Egy völgyet látok. A kék délutáni
fényben égnek a fűzfák halinái.
Dőlnek a széltől az erdei fák, hogy hihetnem azt, vonulnak elefántok.
Szinte hallani: – harapják a földet,
vad állkapoccsal fogódznak a zöldek
körül a tájba: – a keselyű tartja zsákmányát így, s borzoltan lebeg rajta.
Sárgán a tigris osonású pára,
befalt hús bűzét leheli pofája, 
lopakodik a völgybe rekkent hőség,
nyomán sörétek pattognak, a szöcskék.
Erős, falánk, ragadozó természet
még mindig a szelídített természet:
egészségesen lopja és megvédi
mi a világból koncként maradt néki.
Nézem: – mintha még vívna, hadakozna,
pedig olyan csak, mint a vadász sólyma:
a zsákmányt égről leteszi a földre,
beletép egyszer, – s elveszik előle.         

 

No events