Pünkösd napját hosszú évszázadok óta virággal köszöntik szerte a világban. A pünkösdhöz fűződő népszokások ihletője, a bibliai történet mellett, a természet ébredése. Tolna megye „zöld szállodájában”, a bikácsi Zichy Park Hotelben az ünnep tiszteletére pünkösdi forgatag zajlik majd május 25. és 28. között.

Nedvektől duzzadnak a levelek, zsong és zsibong az élet! Jól tudták a régiek, ilyenkor meg kell állni egy pillanatra. A nagy nyári munkák előtt ünnepelni kell, köszönteni az új életet, imádkozni a bő termésért, gyermekáldásért: erre szolgál pünkösd ünnepe, a húsvét utáni ötvenedik nap.

Többek között a pünkösdi király- és királyné választás szokását is felelevenítik a bikácsi Zichy Park Hotelben május utolsó hétvégéjén. A hagyományőrző programok mellett neves mesterszakácsok, Rácz Lajos és Kövér Gábor látványos főző-showján készülnek a tradicionális pünkösdi étkek. A hosszú hétvégén kakaspörkölt főző verseny és borkóstoló, néptánc-együttes és cigányzenekar gondoskodik a hangulatról.

 

A rendezvény szervezői előzetes bejelentkezés alapján a sajtó munkatársai számára fotózási és forgatási lehetőséget biztosítanak.

Bejelentkezés és regisztráció a Ferling PR & Communications titkárságán:
Telefon: (72) 512-370
Fax: (72) 518-269.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Amennyiben további információra lenne szüksége, kérem forduljon bizalommal a Zichy Park Hotel igazgatójához, Marosán Józsefhez, a 75/532-910-es telefonszámon.


Pécs, 2007. május 23.


Holics Szilvia
projektkoordinátor
A Zichy Park Hotel pünkösdi programjai

Május 25. (péntek)
Du.:  Érkezés – szobák elfoglalása
18:30-tól Svédasztalos vacsora   Helyszín: Borostyán étterem
Menü: Erdei gombakrémleves – Legényfogó húsleves
Dijoni sertésszűz ragú hercegnő burgonyával vasas papparoellével
Pulyka steak fehérboros spárgaraguval
Rácponty – Csőben sült karfiol- Borsó főzelék
Gyümölcs saláta – Rétes variáció

Május 26. (szombat)
7:00- 9:30  Bőséges svédasztalos reggeli  Helyszín: Borostyán étterem
De.:  Selfness és wellness programok
A programon való részvétel, időpont egyeztetés alapján történik.
De.:  Lovaskocsikázás:  Indulás a hotel bejáratától
I. Turnus:  10:30-11:10
II. Turnus:  11:30-12:10
A programon való részvételi szándék jelzése péntek: 18:00-ig Ára 700,-Ft./fő
12:30  Ebéd: Szürkemarha gulyás csipetkével  Helyszín: Borostyán étterem terasza
   Az ebédigény jelzése: péntek 18:00-ig Ára: 1.100,- Ft/fő
14:20-16:20 Nyílik az árvalányhaj – gyalogtúra az Ökör- hegyre Indulás a hotel bejáratától
A programon való részvételi szándék jelzése péntek: 18:00-ig Ára 400,-Ft./fő
16:30  Mandala festés  Helyszín: Szekció-I terem  
18:00  Mozi délután   Helyszín: Szekció-II terem
18:00  Borkóstoló Sebestyén Csaba neves szekszárdi borásszal Helyszín: Vincellérház
19:00-tól Svédasztalos vacsora – Cigányzene mellett  Helyszín: Borostyán étterem
  Menü: Erőleves bazsalikomos palacsinta metélttel – Magyaros burgonyaleves
Sertés ragú „Bajnok” módra, burgonya pürével
Tavaszi pulyka tekercs grill zöldséggel
Roston sült sertés karaj tejszínes kukoricával, jázmin rizzsel
Parajos penne parmezánnal – Burgonyafőzelék
Somlói galuska – Banános pite erdei gyümölcsöntettel

Május 27. (vasárnap)
7:00- 9:30  Svédasztalos reggeli   Helyszín: Borostyán étterem
9:00  Kakaspörkölt főző verseny  Nevezés: szombat 16:00-ig  Helyszín: Grill terasz
10:00  Matiné gyerekeknek  Helyszín: Szekció-II
10:00-12:30 Zöldség szobrászat Rácz Lajos és Kövér Gábor mesterszakácsok vezetésével 
Helyszín. Grill terasz
10:30- 12:00 Aszfalt rajzverseny gyerekeknek nevezés a helyszínen  Helyszín: Külső medence előtt  
13:00  Ebéd: Kakaspörkölt, széles metélt, tejfölös uborkasaláta   Helyszín: Grill terasz
13:30  Kakaspörkölt főző verseny eredményhirdetés
14:30-16:30 Főzőshow  Rácz Lajos és Kövér Gábor mesterszakácsok vezetésével  Helyszín. Grill terasz
Du.:  Lovaskocsikázás:  Indulás a hotel bejáratától
I. Turnus:  14:30-15:10
II. Turnus:  15:20-16:00
A programon való részvételi szándék jelzése szombat: 18:00-ig Ára 700,-Ft./fő
15:00  Koszorúfonás gyerekeknek  Helyszín: Kemence mellett
16:30  A decsi Gyöngyösbokréta Hagyományőrző Egyesület néptánc bemutatója
Pünkösdi király és királynéválasztás  Helyszín: Tó színpad
18:30  Grill vacsora   Helyszín: Étterem előtti terasz
20:00  Utcabál – a jó hangulatról Csordás János gondoskodik
  
Május 28. (Hétfő)
7:00-9:30 Bőséges svédasztalos reggeli Helyszín: Borostyán étterem
10:00  Családi vetélkedő  Nevezés a helyszínen Helyszín: Medence előtt
12:30  Ebéd: Pácolt csülök ropogósra sütve hagymás tört burgonyával, házi savanyúság
  Az ebédigény jelzése: vasárnap 18:00-ig Ára: 1.500,- Ft/fő  Helyszín: Grill terasz


A szálloda megközelíthető:
A Zichy Park Hotel Budapesttől Székesfehérvárig az M7-es, majd a 63-as kilométerkőnél Szekszárd felé fordulva a 63-as út felől, vagy a 6-os főútról a 61-es felől, illetve Paks irányából is megközelíthető.

Cím:
Zichy Park Hotel
7043 Bikács, Kistápé liget

 

No events