, ám a szülők jól teszik, ha már most elkezdik megszervezni a nyári szünet programját a gyerekeiknek.

A gyerekek vakációját nem egyszerű megszervezni, de megéri a körültekintő eljárás. A családi nyaralások mellett fontosak a kortársakkal eltöltött, közös érdeklődési körben megszervezett nyári táborok. Ezekben a gyerekek értelmes dolgokkal töltik a szünidőt. Pihennek, kikapcsolódnak, ráadásul hozzáértő, megbízható emberek vigyáznak rájuk. A legolcsóbbak a munkaidőben megszervezett, úgynevezett napközis táborok. A nagyobb művelődési házak, sportegyesületek, magáncégek is szerveznek nyári programokat kicsiknek és nagyobbaknak.
A Szekszárdi Vagyonkezelő Kft.-nek például a Balatonnál, Sötétvölgyben és Fadd-Domboriban vannak táborai. Akik túrázni szeretnek, azokat az erődjárás várja, mások a fürdést, a vízi sportokat és a horgászatot részesítik előnyben. A „klasszikus” nyári táborok mellett igen népszerűek a különböző szaktáborok. Az őcsényi Rózsa tanya például tizenöt éve szervez lovas táborokat. Rózsa Lászlóné, a lovarda tulajdonosa elmondta, a gyerekek körében népszerű ez a nyári elfoglaltság, szeretik a lovakat, és szívesen tanulnak meg lovagolni, illetve akik már tudnak, azok tovább csiszolják a tudásukat. Természetesen nem csak lovagolni lehet náluk, a kínálatból nem hiányoznak a klasszikus tábori programok: a versenyek, játékok, foglalkozások. Aztán ott vannak még a sport-, tánc-, lovas-, nyelvi-, színjátszó- vagy éppen kalandtáborok. Bármi, amire igény, illetve fizetőképes kereslet mutatkozik. Minden korcsoport részére lehet találni érdekes, szórakoztató, pihentető, esetleg életre szóló élményekben gazdag nyári tábort. Ám legyen szó akár napközis, akár hagyományos táborról, egy dolog mindenképpen ajánlatos: figyelembe venni a gyerek érdeklődési körét és persze a véleményét a tábor kiválasztásakor.
A fentiek mellett speciális táborokat is szerveznek, a látássérültek megyei egyesülete az idén huszonegyedik alkalommal tartja – pályázatok és támogatók segítségével – Fadd-Dombori táborát gyermekek és fiatalok részére. Hagyományosan sok színes és érdekes program várja a táborozókat, akik közül a legtöbb résztvevő számára ez az egyetlen nyaralási lehetőség.
A nyári táborok népszerűsége mit sem csökkent hosszú évtizedek óta. Ami az egykori és a mai táborokban közös: sok mindent megtanul ott az ember. Elsősorban önállóságot, mert a családtól távol a gyerekeknek maguknak kell gondoskodniuk saját magukról.
A praktikus legyen a vezérelv a csomagoláskor
Mit vigyen a gyerek a táborba? Ez elsősorban attól függ, milyen természeti környezetben lesz a tábor: víz mellett vagy erdőben, hegyvidéken? Ha természetjáró táborba megy a gyerek, feltétlenül legyen nála túrabakancs, több pár pamut zokni és hosszúnadrág. Ez utóbbi azért, mer a kullancsok a közhiedelemmel ellentétben nem a fáról ugranak az emberre, hanem az aljnövényzetben tanyáznak. A víz melletti táborozáshoz pedig legalább két fürdőruha szükséges. Ami mindenfajta táborozáshoz nélkülözhetetlen: sapka, vagy kalap a nap ellen, szúnyog- és kullancsriasztó, magas faktorú napvédő krém. Mivel esős időt is kifoghatnak, vihet magával a gyerek könyvet, társasjátékot és kártyát is. A ruhatár összeállításánál első a praktikum. Legyen kényelmes, strapabíró, és lehetőleg természetes anyagból készüljön.
Riasztószerek és vakcina segíti a védekezést
A nyári szezonban, főként a természetben, veszélyt jelenthetnek a gyerekekre a kullancsok. Különböző riasztószerekkel lehet védekezni ellene, amelyeket spray, vagy krém formájában árulnak. A kullancs egy irányban, fölfelé tud csak mászni, visszafordulni nem tud, tehát ha a ruhában való vándorlását valami megakasztja, egy öv, vagy egy gallér, akkor megáll és helyet keres magának, ahol befúródhat a bőrbe. A vérszívó rovar okozta agyvelőgyulladás ellen van védőoltás, amely biztos és tartós védelmet ad. Főként gyermekek esetében fontos az elővigyázatosság, számukra javasolt a vakcina. Az első évben két oltásra van szükség, majd a következő egy év múlva kell beadni. A másik, kullancs által terjesztett betegség a Lyme-kór, amely időben felfedezve jól gyógyítható antibiotikummal. A Lyme-kór ellen még nincs védőoltás. Venter Marianna