
Az Erdészeti Tudományos Intézet Tanácsának március 12-ei rendkívüli ülésén jelentették be a főigazgató-váltást. Dr. Führer Ernő eddigi főigazgató három cikluson, több mint 15 éven át vezette a kutató intézetet. Leköszönő beszédében elmondta, hogy nagy erőfeszítések árán sikerült megőrizni az intézmény önállóságát, és fenntartani működőképességét, amely egy ilyen átalakuló gazdasági és társadalmi helyzetben komoly kihívás volt. Véleménye szerint az erdészeti kutatás célja a jövőben is a hazai erdőgazdálkodás támogatása és az erdő fontos szerepének közvetítése a társadalom felé.
Az FVM által januárban kiírt főigazgatói pályázat nyertese, dr. Borovics Attila, aki 15 éve az ERTI kutatója. Jól ismeri az intézet nehézségeit, de lát olyan kitörési pontokat, amelyre alapozva az ERTI a jövőben biztosabb talajon állhat, és kivívhatja a szakma támogatását. Bemutatkozó előadásában olyan versenyképes témakörök művelését tűzte ki célul, mint a bioenergetika és az ezzel kapcsolatos növedék és szén-dioxid tartalom vizsgálatok, a klímaváltozás hatása a határtermőhelyek erdőfelújításaira, a tartamkísérletek folytatása és a hazai erdészeti nemesítés folytatása. Optimizmusát fejezte ki, hogy ezekhez a feladatokhoz sikerül megnyernie a szakma támogatását, a kutatásokhoz szükséges anyagi háttér biztosítható lesz, és egy összekovácsolt, egységes szellemiségű kutató csapat minőségi munkát végezve meg tud felelni az új kihívásoknak.