2015. március 19. - Lenti – Madárcsicsergés és harkálykopácsolás között avatták fel a Parkerdőben az új, Vadvirág tanösvényt.

Kedvelt kirándulóhely a város határában található erdő, családok mellett iskolások és óvodások is látogatják, szervezetten is. Az itt kialakított tanösvénnyel plusz információhoz juthatnak a látogatók az élővilágról.

- A tanösvény másfél kilométer hosszú, kilenc nagyobb táblán interaktív elemeket helyeztünk el, hogy a gyerekeknek a játszva tanulást megpróbáljuk elősegíteni - mondta a avatón Povics Noémi, a Zalaerdő Zrt. igazgatási előadója. -  Minden táblán olyan forgatható, kihajtható elem, ami - úgy vesszük észre - a felnőtteket ugyancsak érdekli. Reméljük, ezek a tárgyak bírják majd a használatot, az időjárásnak ellenállnak, és reméljük, hogy nem lesznek rongálások.

A Zalaerdő Zrt. 3,2 millió forintos beruházásával létrehozott tanösvény bemutatja a Kerka-part különleges növény és állatvilágát. A területet egy ligeterdő, egykori ártéri terület maradványa, igen fajgazdag és tavaszi növényzet több különlegességet is rejt. Sokféle madárfaj is él itt, amiket a kisebb tájékoztató táblákon lévő információkból ismerhetnek meg a látogatók. Az útvonal egyszeri sétával is bejárható, de érdemes többször felkeresni, akár minden évszakban is.

Az átadón Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, a most átadott tanösvény az erdei kisvasút és az erdészeti kiállítás mellett további rekreációs lehetőséget biztosít a lentieknek.

A tanösvények látogatottságáról Povics Noémi elmondta, bár konkrét adatuk nincsen, mivel belépőt nem szednek, viszont sok visszajelzést kapnak, például pedagógusoktól, hogy gyakran látogatják a diákokkal a parkerdőket. Korosa Titanilla


http://zaol.hu/lenti/felavattak-a-parkerdoben-az-uj-vadvirag-tanosvenyt-1686627

No events