Együttműködve az erdők védelmében (OBJEKTÍV Hírügynökség)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2009. április 2. - A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság és a Vadex Zrt. vezetői az együttműködés jegyében találkoztak szerda délután Soponyán. Az értekezleten a tavalyi év értékelése és a jövőbeni együttes feladatok meghatározása volt a téma – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.

Már a tavalyi évet megelőzően is szoros és sikeres volt az együttműködés a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság és a Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. között. Idén január 16-án ez írásosos megállapodás formájában is megpecsételődött.

Tekintettel arra, hogy mind a rendőrség, mind a Vadex szakemberei szükségesnek tartják az erdő és vadállomány, továbbá azok életterének védelmét, és azok megóvása érdekében az engedély nélküli fakitermelő, vadászó, valamint meg nem engedett eszközöket és módszereket alkalmazó személyekkel szembeni hatékonyabb fellépést, ezért került sor év elején a megállapodás megkötésére. Ennek keretén belül találkozott a tegnapi nap folyamán Soponyán a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság és a Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. vezetése. A rendőrség részéről az értekezleten jelen volt Fejér megye rendőrfőkapitánya, a főkapitányság bűnügyi és rendészeti igazgatója, valamint valamennyi rendőrkapitány. A Vadex részéről a Zrt egész vezetése képviseltette magát.

A találkozón a tavalyi esztendőben, illetve az idei év első három hónapjában indult ún. „zöldbűncselekmények” miatti eljárások megtárgyalása történt meg, illetve az idei évre tervezett feladatok meghatározása, az együttműködés konkrét pontjainak átbeszélése.

A tavalyi év értékelése kapcsán elhangzott, hogy a kiemelten kezelt falopásos ügyek esetében a felderítés sok esetben nehézséget okoz, tekintettel arra, hogy azok többségét lakatlan területen követik el, és azok észlelése sokszor a bűncselekmény elkövetése után jóval később derül ki, amikor az eltulajdonított faanyag sokszor már felhasználásra kerül, így egyes esetekben kizárt, míg más esetekben még szakértő bevonásával is nehéz az azonosítás. Az illegális fakitermeléssel kapcsolatban felvetődött az is, hogy a vagyon elleni bűncselekmény mellett ez gyakran környezet-, illetve természetkárosítás bűncselekményt is megvalósít.

Ennek ellenére a rendőri intézkedések és a társzervek közreműködésének és jelenlétének köszönhetően, a felderítési mutató 60,5 %.

A környezetkárosítással összefüggésben elkövetett cselekmények kapcsán elhangzott, hogy a különféle hulladék kül- és belterületen történő lerakása, illetve elásása, földbe helyezése a jellemző. Az elmúlt időszakban történt ilyen jellegű bűncselekmények többsége hasonlóan a falopásokhoz szintén vádemelési javaslattal zárult.

A rendőri vezetés hangsúlyozta, hogy a tettenérés a bűncselekmény felderítésének és bizonyításának legcélravezetőbb eszköze, ezért a környezetvédelmi hatóságokkal, erdőbirtokossági társaságokkal, erdészetekkel történő együttműködés fokozása kiemelt feladat ezen bűncselekménytípus visszaszorításában. Ezek alapján a veszélyeztetett területeken a rendőrkapitányságok közterületi állománya, egyes esetekben a bűnügyi szolgálattal kiegészülve rendszeres ellenőrzéseken, közös portyaszolgálatokon vesznek részt az erdőgazdaságokkal, vadásztársaságokkal, melybe bevonják a helyi polgárőrségeket is. Havonta közös akciók végrehajtására is sor kerül, melyek a falopások, illetve a környezetkárosítással összefüggésbe hozható bűncselekmények megelőzésén, illetve azok elkövetőinek tettenérésen túl, a quadosokkal szembeni ellenőrzéseket is célozza.

A találkozó a jövőbeni együttműködés még szorosabbá és hatékonyabbá tételének megfogalmazásával ért véget. Gy. Mészáros Ágnes


© 2025 Forestpress. All Rights Reserved.