Itt a tavasz. A jó idő beköszöntével, mint a méhek, úgy rajzottak ki a Sándorfalvi Pallavicini Sándor általános iskola felső tagozatos tanulói a Dalerd Zrt. homoki kerületében lévő tan- és sétaösvényre. Mintegy 360 gyermek vette birtokába az erdőt, hogy tüdőt tágító, szellemet frissítő akadályversenyen vegyen részt. A Sándorfalvi Városszépítő és Környezetvédő Egyesület immár hagyományosan, minden évben megrendezi az iskola szaktanárainak lelkes közreműködésével a „Gyere velünk, tanulj velünk az erdőben az erdőről” programját. Az idei a „Sándorfalva természeti környezete”, természetismereti gyalogtúra, és akadályverseny a Sándorfalvi Tan- és Sétaösvényen, címmel szerepelt. Tíz állomáson szellemi totót kellett kitölteni a tanulóknak. A feladatlapokon szerepelt a szennyvíztisztítás fontossága, és közösségi szennyvíz tisztító minta összeállítása. Környezetvédelmi totó, valamint földrajzzal kapcsolatos totó, valamint vízszennyező anyagok betűkeresője. Újdonság volt a sünvár-készítés csapatzászló kitűzéssel. Ügyességi feladatok is voltak, többek között rönkcipelés, lajhármászás, medicin labdadobás, talicskavezetés, célba dobás, akadályfutás. A komoly szervezést és zökkenőmentes lebonyolítást követelő munkát az iskola részéről Balogh Orsolya tanárnő vállalta. Segítségére voltak egyesületünk tagjai, valamint az ifjú természetvédő csoport lelkes fiataljai. Sipos György, az egyesület elnöke


