Kit bármilyen szél eltéphet a tőtől,
s amelyen lombja kivirult - a földtől,
- csak lenge gyom, mely az avarból nőtt föl.
Súlyos magként hullottam én a mélybe,
átjárt, feszített íze, hűvössége,
s ott nyílt ki szívem, mint két sziklevélke.
S most átkarolom millió gyökérrel,
szívós, görcsösen tartó öleléssel
mi engem nevelt, - nem engedem én el!
Életünk frissen nyílt barázda-mélye, hasgató árkai, jó televénye, botlasztó hantjai, szik-keménysége,
bennetek fogantam! — Már nincs egy rög se, melyhez ezer hajszálgyökér ne kötne, s mit gyökeremmel ne én fognék össze!
Mint könyörgő ujjak, úgy kulcsolódom minden omló göröngyre, s úgy fonódom, hogy körülöttem a táj szét ne hulljon.

Gyökereim egyetlen porszemet sem engednek szóródni forgószelekben. Égő szik ez - de benne gyökereztem!
Tövises és virágzó szerelemmel karollak, drága föld! Te se engedj el! Ne engedj szállni a szelekkel!
1956.

No events