Az erdőtelepítés nemzeti ügy I. - (Magyar Nemzet)

2000. július 3. - „a fák a maguk módján összekötik az Eget és a Földet”
Magyarországon, a XX. századi hatalmas - 700 ezer hektárt kitevő - erdőtelepítést követően most egy területileg ezzel arányos vagy ezt meghaladó újabb erdősítési hullám küszöbén állunk. Ennek léptéke, tartalma és nemzeti jellege megegyezik a Széchenyi-terv célkitűzéseivel, így annak szerves részévé válhatna.
A nagy kiterjedésű - térségeket, országrészeket érintő - erdőtelepítéseket az elhivatott erdészet gerjeszti, szorgalmazza, de a legnagyobb mozgató-erő többnyire mégis valamilyen hatalmas és összetett gazdasági, társadalmi jelenség, érdek. Hazánkban az első erdőtelepítési hullámot - a húszas évek közepén - a trianoni erdőterület-vesztés traumája és az alföldi tüdővész indukálta, és eredménye 64 ezer hektár új erdő lett. A második hullámban (1950-1970) az előző okokhoz még a fát faló iparosítás is hozzájárult (a faimport elvitte az egész gabonaexport árbevételét.) Ebben az időszakban 406 ezer hektár új erdő létesült, olykor egyetlen év alatt 30 ezer. 1970-2000 között apály következett, összesen 230 ezer, évi 7-8 ezer hektárral. A tetemes visszaesés vélhetően az „új gazdasági mechanizmus" (1968) hatására vezethető vissza.
Most egy új hullám kezdetén tartunk, a legnagyobbén, ami nem kevesebb, mint hétszázezer-egymillió hektár új erdő telepítését irányozza elő - a nyilvánosságra került műhelymunkákból és szándéknyilatkozatokból következtethetően. A politikai és ökonómiai kezdeményezést ezúttal még a mezőgazdasági művelésből való területkivonás (európai uniós illeszkedés, illetve gazdaságtalanság), országrésznyi foglalkoztatáspolitikai gondok, helyi energiaproblémák és természeti csapások (belvíz, árvíz, aszály) által késztetett ökológiai megfontolások is erősítették.
A következőkben az erdőtelepítés szakmai illetékese - az erdészet  -  szemszögéből  tekintsük át a probléma mibenlétét, tartalmát és amennyire a terjedelem engedi - feltételrendszerét. (Jelen írás autonóm szerzője az ötvenes évektől részese az erdőbővítéseknek.)
Magyarország erdősültsége (erdőterületi aránya ma kereken 19 százalék (köszönhetően a korábbi erőfeszítéseknek, amikor 12 százalékról kellett elindulnunk). A program eredményeként ez 25-30 százalékra emelkedhet, azaz az ország egy-negyedét, egyharmadát boríthatja majd erdő. Ezzel az aránnyal elérhetjük az európai átlagot. Jelenleg ugyanis az erdősültség rangsorában hátul kullogunk, a 21. helyen 27 országból. Még egy jellemző adatpár: hazánkban az ezer főre 164 hektár erdő jut, az európai átlag pedig 264 hektár.
Az erdősültség nagyon beszédes paraméter, sokat elárul egy ország földrajzáról, népességéről, gazdaságáról és kultúrájáról. Érdemes egy kicsit elidőzni felette. Magyarországon az erdők kiterjedését lényegében nem korlátozzák sem szélsőséges éghajlati (mint a tundrán), sem domborzati (mint az Alpokban), sem népességi viszonyok (mint például Hollandiában), az erdőtelepítésnek tehát földrajzi és népességi akadálya nincs, legalábbis a jelzett harmincszázalékos mértékig.
Ha gazdasági oldalról nézzük az erdőtelepítés jelentőségét, közvetlen és közvetett előnyöket sorolhatunk fel.
Közelítsünk először a fafogyasztás felől, mégpedig a legérzékletesebb mutató, a papírfelhasználás adatai segítségével, amelyik szoros korrelációban van a gazdasági fejlettséggel (a GDP-vel). A szomszédos Ausztriában ez 120 kg/fő/év, nálunk 60 kg/fő/év. Pénzügyi szempontból pedig egy ország fagazdálkodása akkor van egyensúlyban, ha az erdősültség 25-30 százalékos. Ma, a 19 százalékos borítottság mellett a mérlegünk deficites (-7-10 milliárd forint).
A faanyag energiahordozó, mégpedig a tisztább  fajtából, mérgezően nem terhelve a környezetet. Ez utóbbi tulajdonsága egyébként más felhasználásban is rendkívül előnyös, a könnyen bomló, nyomtalan, emberbarát nyersanyagok közé tartozik. Ebbéli minőségében még két megközelítésben vizsgáljuk meg:
Az egyikben hasonlítsuk össze más nyersanyagokkal, abból a szempontból, hogy előállításuk „egy tonnájához" mennyi energiára van szükség: a fa esetében ezt 1-nek véve a műanyaghoz 5-6-szoros, az acéltermékekhez 11-23-szoros, az alumínium estében pedig 126-szoros felhasználás és ugyanekkora környezetterhelés, tartozik. Az energiatakarékosság tekintetében a fával nem versenyezhet semmiféle más nyersanyag.
A másik megközelítésben, az eszközökben, szerkezetekben való alkalmasságáról ejtsünk néhány szót!            
A fa szilárd, rugalmas, könnyű, kopásálló, hő- és hangszigetelő, könnyen megmunkálható és rögzíthető, színe változatos és meleg, rajzolata gazdag. E tulajdonságokat és a sokoldalú felhasználhatóságot létrejötte körülményeinek köszönheti, annak, hogy változatos formájú és terhelésálló sejtekből, szövetekből, rostokból áll, amelyek évről évre egymásra rakódnak, az évgyűrűkben „egymásba tolt" csövekként hozzák létre a mechanika, dinamika és esztétika nagyszerű megnyilvánulását. A fatörzs, mint „egyik végén befogott tartó" (konzol) folyamatos nyomó, hajlító, csavaró igénybevételek tűrésével, arra reagáló növekedésével egy teljes életciklus alatt (gyakran száz évig) „készül", hozzá nem fogható páratlan „technológiával". Az álló fában, de a fatestben is az erővonalak harmóniája, varázslatos szépsége jelenik meg, sőt annál is több, ahogy Karátson Gábor írja (a minap a Magyar Nemzetben): „a fák a maguk módján összekötik az Eget és a Földet".
Ennyit a matériáról, ami nem is annyira „anyagias", különösen, ha meggondoljuk, hogy születése oxigént szabadít fel és szén-dioxidot köt meg, hogy szűri a levegőt, fékezi a deflációt, csökkenti a vízi eróziót, közvetve ármentesít, kiegyenlített vízháztartást tesz lehetővé.
Vagyis az élő/holt anyag keletkezése - a tulajdonképpeni termelés - tömegében és folytonosságában az élettelen környezetre is hatást gyakorol, megvalósítva az erdők másik funkcióját. (Ismeretes lehet, hogy a VII. erdészeti világkongresszus Buenos Airesben, 1972-ben, magyar javaslatra (Madas András) az erdők rendeltetését három csoportra osztva fogalmazta meg: termelési, környezetvédelmi és szociális-üdülési funkció). A határvonal, mint láthattuk is, nem éles, „fekete-fehér, igen-nem", hanem inkább az imádkozó kéz kulcsolódásával szimbolizálható.
Még mélyrehatóbb kapcsolat érzékelhető a termelési funkció és az élő környezet összefüggésében. Az erdőben nemcsak fák élnek, melyek a termelést „megvalósítják", hanem cserjék, lágyszárúak, gombák, mohák, zuzmók és baktériumok, vagy szőrmés és szárnyas vad, madarak, rágcsálók, hüllők, puhatestűek, rovarok, férgek, különféle talajlakók stb., ...sőt az ember is. Mindezek egy bonyolult kölcsönhatásrendszerben képezik az erdőt (együtt az előbb említett éghajlati, domborzati, talaj- és hidrológiai tényezőkkel), a szárazföldi ökoszisztéma legösszetettebb formáját. Ahol az elsődleges flóra - egy erdőtelepítésben - szegényes, ott a fatermés is gyengébb, ha nem mennyiségben, akkor választékban, színességben, és ami talán a legfőbb, az ilyen állomány állékonyságban, ellenálló képességben messze elmarad az elegyes, vegyes korú erdők tartamos teljesítményétől.
Az erdőtelépítést szorgalmazó ökológiai megfontolások korunkban egyre élesebben vetődnek fel. Szinte már a „lenni vagy nem lenni" kétségbeesésével fogalmaznak az ökológusok, a természetvédők, az erdészek, akik a mérések birtokában készítik vészjósló előremetszései-ket, vagy a múzsák kegyeltjei, akik intuíciós úton éreznek rá a fenyegető veszélyre.
Az erdőtelepítés közjóléti funkciójáról - ezek után - szinte már ismétlés beszélni, hiszen magától értetődő, hogy ahol oxigéndús a levegő, ahol árnyékot találunk, ahol az avar szagát érezhetjük vagy madárcsicsergést hallhatunk, ott jó a közérzetünk, felüdülünk, tornára vagy éppen leheveredésre gondolunk, kirándulóként, szanatóriumi lábadozóként vagy egyszerű halandóként.
Csupán a tudatosítás kívánkozik ide, az, hogy ha az ország területének negyede-harmada erdővel borított lesz, akkor a vándor minden harmadik-negyedik kilométert szélcsendesebb, hűvösebb vagy (télen enyhébb környezetben teheti meg, hogy országképet formál földről és levegőből, kiránduló- és letelepedőhelyet, tanösvényekkel, erdei berendezésekkel, egyé rideg tartású második otthont nyújt minden településnek.
A méltatás igen jelentős eleme, hogy az erdőtelepítés révén olyan termőhelyek is hasznosíthatóvá válnak - még ha korlátolt teljesítménnyel is -, amelyek mezőgazdasági művelésre alkalmatlanok. Továbbá helyileg enyhíthetnek a tüzelőgondokon és a munkanélküliségen. Ezek a körülmények Közép- és Kelet-Magyarországon különösen nagy súllyal esnek latba, és ezért, a térséget eleve erdőtelepítésre predesztináltnak tekintjük. MARJAI ZOLTÁN – A SZERZŐ ERDŐMÉRNÖK