2018.08.05. - Aki úgy gondolja, hogy a hazai hegycsúcsok már nem nyújtanak elég kihívást, és magasabbra törne, nem is olyan messze kínálja magát a Magas-Tátra. A 2452 méteres Nagyszalóki-csúcs jó indítás: átlag kondival teljesíthető, de aki felmászik rá, megtanulja tisztelni.

A július ugyan nem a Magas-Tátra legjobb hónapja a hektikus időjárás miatt – a szeptember általában kiegyensúlyozottabb –, de valahogy mindig úgy alakult, hogy ebben a hónapban támadtuk meg a Nagyszalóki-csúcsot. A hegytetőt első két fiammal már megjártuk 2011-ben és 2015-ben, most a legkisebb váltotta meg jegyét a magashegyi túrázás káprázatos, de veszélyes világába.
A Nagyszalóki-csúcs (a fenti képen a középső, szlovákul Slavkovský štít) azért jó belépő a 2500-as csúcsokkal megszórt Magas-Tátrába, mert aránylag egyszerű felgyalogolni rá, de mégis azt a csúcsélményt hozza, mint a nehezebb csúcsok. Egy hosszabb, kőlapokkal borított szerpentin és egy még hosszabb köves gerincút visz fel rá, kevés kitett, veszélyesen szakadékközeli szakasszal. Mászni, azaz inkább úgy mondom, hogy a kezeket használni nem kell. Tehát bárki, közepes kondival felbaktathat kb 4 óra alatt az 1200 méter szintemelkedést tartalmazó ösvényen, és 3-4 óra alatt vissza is ér. Utunkat összefoglaló látványos, rövid videó itt nézhető meg:
Azért totál kezdőként nem indulnék neki egyedül, vagy hasonszőrű amatőrökkel a Nagyszalóki-csúcsnak. Méghozzá azért nem, mert több kockázata is van, amire ha nem készül fel a túrázó, nagyon megszívhatja. A csúcsrégióban 10 fok alatti a hőmérséklet általában nyáron is, és percek alatt lecsaphat a vihar. Bőrig ázva, csattogó villámok között, süvítő szélben nem vidám az ereszkedés a hegyről a vizes, csúszós köveken - lábtörés, ficam, villámcsapás mind bejátszhat. Ha leszáll a köd, vagy az esti sötét, odafent könnyű letévedni a jelzett útról, és olyan helyre keveredni, ahonnan aztán se előre, se hátra.
Mi most hárman indultunk neki, eljött legnagyobb fiam is, aki már a háromezres hegyeket ostromolja. Tapasztalat szerint az ilyen egycsúcsos túrákra úgy jó eljönni, hogy egyik nap reggel indulunk, 5 óra alatt kényelmesen odaérünk a kocsival a Magas-Tátra melletti szállásunkhoz kora délutánra. Amikor ott vagyunk, eldönthetjük, hogy aznap vagy másnap reggel indulunk a csúcsra, mikor alkalmasabb az időjárás.
A jelen esetben délutánra felhős-napos időt ígért a meteorológia a csúcsra, esőt nem. Tehát felhúztuk a bakancsot, és beálltunk a kocsival az ótátrafüredi (Stary Smokovec) parkolóba, ahol rögtön legomboltak rólunk 5 eurót a parkolásért.
Ótátrafüredről indul a csúcsra vezető, kék jelzésű turistaút, amit egyébként Weisz útnak is neveznek. Az út első szakasza egy elég randa szekérút, amit én ki szoktam kerülni az üdülőfaluból a Tarajkáig (Hrebienok turistaközpont) közlekedő siklóvasúttal, vagy inkább felsétálok kényelmesen a sínek melletti úton, és onnan a piros jelzésű Magisztrálén érem el a Weisz utat. A sikló ára borsos, a 3 kilométeres, öt perces útért 10 eurót kell kicsengetni (gyerekek után 8-at), bónuszként általában zsúfolt kocsiban állva lehet együtt izzadni másokkal. Szóval inkább a séta.
A Tarajka az utolsó hely, ahol a Nagyszalókira menet vizet-üdítőt-kávét-egyebet lehet magunkhoz venni, van büfé több is, meg szuvenírárus egy csomó a siklóval kiránduló könnyűturistáknak. A Hrebienok (Tarajka) olyasmi a könnyű sétát tervező nyugdíjas vagy családos kirándulóknak, mint nálunk a Normafa. Felvisz a tömegközlekedés, be lehet andalogni a széles úton a Nagy-Tarpataki-völgy szájához, elmajszolni egy sütit, meginni egy kólát, aztán szépen levasutazni. Ez se rossz program, de még kóstolónak is kevés.
Tarajka: a Nagyszalóki-csúcs keleti gerincén, 1263 méter magasságban fekvő teraszos hegyfok, azaz kisebb hegytaréj, a neve is innen jött. Ótátrafüred 1800-as évek végén egyre népszerűbb nyaralóhely lett, és ahhoz, hogy az úri közönség kényelmesen, gyorsan juthasson fel a Magas-Tátra szemkápráztató csodáihoz, kellett egy drótkötélpálya, amit az 1900-as évek elején meg is építettek az erre a célra legalkalmasabb Tarajkáig. A lanovka végállomása a szocializmusban szakszervezeti üdülő volt, most turisztikai központ.
Tarajkától két irányba lehet elindulni az úgynevezett Magisztrálén, a tátrai körúton: északi irányba, a Tarpataki-völgy (zúgó patak, vízesés, sétaút) felé. Erre mentek a szandálos turistatömegek. És nyugatnak, a Csorba-tó, valamint a közeli Weisz út felé. Erre mentünk mi. A Magisztrálé egy kilométeres szakaszán mindössze két szlovák párral találkoztunk az útkereszteződésig.
Magisztrálé, azaz Felső-turistaút (Tatranská magistrála): 55 km hosszú, jól kiépített promenád a Magas-Tátra déli és keleti oldala körül, a hegység derekának a magasságában fut turistaháztól turistaházig, nem megy fel soha a csúcsokig. Az út sok helyen masszív kődarabokból van kirakva, amiket 130 éve tett le a Magyarországi Kárpát Egyesület, de a teljes körutat már a szlovákok fejezték be az 1930-as években.
A Tarajkától negyed óra menet után elértük a Weisz utat. Innen a kényelmesnek mondható, sokszor lépcsősen elhelyezett kőlapokon vezető sziklaösvény hamarosan kiért a Miksa-magaslaton kialakított vaskorlátos kilátóhelyre, a Maximiliánkára (1531 m). A hely Weisz Miksának, a Nagyszalókira vezető út (a Weisz út) kiépítőjének, a századfordulón a hegyi mentőszolgálatot megszervező túrázónak állít emléket.
Ez a kilátó még olyan pont, ahová eljutnak a kirándulók is. Ottjártunkkor egy kisgyerekes szlovák család pihent meg a korlát mellett, láthatóan eddig jöttek, és készültek visszafelé. A Maximiliankáról már látszott, milyen látványban lesz részünk a felsőbb emeleteken. Meredeken leszakadó, komor sziklafalak, karcsú tornyok, éles gerincek, szaggatott sziklacsúcsok. Lent a völgyben mélyen zúgott a Tar-patak.
Nem véletlenül emlegettem az előbb az emeleteket. A Magas-Tátrán szinte liftszerűen érzékelhető flóra- és faunarétegek gyors változása. Lent még igazi, bükkel vegyes fenyőerdőben indultunk neki (párás, nehéz levegő, dől rólad a víz). Feljebb átveszi az uralmat a lucfenyő, legalábbis ami a 2006-os nagy szélkár, és azt azt követő szúvész után megmaradt belőle (hűvösebb, szellősebb, fenyőillatosabb). A Maximiliánka környékén dominál a melegen és dúsan illatozó törpefenyő (alhavasi öv). Feljebb a havasi gyep él meg már csak, aztán az is eltűnik. Csak a kőtörmelék marad, a csupasz sziklán megkapaszkodó zuzmóval.
A puszta köves részre kiérve semmi nem állta útját a kilátásnak. Itt már kiütközött a Magas-Tátra különlegessége: nincs magashegység, ami hozzá hasonlóan szökne fel a síkságról. Kisebb területen fekszik, mint a Pilis hegység, mégis majdnem négyszer magasabb. Déli oldalán sorakozó legmagasabb csúcsairól úgy látunk le a Poprádra, mint a panelházak tizedik emeletéről a lenti játszótérre. A csúcsokról élvezhető kilátás a hegység belseje felé még káprázatosabb. Már nem is kell magyarázni, miért érdemes felmászni rá.
Persze a kilátásért meg kell szenvedni. Kisebb fiamnál is előjött (mint két bátyjánál korábban ugyanígy) 2100 méter körül a fáradtsággal vegyes rosszullét. Szédült kicsit, hányingere volt, de egy kis pihenővel, valamint csoki, energiaszelet és víz bevitelével úrrá lett a problémán, és folytatni akarta az utat.
A Királyorr (Slavkovský Nos, 2273 m) nevű kiszögelésnél megpihentünk egy kicsit, mert innen pszichikailag egy kissé megterhelőbb rész jött. (Azért hívják Királyorrnak, mert állítólag Mátyás király anno fellovagolt eddig a pontig.) Néhány helyen egészen közel, a mélybe szakadó gerinc szélén vitt az út, ami tériszonyosoknak, szédülősöknek nem nagy öröm. Ez párosult néha hevesen taszigáló széllökésekkel, szóval figyelni kellett. Vili azonban könnyedén abszolválta a szakaszt, még élvezte is.
Az utolsó meredekebb emelkedőn láttam rajta, hogy eléggé elfáradt. De itt már érezhetően közel volt a csúcs, amit néhány perc után el is értünk. Nagyobbik fiam már a csúcskereszt alatt ült, és majszolta a szendvicsét. Senki más nem volt a csúcson. Leültünk mi is energiát tölteni.
Ugyan az eső nem esett, de nem volt nagy szerencsénk a csúccsal: szinte teljesen belepte egy nagy felhő. Semmit nem lehetett látni. A három csúcsmászásból eddig csak egyszer volt olyan szerencsénk, hogy tiszta volt a panoráma: 2015-ben. Ilyen a Tátra.

Ahogy eszegettünk megnézegettem a csúcskeresztet: a 2014-ben elhelyezett zöld emléktábla már megfeketült kicsit.
Nagyszalóki-csúcs: a régies (szlovák) nyelvezetű csúcstáblát az első megmászás 350. évfordulójára helyezték a keresztre. A csúcs első hivatalos megmászója Id. Buchholtz György (1643-1725) felkai evangélikus lelkész volt. 1664. júliusában, több társával, egy orvvadász vezetésével a Tarajkáról megmászta a Nagyszalóki-csúcsot (azaz pont arra, mint mi). Tízen indultak a csúcs meghódítására, de csak négyen jutottak föl a csúcsra (mi ennél jobb arányt produkáltunk). Ez volt a második tátrai csúcs, amelyet megmásztak, és a családi krónikában fennmaradt leírás szerint a túra három napig tartott. (Forrás: Magyar Természetbarát Szövetség)
Maradtunk volna szívesen, de a szél is fújt, hideg is volt. A lenti 32 fokból 4 óra alatt 6-7 fokra hűlt körülöttünk a hőmérséklet. Ezért összekaptuk magunkat, és elindultunk lefelé.
A legveszélyesebb részeken, a Királyorrig elég jól kitartott a csúcson betöltött energia. Onnan egyre fárasztóbb lefele lépcsőzés következett. Az ilyen több mint 1200 méteres meredek lejtmenetek rendesen oda tudnak tenni a térdnek.

A törpefenyős övezetbe érve kezdtük érezni a lábunkat. Nagyjából vidáman gyalogoltunk le egészen a Magisztráléig, ahol nem mentünk vissza a Tarajkára, hiszen már este 9 óra volt, és nagyjából zárva volt minden, hanem a Weisz úton lebotorkáltunk Ótátrafüredre. Az utolsó egy órához már a fejlámpáink is kellettek. Hét és fél órányi túrázás után este 10-re értünk le a kocsihoz, amivel begurultunk a közeli Nova Lesnán (Alsóerdőfalván) foglalt szállásunkhoz, és úgy aludtunk, mint a bunda.
Másnap délelőtt felmentünk még egyszer a Tarajkára, és onnan levezetésként elsétáltunk a Tarpataki-völgy bejáratáig. Hétköznap ellenére óriási volt a tömeg, nem is maradtunk sokáig.
Miért Tátra a Tátra?
A Tátra először Kosmas cseh krónikás 1125-ből származó, kézzel írott művében Tritri vagy Tryti néven szerepel, majd Tatur vagy Trytur (Anonymus művében) néven bukkant fel az 1200-as évek magyar irataiban. A XII-XIV. század között kelt magyar források Turtur, Turtul, Tortol, Tarczal elnevezéseket használnak, míg egy 1255-ből fennmaradt lengyel okirat mai nevén, Tatry név alatt említi a hegységet. Egy 1778-ban megjelent latin nyelvű kiadvány Tatur, magyarul Tátra néven említi a hegységet. A kevésbé elfogadott névmagyarázók közül a Tátrát Dr. Szontagh a régi szláv Tathor szóval hozta összefüggésbe, amelynek jelentése: a hegyek atyja. Stupnicki a tatároktól vezette le a Tátra nevet. Más források szlovák eredetűnek tüntetik fel a Tátrát, amely az ősszláv Trtri (szikla, omladék) szó mai változata. (Forrás: Jožo Šimko - A Magas-Tátra)
Költségek: Kocsival két úton is megközelíthető Ótátrafüred. Besztercebánya és Donovaly felé, de én jobban szeretem Salgótarján irányából Rimaszombaton (Rimavská Sobotá), Tiszolcon (Tisovec), a gyönyörű Murányi-fennsíkon és Poprádon keresztül. Rövidebb, olcsóbb és látványosabb. A szállás 15 euróba került egy Nova Lesna-i apartmanban, ennivalót a falu élelmiszerboltjában vettünk. Az egész út kijött hármunknak 45 ezer forintból.
Tapasztalat: Jól felkészülve (étel, ital, felszerelés) neki lehet lendülni a Nagyszalóki-csúcsnak kezdőként, de aki nem teljesen biztos magában, annak két dolgot ajánlok. Vagy próbálja ki magát előbb a 2000-es csúcsokon (Alacsony-Tátra, Rax, Schneeberg), mi is így tettünk a fiúkkal. Vagy induljon el vezetett túrán, legalább 4-5 magyar túraszervező cég kínálja az utat, nem is drágán.
10 soha-ne a Magas-Tátrában
Soha ne bízz meg teljesen az időjárás előrejelzésben
Soha ne térj le a kijelölt útról, ha letértél, menj vissza az utoljára látott jelzésig
Soha ne maradjon otthon a térkép (papír vagy gps)
Soha ne forduljon elő, hogy nincs nálad fejlámpa (minden túra elhúzódhat valamiért)
Soha ne hagyd lent az esőkabátot (mert ronggyá ázhatsz)
Soha ne felejtsd el a napkrémet (mert ropogósra éghetsz)
Soha ne indulj el szandálban vagy papucsban (főleg a lengyel túrázóknál ez nagy divat)
Soha ne menj fel víz és ennivaló nélkül (nem jó kiszáradva szédelegni a magasban)
Soha ne felejtsd el elmenteni a hegyi mentők számát, és ha nem akarsz milliókat fizetni, legyen biztosításod
Soha ne hagyd ki a zsákból a vécépapírt (ritkán fordul elő, hogy szükség van rá, és kellemetlen, ha nincs)
Tenczer Gábor

 

No events