1809. február 12-én kezdte meg előadásait ünnepélyes keretek között Wilckens Henrik Dávid akadémiai tanár, császári és királyi bányatanácsos a főkamaragrófi hivatal összes tagjának jelenlétében.A nevezetes nap csaknem hároméves előkészítő munka után virradt föl. Az akadémia vezetése, a bécsi udvari kamara, a pénzverészeti és bányászati udvari kamara 1807. június 9-i közös tanácskozásán határozta el, javasolta, majd kérvényezte a császárnál erdészeti tanintézet létrehozását. A megkeresést kedvezően bírálták el.
1807. augusztus 30-án I. Ferenc császár elrendelte a Selmecbányai Bányászati Akadémia mellett működő Erdészeti Tanintézet létesítését. 1808. január 5-én keltezték azt a leiratot, amelyben hivatalosan közölték a magyar udvari kancelláriával, hogy Erdészeti Tanintézet létesítését határozták el, és élére Wilckens Henrik Dávidot nevezték ki.
Az előzményekről „Az erdészeti felsőoktatás 200 éve” című almanachban, Mastalírné Zádor Márta tanulmányában ezeket olvashatjuk:
„A pénzverészeti és bányászati udvari kamara 1807. szeptember 30-án pályázatot hirdetett az erdészeti tanszék vezetésének elnyerésére. A pályázat szövegét az örökös tartományok és a szomszédos országok hírlapjaiban is közzétették. A jelentkezési határidő 1807. november 16. volt, amikor is versenyvizsgát tartottak. Három pályázó jelentkezett: Joseph Benony Ausztriából, Július Nördlinger Württembergből és Heinrich Dávid Wilckens Wolfenbüttelből. A császári királyi fővadászmesteri hivatalnak benyújtott, Wolfenbüttelben 1807. október 30-án kelt beadványával pályázta meg Wilckens az állást. A kérelemben leírta, hogy a híres Bechstein-féle erdészeti tanintézetnek volt első tanára. Az erdészettant és a vadászattant oktatta. Arra számított, „hogy ugyanolyan tiszteletnek és szeretetnek fog örvendeni az oly jó és becsületes magyaroknál is, mint amilyennek örvendett a Bechstein féle tanintézet felejthetetlen erdésznövendékei körében". Pályázati indokai között szerepelt az, hogy elkészítette a szász meiningeni tanintézet tantervét és megismerte az erdészeti oktatási intézmények felépítését, valamint az is, hogy a freibergi Bányászati Akadémián elsajátította a bányászat és kohászat tudományát. Kérte, hogy a személyes megjelenés alól mentsék fel, mert „a Bécstől való igen nagy távolság miatt... lehetetlen ott személyesen megjelennie" Azt javasolta, hogy a Bechstein féle tanintézetben tartott erdészeti előadásai alapján döntsék el, hogy a kiírt pályázatnak megfelel-e, vagy sem.
A versenyvizsgán csak Benony jelent meg személyesen, Nördlinger is a személyes megjelenés nélküli elbírálást kérte.
Érdekes az a magán jellegű átirat, amelyet még 1807. október 7-én írt Hardegg udvari fővadászmester a pénzverészeti és bányászati udvari kamara elnökhelyettesének Leithner úrnak. „Nagyon nehéz volt ismeretlen emberek közül választani." Mégis dönteni kellett. „Benony nem választott magának igazán megfelelő helyet... Meg kell őszintén mondanom, hogy egyik urat sem ismerem, de elméleti, gyakorlati tudásánál és ismeretanyagánál fogva Wilckenst a legmagasabb helyeken alázatos javaslatommal ajánlani merészelem"
Az 1807. november 16-án tartott versenytárgyalás jegyzőkönyvében pedig ezt rögzítették: „Miután csak Joseph Benony úr jelent meg személyesen, a második folyamodó viszont... távol maradt és miután az első folyamodó semmiféle iratokkal nem rendelkezett, ami erdészeti oktatási anyagának előadandó részét ismertetné és nem is tudja hitelesen igazolni ilyen irányú tevékenységét, nincs jogunk képességeit igazolni, vagy megcáfolni, és miután kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy Nördlinger neve nem ismert, tudományos munkássága sem, viszont Wilckensről csak jót lehet hallani, beszélni, folyóiratokból is ismerős a neve, arra enged következtetni, hogy birtokában van az erdészeti tudományoknak... megerősíti bennünk azt az ítéletet... hogy támogassuk". Ezek után a pénzverészeti és bányászati udvari kamara 1807. december 14-én felterjesztést tett Wilckens kinevezésére. A király 1807. december 17-én kelt határozatával kinevezte a Selmecbányái Erdészeti Tanintézet tanárává Wilckens Henrik Dávidot bányatanácsosi rangban.
Wilckens Henrik Dávid 1763. november 14-én Wolfenbüttelben született az udvari pincemester negyedik gyermekeként. Iskoláit itt végezte. A hercegi gimnáziumot látogatta. 1782. augusztus 24-én kezdte meg tanulmányait a braunschweigi Collegium Carolinumban, ahol két évet töltött. Aztán a helmstedti egyetemre iratkozott a Júlia Carolinába. Orvosi tanulmányait itt fejezte be. 1787. június 6-án felvételét kérte a freibergi Bányászati Akadémiára a következő indokkal: „...hőn óhajtom, hogy... ismereteket szerezzek a bányászati tudományban". Engedélyt kapott az előadások hallgatására s a bányászati és kohászati épületek bejárására és látogatására. Itt került kapcsolatba bányászhallgatóként az erdészettudománnyal is. Johann Matthaus Bechstein erdésziskolájába oktatónak hívta meg, ami igen nagy szó volt. Minden erdészeti tárgyat előadott. Később a Bechstein által alapított Erdészettudományi és Vadá-szattani Tudományos Társulat rendes tagjai közé választották. Elkészítette a Meiningenbe tervezett felsőfokú erdészeti iskola tantervét, majd az ilsenburgi erdésziskola reorganizáció részletes tervét. Sajnos az oktatási intézmények nem valósulhattak meg. 1788. április 22-én a göttingai egyetemre is beiratkozott. Tudatosan képezte magát polihisztorrá. Minden tudományág érdekelte, mindent szeretett volna megismerni. 1789. augusztus l-jén lett a filozófia magisztere. 1790-1792 között a göttingeni egyetem magántanáraként matematikát, kémiát és természettant tanított. Sok tudományos cikket, tanulmányt írt. Számos nyelven beszélt, magyarul is megtanult.
A magyar udvari kancellária 1808. január 5-én értesült hivatalosan Wilckens kinevezéséről és az Erdészeti Tanintézet felállításáról. Több ügyiratot küldtek meg egyszerre, amelyik mindegyike alapvetően a nevezetes eseményről szólt. Bár már többször volt szó róla, most mégis idézzük az értesítő ügyiratokból az alábbiakat:
„...a célszerű erdőgazdálkodás és erdőművelés, valamint a szakavatott erdészeti tisztviselők képzése céljából a selmeci cs. Bányászati Akadémián egy nyilvános Erdészeti Intézetet és a felsőbb erdészeti ismeretéknek, továbbá a rendszeres erdészettudományoknak saját tanszékét állítsák fel!” Egy mellékelt ügyiratban pedig a Főkamaragrófi Hivatal Wilckens számára készített szolgálati utasítását is megküldték, amelyben leszögezik: „...meg kell tenni az előkészületeket, hogy minden héten a főkamaragrófi hivatal ülésnap délelőttjén az egyik erdészeti kollégium, a másik pedig egy más, a bányászati akadémiai tanárok által megbeszélt nap délutánján, az egyéb felolvasások és a hallgatók más előírásai, valamint a foglalkozások megzavarása nélkül - amelyek pontos teljesítésére ügyelni kell - az akadémiai előadóteremben előadassék és megtartassék." 
Az oktatáshoz szükséges valamennyi segédletet, beleértve a gyűjteményeket, szerszámokat, csemetekertet is, Wilckens választhatta ki, készíttethette el, s a Főkamaragrófi Hivatal kötelessége volt a bányatanácsost mindenben támogatni és „fontos erdészeti esetekben, különösen pedig a bányászat és kohászat szempontjából hasznos különböző fafajok mesterséges ültetése, kezelése és ápolása ügyében tanácsát meghallgatni..." A tanárnak viszont előírták, hogy szabadidejében és oktatási szünetek idején ismerje meg az alsó-magyarországi bányászatban és kohászatban szokásos és szükséges szerszámokat, gépeket, erdei munkálatokat. Járja be a Selmecbánya környéki vasműveket és kohókat, nézze meg az erdei irtásokat, „famunkálatokat", faúsztató berendezéseket szénégető helyeket. A harmadik ügyiratban ezt olvashatjuk: „...az erdőgazdaság és kultúra legjavára és tanult és ügyes erdőhivatalnokok nevelésére és képzésére a selmeci k. bányászati akadémián egy saját k. erdészeti intézet is és egy külön nyilvános tanszék állíttassék fel a magasabb elméleti és gyakorlati-szisztematikus erdészeti tudományokra, nemcsak a bányászati akadémia növendékei számára, hanem mindenki más számára is, akik magukat az erdészeti tudományoknak óhajtják szentelni és az ingyenes elméleti és gyakorlati oktatás az erdészeti tudományok tanárává legfelsőbb helyen kinevezett Braunschweig-Wolfenbüttel-i k. k. valóságos bányatanácsos D. H. Wilckens révén legyen adva.
(…)
Wilckens részletes tantervet állított össze, amelyet a udvari kamara bírált el.
„A tervezetre a választ az udvari kamara 1808. július 13-án küldte meg. Kritikusan beleszólt Wilckens elképzeléseibe. Az algebrát, trigonometriát, geometriát, mechanikát, bányaácsolást, vízépítéstant csak az erdészet speciális igényei szerint kellett előadnia, mert a bányászati akadémián úgyis oktatták ezeket a tárgyakat!
Az uralkodó akarata szerint az erdészetet nemcsak a bányászoknak kellett hallgatniuk, hanem a magán és állami uradalmak hivatalnokainak is, az ő számukra különórákat kellett tartani. Szigorúan felhívták Wilckens figyelmét arra, hogy előadásai során szorosan tartsa magát az erdészeti tananyaghoz elméletben és gyakorlatban egyaránt. Semmiképpen se bocsátkozzék politikai tárgyak és az alkotmány tanításába.
Tényleges oktatói tevékenységének megkezdéséig botanikus kert és csemetekert felállítása érdekében tevékenykedett. „Erdészbotanikai kertészt" igyekezett felkutatni, és sok hasznos intézkedést foganatosított. Megvolt a tanintézet, a kinevezett tanár, a tanterv, úgy tűnt, hogy az új tanév kezdetével végre elhárult minden akadály és Wilckens elindíthatja előadásait. Azonban ismét probléma adódott. Az előadások időpontját reggel 6-8 óra közé tették, így előbb intézkedni kellett ennek megváltoztatásáról. Csak erélyes tiltakozása után sikerült a bányászhallgatóknak egy héten kétszer délután másfél órát, az erdészhallgatóknak délelőtt kétszer két, délután pedig egyszer egy órát, tehát heti három alkalmat biztosítani (az eredetileg előírt heti bányászati 4, erdészeti 6 óra helyett).
Wilckens első előadását 1809. február 12-én délelőtt tartotta meg, ünnepélyes külsőségek között, a főkamaragrófi hivatal és a teljes hallgatóság jelenlétében. Hamarosan az eredeti erdészeti tananyaghoz képest változás állott be az oktatásban, mert az erdészhallgatók is hallgattak géptant és mechanikát, amit Reichetzer Ferenc tanár adott elő. A magán erdészeti hallgatók elméleti és gyakorlati földmérést is tanultak.”
Wilckens Henrik Dávid – Nedeczey Ferenc által lejegyzett – előadásainak mottója: „E nucefit corylus exglande ardua quercus Exiguum nihil esseputes, quod crescere possit” „...magból lesz a mogyoró, makkból a büszke égre törő tölgy jelentéktelen semminek hinnéd, mi fává terebélyesedik később".