Mikor én éltem, óriás füst-erdők burjánoztak a Földről s mint a tölgy, susogtak, zúgtak fenn az atom-felhők,
s ágyúk torkából fehér rózsa nőtt.

Gyárak füstjéből lágy ciprus-erdőket lengetett fenn a repülők szele,
s a fényszórók indái gyorsan nőttek rakéta-nyomok jegenyéire.

A városok lenn, az őserdő-mélyi
virágok, sápadt bibefényeik
nyújtogatták az égre, fel, elérni
a csillagok zümmögő méheit.

S erdővé lombosodé robbanások
gyökere közt – vágyva szebb csillagokra –nyüzsögtek lenn a hangya-milliárdok,
szívük nagy bábját foguk közt hurcolva.

Közöttük éltem, és szenvedve tőlük: szerettem őket. S küzdve ellenük: (meghatódva, ahogy görgették Földünk omladozó magasságok felé)
pártoltam homok-ostromló ügyük!

 

No events