2013. július 20., szombat - A Drávatamási felső mellékág a Dráva balparti, mintegy 1800 méter hosszú mellékága. A valamikor még főágként funkcionáló mederszakasz felső végét folyószabályozási céllal egy kőépítménnyel lezárták évtizedekkel ezelőtt. Ennek következtében a mellékág vízellátása jelentős mértékben romlott, elkezdődött a feltöltődése, ami hosszú távon a folyami élőhely megszűnéséhez is vezethet.

A horvát-magyar IPA pályázati rendszerben 2010-ben megkezdett élőhelyrevitalizáció során a mellékágat elzáró kő építmény magasságát csökkentették, illetve átereszeket építettek be a jobb vízellátás biztosítása érdekében. A munkálatok célja az volt, hogy a mellékágban át tudjon folyni a Dráva az év nagy részében. Az áramló vizű, kavicsos aljzatú mederszakaszok számos, a Drávára jellemző védett halfajnak nyújtanak élőhelyet, ilyen például a magyar és német bucó, leánykoncér, selymes durbincs.

A program résztvevői megtekinthetik az elkészült beruházásokat, és értékes információkhoz juthatnak a folyó menti élővilágról és az élő mellékágak szerepéről.

Helyszín, időpont: Barcs (Kis-Bók horgásztanyák), 10.00 óra
Túra hossza, időtartama: 5 km, 3-4 óra
Részvételi díj: 500 Ft/fő

Hasznos: Fontos a kényelmes túracipő/bakancs és az időjárásnak megfelelő túrafelszerelés megválasztása, valamint a szúnyogok és kullancsok elleni védekezés!
A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt.
A túrát a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai vezetik.



No events