HARASZTHY LÁSZLÓ KÖRNYEZETVÉDELEMRŐL, POLITIKÁRÓL ÉS FÜGGETLENSÉGRŐL
A WWF Magyarország neve az elmúlt évtizedben sikeres természetvédelmi akciói nyomán egyre ismertebbé vált. Ebben nagy szerepe volt Haraszthy Lászlónak, a szervezet igazgatójának.
– Hogyan került a WWF hazai képviseletének élére?
– Egész életemben a természetvédelem területén dolgoztam. Amikor 1975-ben megkaptam az állattenyésztői diplomámat, egy nagyüzem állattenyésztési ágazatának vezetője lehettem volna. Már akkor sem tudtam elképzelni, hogy a madárvédelemtől eltávolodjam, ezért nem a mezőgazdaságban, hanem a természetvédelemben helyezkedtem el. Tizenegy évig dolgoztam a Magyar Madártani Egyesületnél, miközben újabb diplomákat szereztem, majd kineveztek az akkori Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal állattani osztálya vezetőjének. Ez a poszt megfelelt az érdeklődésemnek, hiszen az élővilág védelmével foglalkozhattam. 1988-ban létrehozták a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumot, ahol előbb ugyanebben a beosztásban dolgoztam, 1989-től pedig a természetvédelmi főosztály vezetője lettem. Én voltam akkor az egyedüli főosztályvezető a 13 kollégám mellett, akinek nem volt sem párttagkönyve, sem szakszervezeti tagsága, és pályázati úton nyerte el a beosztását.
– Mi történt a rendszerváltozás után?
– Még 1984-ben javasoltam a Magyar Madártani Egyesületnél, hogy kezdeményezzünk valamifajta együttműködést a WWF-fel. Pár évvel később a szervezet támogatni kezdte az egyesület néhány programját. Miután a minisztériumba kerültem, nem szűnt meg a kapcsolatom a WWF-fel. Pár éves együttműködésünket sikeresnek ítélték, sőt megneveztek olyan témaköröket is, mint például az ártéri erdők, amelyekben vállalták további programok támogatását. Mivel a közös munka egyre folyamatosabbá és eredményesebbé vált, elhatároztuk, területi irodát nyitunk.
– Volt ehhez hasonló Kelet-Közép-Európában?
– Nem. Az egész mai képviseleti rendszer nem létezett. Az iroda felállításának megszervezése rengeteg időt vett igénybe. Közben jött a rendszerváltozás, az általam vezetett főosztályt is átszervezték a minisztériumban. Az akkori miniszter felkínálta, hogy vállaljam el a Budapesti Természetvédelmi Igazgatóság - ma Duna-Ipoly Nemzeti Park - irányítását. Annak ellenére, hogy ez az ajánlat megtisztelő volt, én inkább, főleg emberi szempontok miatt, eljöttem a minisztériumból.
– Közben pedig alakulóban volt a WWF Magyarország.
– Tizenegy év egyesületi és hat év minisztériumi munka után vállaltam el a WWF-iroda megszervezését, illetve vezetését. Szabályos képviselet jött létre hazánkban, amiből a világon összesen 28 létezik. A nemzeti képviseletek teljes jogkörrel rendelkeznek. Persze a mi súlyunk nem akkora, mint mondjuk az orosz képviseleté, de már nálunk is több mint húszan dolgoznak, s ez hazánkban jelentős szakmai erő.
– Miért pont a WWF-et választotta?
– Amikor 1984-ben elkezdtük az együttműködésünket, a WWF is más profilú szervezet volt még. Akkor a leglényegesebb célnak a veszélyeztetett fajok védelmét tartották. Később ez kibővült, és ma már magában foglalja a teljes természetvédelmet. A változás hazánkat is érintette, hiszen a nyolcvanas évek elején a ragadozó madarak védelmét, később pedig a füves pusztákra és ártéri erdőkre vonatkozó programokat kezdték el támogatni. 1984-ben olyan lehetőséget láttunk a WWF-ben, hogy intézményként és támogatási forrásként segítheti a hazai természetvédelem célkitűzéseit. Várakozásaink igazolódtak, ezért voltam bizalommal a szervezet iránt.
– Mennyire befolyásolja egy nemzeti képviselet a nemzetközi WWF céljainak kialakítását?
– A WWF alulról építkező szervezet. Nem születhet egyetlen döntés sem az érintett alszervezetek egyetértése nélkül. Ez azonban nem azt jelenti, hogy „a farok csóválja a kutyát". A WWF nem akar és nem tud mindennel foglalkozni, ezért igen szorosan köt bennünket az a prioritási kör, amit a szervezet magának kiválasztott: 1. az erdők védelme; 2. az óceánok védelme; 3. az édesvizek védelme, 4. a fajok védelme; 5. a mérgező anyagok természetbe juttatásának csökkentése, 6. a klímaváltozás. A felsoroltakból hazánkban az erdők és az édesvizek védelme a legfontosabb. Jellemző, hogy nem foglalkozunk a klímavédelmi kérdésekkel. Nem azért, mintha az érintettségünk nem volna meg, hanem azért, mert Magyarországon ez a kérdéskör alig „társadalmasítható". Átfogó kampányokhoz a jelenleginél sokkal több pénzre volna szükség. Minden egyes elfogadott célhoz forrásokat kell ugyanis rendelni, s ez a klímavédelemben egy társadalmi szervezet számára nálunk szinte lehetetlen feladat.
– Fél évvel ezelőtt egy újsághirdetésben a WWF felhívta a pártokat a választások előtt „aktív" környezetvédelmi programok készítésére. Mi lett az ererdménye?
– A WWF „betegesen" ügyel arra, hogy pártpolitikai semlegességét megőrizze. Ezért bizonyos kérdésekben határozott igent, más kérdésekben pedig határozott nemet tudtunk mondani, attól függetlenül, hogy melyik politikai erőnek mi az adott kérdésről a véleménye. A válaszaink szakmai alapon állnak. Úgy éreztük azonban, hogy a társadalmi szervezeteknek nyomást kell gyakorolniuk a politikai pártokra, mert azok nem elég aktívak a környezet- és természetvédelem kérdéseiben. Ezért vállaltuk a féloldalas hirdetés költségeit. Azt reméltük, hogy erre minden párt reagálni fog. Ám a nagy pártok közül csak egy bizonyult nyitottnak a mondanivalónkra, a parlamenten kívüli pártok nagyon aktívak voltak, míg a kis országgyűlési pártok részéről szinte semmiféle visszajelzés nem érkezett. Mindez mutatja, milyen csekély a téma iránti politikai érdeklődés hazánkban. Rövidesen szeretnénk fórumot szervezni azoknak, akik civil szervezetek és más érdeklődők előtt szívesen szólnának környezet- és természetvédelmi programjukról. Egy EU-ba készülő országnak legalább olyan mértékben kell foglalkoznia ezzel, mint a már bent levőknek. Nekünk lemaradásaink vannak bizonyos területeken, s azokat mielőbb be kell hoznunk.
– A WWF a közelmúltban egy erdőtanúsítási rendszer kialakítására tett javaslatot. Mi a célja ennek a tanúsítványnak?
– Az ország erdeivel foglalkozó szervezetek és gazdasági szereplők az FSC (Forest Stewardship Council) erdőtanúsítási nemzeti munkacsoportjának alakuló ülésén olyan követelményrendszer kidolgozását indították el, amellyel a felelős erdőgazdálkodók igazolni tudják a hazai és az európai piacon, hogy termékeik környezeti, illetve szociális szempontból megnyugtató módon kezelt erdőből származnak. Ez nem a saját kezdeményezésünk, de a WWF világméretekben kiemelten támogatja a programot. Ilyen tanúsítvány és nemzeti szabvány nélkül számos országban csak nehezen lehet eladni faanyagokat. Ma már léteznek olyan áruházláncok, amelyek még a főzőkanalat sem veszik át a gyártótól, ha az nem rendelkezik FSC-emblémával.
– A vidrák és más csúcsragadozók védelmére kártalanítási alap létrehozását szorgalmazzák.
– Bizonyos fajok olyan károkat okozhatnak, amelyek főleg a kisebb gazdaságokat érzékenyen érintik. Egy pár hektáros halastórendszerben például néhány vidra igen nagy kárt tehet. A vidraállomány a tőlünk nyugatabbra fekvő területeken jelentősen megritkult, hazánkban viszont szép számban élnek ezek az állatok, s megőrzésük nemzetközi elvárás is egyben. Ha egy vidra egy horgásztavat károsít, akkor ebből persze konfliktusok származhatnak. A természetvédelmi törvény megteremti annak lehetőségét, hogy kompenzálják a károsultakat, sajnos azonban 1996 óta nem született meg az ehhez szükséges konkrét jogszabály. A magyar költségvetésben minden évben ott van a megfelelő összeg, de a felhasználás módját nem határozták meg. Mi a Környezetvédelmi Minisztériumot és a kormányzatot szeretnénk arra ösztönözni, hogy ezt a hiányt pótolja.
– A WWF közleményében elmarasztalta a hazai vadászokat, mert „elnéző magatartásuk" nagymértékű madárpusztuláshoz vezetett. Nem túl kemény ez a bírálat?
– Amíg a konkrét ügyekben bírósági döntés nincs, addig nem szabad elmarasztalni senkit. Tény viszont, hogy ezeket a madarakat nem a madarászok hálóival, hanem söréttel pusztították el. Ha a vadásztársaságokhoz közvetített olasz vendégek tették, akkor a vadásztársaságokat nem lehet kihagyni ebből az ügyből. Biztos vagyok abban, hogy egy-egy közvetítőiroda vagy vadásztársaság bevétele nincs arányban azzal a kárral, amit a természet és Magyarország jó híre elszenvedhet. Amennyiben a vadásztársadalom képtelen biztosítani a törvényes kereteket, akkor a felelősség őket terheli. Nyilvánvaló, hogy itt csak egy kisebbség harácsoló tevékenységéről van szó, és nem az egész vadásztársadalomról.
– Még nincs fél éve, hogy bejelentették a WWF üzleti klubjának megalakulását. Többen felvetették, hogy az érintett cégek esetleg a WWF-fel próbálják majd magukat „zöldre festeni".
– Egyik vállalatról, cégről sem mondható el, hogy teljes mértékben környezetbarát. Nem akarok cinikus választ adni, miszerint: azok szidhatják az olajkitermelőket, akik gépkocsival vagy autóbusszal nem, csak villamossal járnak, hiszen az utóbbit is hajthatja fosszilis eredetű energia. A WWF-nek világviszonylatban már „bejáratott" módszerei vannak az üzleti élet képviselőivel való kapcsolatok kialakítására. A mi partnereink esetében is a döntést többszörös szűréssel végzett vizsgálat előzte meg. A cégeknek nemcsak „a pénzük kell", hanem vállalniuk kell a környezetterhelés csökkentését is ahhoz, hogy partnerek lehessünk. Lehet, hogy ez ma hazánkban nem mindenkinek tetszik, de azt hiszem, hogy ilyen módon Magyarországon több pénz jut a környezet- és természetvédelmi célokra, s a WWF cégkapcsolatai is hozzájárulnak a környezetterhelés csökkentéséhez.
V. Z.