A fórumon terveink szerint képviselteti magát az FVM Erdészeti Hivatala, a KvVM-Természetvédelmi Hivatala, az ÁPV RT Erdészet Portfoliója, és az Országos Erdészeti Egyesület. A meghívott állami vezetők kifejthetik a témában álláspontjukat, majd hozzászólások és vita következik. A fórumra meghívjuk a térség erdész és természetvédő szakembereit is.
A témában állásfoglalást is előkészítünk. Az állásfoglalásról és az erdő ügyekkel foglalkozó civil szervezetek együttműködési lehetőségeiről pénteken este un. csoportos beszélgetést tartunk.
Nem látjuk a fától az erdőt? – vitaindító
Az Amerikai Egyesült Államokban, Yellowstonban, 1872-ben létrehozták az első nemzeti parkot. Eldöntötték, hogy az ottani állami erdő a jövőben értékőrzést, természetvédelmi és turisztikai célt szolgál, és a területet kivették a gazdálkodás rendszeréből. A nemzeti parkok kialakítása ma is így zajlik. A kevés kivételek között van Magyarország.
Igaz hazánkban is, mint sok más országban, hogy az erdész szakma ringatta a természetvédelem bölcsőjét. Erdész barátaink ezt a tényt magasztos rendezvényeiken, vagy éppen a természetvédőkkel késhegyig menő szakmai viták során rendre felemlegetik. Az erdő, a vad védelmének története, a Debreceni Nagyerd? egy nyúlfekvésnyi darabjának 1939-es első intézményes védelme, majd az 1970-es évekig védett területek kezelésének sora és sorsa, az erdészeti ágazat intézményeihez és szakembereihez köthető.
Megbecsülés és köszönet érte.
1973-tól a Hortobágyi Nemzeti Park létrehozásának időpontjától, megtartva a védett állami területeken a profitorientált gazdálkodást is, megkezdődött a természetvédelmi szakma kifejlődése, ami mára látszólag az erdész szakma versenytársává vált. Pedig nem konkurencia keletkezett, csupán ágazatok társadalmi és gazdasági átértékelődése történt meg. Természeti környezetünk és erőforrásaink túlhasználata és rohamos fogyása szülte a megőrzési funkciójú szakmák és intézményrendszerek gyors fejlődést, így a természetvédelmi szakma önállósodását. Ami valójában nem csak új szakma, hanem szakemberek fokozatos és folyamatos csatlakozása egy új paradigmához, a megőrzés primátusához. Az olyan természeti erőforrásokra alapozó gazdasági ágazatok, mint például a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, amelyek tájhasználata környezeti állapotunkat jelentősen meghatározza, testületileg nehézkesen ismerik fel, hogy a termelés mellé felzárkózik, vagy azt meghaladja a megőrzés társadalmi igénye.
A hazai erdők és erdőgazdálkodás gazdasági jelentősége az elmúlt harminc évben le-, miközben környezetvédelmi jelentősége felértékelődött és napjainkban a nemzeti össztermék (GDP) 0,2%-át teszi ki. Az erdők egyszerre óvják a vizet, a levegő, a talaj és az élővilág változatosságát. Szerepük a társadalom jóléti igényeinek kielégítésében óriásira nőtt és a várható klímaváltozás miatt tovább erősödik, több esélyt adva életlehetőségeinknek
a változó körülmények között is. A megtermelt fa köbmétereken túl mi is tehát az erdők igazi jelentősége? Erdeink hektáronként és évente 0,4–2 tonna szén megkötésére és saját rendszerükön belül CO2 egyensúly tartásra is képesek. Veszélyeztetett növény és állatvilágunk a Zempléntől a Mecsekig és nemzeti parkjaink Aggtelektől, Bükktől az Õrségen át Gemencig jellemzően az erdőkhöz kötődnek.
Az ország lakosságának testi és mentális igénye van a „háborítatlan” erdőkben való felüdülésre és azok megőrzésére.
Az erdő nem a fák összessége, hanem olyan életközösség, amely a természet erőinek megfelelően, fejlődés eredményeként jön létre és az életközösség tagjai között, önszabályozás útján alakul ki, marad fenn a harmónia. Érdemes figyelembe venni, a természetes folyamatok biztosításának kicsik a viszonylagos költségei és nagyok a feltétlen eredményei. Az is természetes, hogy használják az erdőket és faanyagot veszünk
ki onnan, de az már egyre kevésbé, hogy ez a használat nagy, összefüggő vágásterületek alkalmazásával és nem az állandó erdős tájképet is megőrző gazdálkodás útján oldják meg. A társadalmi használat sem jelenthet tömegturizmust, és az erdők nem lehetnek játszóterei a technikai sportoknak.
A fentiek ellenére az erdőgazdálkodási gyakorlat az 1970-es évek óta alig változott, az erőket sokszor a természetvédelemmel szembeni rivalizálás, az erősebb pozíciójának felmutatása kötötte le. Az erdőterületeket egyazon időben több hektáros területeken levágják, majd hatalmas erőfeszítések árán, a korábban szabadon átjárható területet 2 méter magas vadvédelmi kerítéssel hosszú évekre izolálják, és új, sokszor tájidegen erdőt telepítenek vissza a letarolt területre. A tarvágást gazdaságossági szempontokkal, az erdőfelújítások területének vadkerítéses elszigetelését a magas vadlétszámmal, a tájidegen fajok telepítését a megváltozott környezeti és piaci viszonyokkal indokolják. A nagyszámú vad és azok elejtetése leginkább lobbi eszköz az idejétmúlt szemléletű rendszer megtartására.
Hol és hogyan lehet megkezdeni az új elvárásoknak megfelelő értékmegőrzést? Az állami erdőkben, azon belül is a védett állami erdők területén. Erdeink több mind fele az állam tulajdonában áll, ahol állami tulajdonú részvénytársaságok az erdőgazdálkodók. Vagyonkezelési szerződéseikben a fa köbméterek szerepelnek, de az ikrás fogasír, a gyöngyvirág, a parlagi sas, vagy a fekete gólya állományok megőrzése nem kap helyet,
pedig területeiken élnek ezek a veszélyezett fajok is. Jól felkészült szakemberek jelentős csoportja küzd a gazdaságosság kihívásaival és csak kisebbségük ismeri fel, hogy igazán a környezetvédelmi, társadalmi kihívásoknak kellene megfelelni, amiben a természetvédelem a partner, légyen is az más tárca, intézmény, személyek irányítása alatt. A védett állami erdők területén kettős állami intézményrendszer működik. Az említett állami tulajdonú profitorientált részvénytársaságok és a nemzeti park igazgatóságok egy időben léteznek.
A Kormány intézkedése nyomán nemzeti park igazgatóságok 2005. január 1-t?l csak kezelési feladatokat látnak el, az értékmegőrzés szolgálatában állnak, hatósági funkciójuk megszűnt. A védett állami erdők kezelését rájuk kell bízni Aggtelektől Gemencig. Elérkezett az idő, hogy az erdő és erdőkezelés környezeti ügyként kapjon meghatározást és a védett állami erdőkben a profitorientált erdőgazdálkodást felváltsa az értékőrzés. Járjon élen az állam saját erdeivel és nemzeti parki intézményével és csak kívánhatjuk, hogy hazai és európai közösségi ösztönzők és pénzügyi források igénybevételével kövesse, vagy előzze ezt meg a magánerdő gazdálkodás. Lássuk meg végre a fáktól az erdőt.
MÁRKUS Ferenc, WWF Magyarország