Magyarországon már mindenütt járt a fejsze
Ha az erdők irtása a jelenlegi ütemben folyik, ötven esztendő múlva nem marad a földünkön egyetlen hektárnyi sem. Emiatt veszélybe kerülhet az emberiség puszta léte is. A legsürgetőbb a trópusi esőerdők megmentése, de sok a teendő Európában és hazánkban is
A föld eredeti erdőtakarójából, mára mindössze 54 százalék maradt.
Riasztó szám, de éppily döbbenetes a pusztítás sebessége is: az erdők nagy részét az utóbbi másfél évtizedben irtották ki. Az őserdő - s itt a trópusi dzsungelek mellett a különböző területek természetes erdőtakaróját értjük - nem tartozik a megújítható erőforrások közé. Ennek ellenére évente 13,7 millió hektár erdő tűnik el a föld színéről.
MAGÁNKÉZBEN
Évezredekkel ezelőtt a Kárpát-medence 95 százalékát borította erdő, a mai Magyarország területének 85 százalékát. Ahogy Bartha Dénes professzor, a Nyugat-magyarországi Egyetem Növénytani és Termőhelyismerettani Intézetének igazgatója fogalmaz, hazánkban nincs egyetlen olyan hektár sem, ahol legalább egyszer ne járt volna a fejsze. A régi őserdőkhöz leginkább hasonlító, fajösszetételükben azonban azoknál szegényesebb, úgynevezett természetszerű erdők aránya ma már csak hét és fél százalék. Magyarország területének most 18,8 százalékát borítja erdő. A természetszerű erdőknél jóval több a kultúrerdő, amelyeket vagy idegen eredetű fajokból telepítettek, vagy az eredeti vegetáció helyén jöttek létre, ám annyira átalakultak, hogy még csak nem is hasonlítanak az egykori erdőségekre. A mesterségesen telepített kultúrerdők jórészt akácosok, fenyvesek, nemesnyárasok, és elsősorban arra valók, hogy faanyag legyen belőlük. Rendszerint monokultúrák, azaz egyetlen fajból állnak, s a szabályos sorokban ültetett fákról nem is annyira az „erdő", mint inkább a „faültetvény" szó ötlik a szemlélő eszébe.
A kultúrerdők aránya a jövőben várhatóan tovább növekszik. Ennek fő oka, hogy az ország erdeinek több mint 40 százaléka magánkézben van, s a tulajdonosok érthető módon igyekeznek mihamarabb hasznot húzni a területből. A papírnak, tüzelőnek, farostlemeznek szánt ültetvény pedig kétségtelenül gyorsabban megtérülő befektetés, mint természetszerű erdő létesítése a területen.
LEZÚDULÓ VÍZ
Joggal vetődik fel a kérdés, ugyan miért volna baj, hogy erdeink jórészt kultúrerdők? Miért kell arra törekedni, hogy fenntartható, ökológiai szemléletű gazdálkodással növeljük a természetszerű erdők arányát? Tagadhatatlan, hogy az erdő egyik legfontosabb funkciója a faanyagtermelés. Akadnak azonban egyéb „termékei", mint például a vad. A magyar erdőkben jelentős nagyvadállomány él.
A viszonylag magas létszám szándékos, hiszen másként a sportvadászat a mai formájában, számottevő bevételek megtartásával nem volna lehetséges. A népes vadállomány azonban szinte lehetetlenné teszi az erdők természetes felújulását, hiszen az állatok lerágják a tarvágás helyén ültetett csemetéket, felhántják a kérgüket.
Gazdasági haszna mellett az erdő számos, ökológiai szempontból jelentős védelmi feladatot is ellát, a talajba jutó víz megtisztításától a por- és zajszűrésig. Egyes kutatások szerint egyhektárnyi erdő egy év alatt 30 ezer tonna port és egyéb szennyeződést képes lekötni. Az is valószínű, hogy az allergiát okozó parlagfűpollen sem terítené be az országot, ha jóval több erdőnk lenne.
Az utóbbi években óriási károkat okoztak hazánknak az árvizek. Egyik fő okuk a Kárpátok erdeinek erős megritkítása. Ukrajnában és Romániában nagy területeket vágtak tarra, s az erdők felújításával már senki sem törődött. Így aztán olvadáskor vagy nagy esőzések idején hatalmas mennyiségű víz zúdul le szinte akadálytalanul a kopár hegyoldalakon. Ugyanannyi víz éri el néhány nap alatt az egyébként is szűk gátak közé szorított folyókat, amennyi korábban, míg elegendő erdő volt a környező hegységekben, hónapok alatt, egyenletesen elosztva szivárgott le az Alföldre. S a pusztító árvizek után rendszerint itt a szárazság, hiszen erdő híján alig marad a földben elraktározott nedvesség.
ÓVATOS A TÖRVÉNY
A világméretű erdőirtás és a globális felmelegedés közti összefüggés közismert. Ha nincs elég erdő, hogy elnyelje a szén-dioxidot, az feldúsul a levegőben, és fokozza az üvegházhatást. Arról már kevesebben tudnak, hogy a szén nemcsak a növények testében, élő anyagként raktározódik, de humuszként a talajban is. Ha pedig az erdő kiirtásával a talaj is pusztulni kezd, újabb jelentős mennyiségű szén kerül vissza a körforgásba, azaz széndioxid formájában ugyancsak a levegőbe jut. Az sem mindegy, milyen fajok alkotják erdeinket. A természetszerű erdők főként bükk és tölgyfajokból állnak, melyeket az erdészek 100-120 évig hagynak növekedni, mielőtt kivágják őket. A szerves anyag formájában megkötött szénmennyiség tehát addig biztosan nem jut szén-dioxidként a légkörbe. Másrészt ezekből a fákból bútor készül, vagy ipari fának használják őket, maga az anyag tehát igen hosszú ideig, akár további évszázadokig is megmaradhat. Ezzel szemben a faültetvényeket 15-30 évenként vágják, s rendszerint papír, tüzelőanyag lesz belőlük. Azaz további egy-két év múlva széntartalmuk ismét csak a légkör amúgy is jócskán feldúsult szén-dioxid-készletét gyarapítja.
Magyarországon évente 25 ezer hektár erdőt vágnak ki, ám mindössze 1000-1200 hektárt hagynak természetes úton felújulni. A többi területet felszántják, sok esetben vegyszerezik, majd újra beültetik csemetékkel. A faültetvények esetében ez a szakszerű bánásmód, ám a természetszerű erdőket országszerte olyan módszerrel kellene gondozni, amely a természetes folyamatokat utánozza. Jelenleg ezeknek az erdőknek a nagy részében is ültetvény jellegű gazdálkodás folyik, ami folyamatos elszegényedésükhöz vezet. Eltűnnek egyes fafajok, lágyszárú növények, számos madár és rovar. Az erdő egyre jellegtelenebb lesz, s ez nem csupán esztétikai hátrány, de a biológiai sokféleség csökkenésével egész életközössége rendkívül sebezhetővé válik.
A természetet utánzó erdőgazdálkodás nemes cél, ám mind az erdészeti részvénytársaságok, mind a magánerdő-tulajdonosok profitorientáltak, s nem hosszú távra, 100-120 évre terveznek. S bár az erdőtörvény sokak szerint alapvetően ökológiai szemléletű, nemigen várható eredmény, amíg ilyen óvatosan fogalmaz: „lehetőség szerint őshonos fajokat kell telepíteni". Reményt keltő, hogy az állami költségvetés nagyobb összeggel támogatja az őshonos, lassan növő fafajok telepítését, mint a viszonylag gyors kitermelésű akácosok, nyárasok ültetését, de a legbiztosabb az volna, ha a gazdasági viszonyok lehetővé tennék az igazán hosszú távú tervezést az erdőgazdálkodásban.
Hanga Piroska
Természetes módon
A természetes folyamatokra alapozott, azokat követő erdőgazdálkodás az elmúlt évek tapasztalata szerint nem csupán a természetszerű erdőknek kedvez, de gazdaságos is. A módszert Magyarországon elsősorban a Pro Silva Hungária Egyesület szorgalmazza, amely egy 1989-ben Szlovéniában alapított erdészeti szervezet, a Pro Silva Európa részeként működik hazánkban. Az egyesület olyan módszereket szorgalmaz, amelyek figyelembe veszik a termőhely adottságait, s amelyek mellett megtartható a folyamatos erdőborítás. Az ily módon kezelt erdőkben is van fakitermelés, ám az sosem nagy területre kiterjedő, tarvágás jellegű, hanem egy-egy öreg fát vagy facsoportot döntenek ki, így elérhető, hogy az erdőben egyszerre találhatók csemeték, fiatal és idős fák, jut táplálék a vadnak, s a természetes versengés ökológiai feltételei is adottak.
Elaprózott birtokok
Közép- és Kelet-Európa országaiban jelenleg körülbelül hárommillió magánerdő-tulajdonos van, birtokaik az érintett országok erdeinek 20 százalékára terjednek ki, s egy-egy tulajdonos birtoka általában 5 hektárnál kisebb területű. Bár minden közép- és kelet-európai országban vannak speciálisan az erdőkre vonatkozó jogszabályok, a szektor elaprózott, a kormányzat által gyengén támogatott, ezért a magánerdőgazdálkodásban nehéz érvényesíteni a természetvédelem szempontjait.