Selmecbánya: az erdészeti tudomány otthona (MNO)

2003. február 14. - Teljesen kiveszett Szlovákiában a magyar erdészeti szaknyelv, holott a kontinensen a német mellett a magyar biztosítja a legtöbb lehetőséget az erdészeti fogalmak pontos megnevezésére. A bécsi udvar felismerte: a bányászat elméleti szakemberek kinevelése nélkül rablógazdálkodássá fajulhat. Ez a felismerés vezényelte a Mária Teréziához közeli befolyásos természettudósokat, amikor felvetették az erdészeti és erdőgazdálkodási tanszék megnyitásának szükségességét. Mivel a vagyonosodás kapcsán a Bányászati Kamara bírt a legkiterjedtebb erdőterületek használati és tulajdoni jogával, kézenfekvőnek tűnt, hogy az erdészeti és erdőgazdálkodási oktatást a bányászati akadémia keretében oldják meg.

Mindennek alapjául az úgynevezett Tereziánus erdészeti rendtartás szolgált, amely hatályos volt az egész monarchia területén, ugyanakkor hiányoztak azok a szakemberek, akik azt a gyakorlatban végrehajtották volna. Történt mindez 1770-ben, s magát az erdészeti oktatást Delius Traugot Kristóf „Bevezetés a bányászati tudományokba” című előadása nyitotta meg.

1770-től kisebb-nagyobb megszakításokkal folyt az erdészeti oktatás, mígnem az erdőterületek romlása kapcsán az udvari kamara 1795-ben javaslatot nem tett az önálló erdészeti akadémia létesítésére, de a kísérlet kudarcba fulladt. Több mint egy évtizedes útkeresés után Ferenc József császár 1808. január 5-én kinevezte David Wilckens professzort az erdészeti tanszék élére, aki 1809. február 12-én, éppen Ferenc József születésnapján tartotta meg székfoglaló előadását, amivel kezdetét vette az „önálló és nyilvános erdészeti intézet” működése.

Az oktatási nyelv egészen a kiegyezésig német volt. Közben, Wilckens halála után 1835-ben Feistmantel Rudolfot nevezték ki tanszékvezető tanárnak, aki 1836-ban alapítója lett az iskola botanikus kertjének. 1847-ben került az intézet Schwarz Ignác irányítása alá, az oktatás váltakozva magyar és német nyelven folyt, ugyanakkor választható oktatási nyelvként angol és francia nyelven is folyt tanítás. Az akadémia kinevezett professzorai között olyan kiválóságokat fedezhetünk fel, mint Lázár Jakab, Fekete Lajos, Niken Zsigmond, Wagner Károly, Illés Nándor, akik tudományos munkájuk által megalapozták a Kárpát-medence világszerte elismerést kiváltó erdő- és vadgazdálkodásának alapjait.

Az erdészeti akadémia új épületét 1892. június 26-án adta át Wekerle Sándor pénzügyminiszter Bethlen András gróf jelenlétében. Az akadémia ebben a felállásban 1919-ig működött, amikor is a döntéshozatalra felhatalmazott nagyhatalmak új határokat jelöltek ki a Kárpát-medencében. Az iskola szellemisége a tanári karral együtt menekülésre kényszerült, rövid megállóra Miskolcra, majd pedig a mostani működési helyére, Sopronba került. A jelenleg működő selmecbányai erdészeti szakközépiskola elődjének alapító levelét 1919. június 3-án állították ki.

Rudolf Valovié mérnök, az intézmény jelenlegi igazgatója elmondta: a tulajdonviszonyok változása és az eurokonform igények új kihívásokat jelentenek az iskola számára is. A klasszikusnak mondható erdészképzés mellett kísérleti jelleggel beindították az erdészeti menedzsment szakot, amely a maga nemében egyedüli Szlovákiában. Erre a szakra csak érettségizett diákok jelentkezhetnek, a felvételt nyert diákok kizárólag erdészeti szakoktatásban és idegen nyelvek tanításában részesülnek, felvételi vizsgát biológiából kell tenniük.

Érdeklődésünkre az igazgató elmondta: a magyar jelentkezők közül egy-egy évfolyamba átlagosan két–három érdeklődőt vesznek fel, akik a szlovák nyelvi nehézségek ellenére általában sikeresen befejezik az iskolát.

Szlovákiában a selmecbányai és a liptóújvári erdészeti szakiskolában évente átlagosan nyolcvan erdészt nevelnek, akik közül a fele tovább tanul Zólyomban vagy Brünnben. A készülő új erdőgazdálkodási és a már hatályos halászati törvény olyan kihívást jelent e környezetünkhöz kötődő szakmákhoz, amelyekre magyar vonalon is érdemes lenne felfigyelni. Természetvédelmi, tájökológiai szakoktatás már most is folyik az egyes mezőgazdasági szakközépiskoláinkban, vad- és halgazdálkodást viszont – mely képesítés nélkül sem halász-, sem vadászterületet a törvény előírása szerint létesíteni nem lehet – magyar nyelven sehol nem oktatnak.

Annakidején a magyar erdészeti oktatást Sopronba evakuálták, talán érdemes lenne meggondolni Selmecbányában, hogy az ilyen irányú magyar nyelvű oktatást visszahonosítsák. Nem csupán azért, mert a szlovákiai vadászpagonyokban alig található olyan erdész, aki magyarul is meg tud (mer) szólalni, hanem azért, mert a magyar erdészeti szaknyelv tájainkról már teljesen kiveszett, holott a kontinensen a német mellett a mi nyelvünk biztosítja a legtöbb lehetőséget a pontos megnevezésre.

A Soproni Erdészeti és Faipari Szakközépiskola végzős diákjai minden évben ellátogatnak Selmecbányára azért, hogy az alma mater lépcsőin állva megemlékezzenek azokról, akik a magyar nyelvű erdészeti oktatás alapjait megteremtették. Most, több mint egy évszázad múltán mindazoknak, akik a magyar egyetem megvalósításán gondolkodnak, talán érdemes lenne megfontolni azt is, hogy a vadászat és a halászat, mint mesterség, s mint hivatás tájainkon a jövőben húzó ágazat lehet. Ahhoz viszont, hogy működhessen, szakemberekre lesz szükség, akiknek biztos, hogy nem esne nehezükre, ha anyanyelvükön tanulhatnák a szakmát. (forrás: Új Szó)