London - Az Egyesült Királyság Erdészeti Szolgálata számára készített tanulmány javasolja, hogy új erdők telepítésével segítsék elő az üvegházhatású gázkibocsátás 10 százalékos csökkentését, és az árvizektől veszélyzetetett települések védelmét.
A Times-ban ismeretett jelentés szerint, ha az elkövetkezendő 40 év folyamán, évente 23 ezer hektáron telepítenek erdőt, ami csak további 4 százalék fával borított területet jelentene Nagy-Britannia földjén, az ország erdősültsége 16 százalékos lefedettséget érhetne el.
Az ártereken és a Cumbriahoz hasonló felföldi vidékeken, ahol a szélsőséges esőzés és áradás már realitás, a csapadék felfogására és az árvízveszély csökkentésére újszerű erdőgazdálkodásra van szükség.
A városközpontokba kiültetett fákkal enyhíteni lehetne a mostaninál várhatóan magasabb hőmérsékletet, a folyók mentén telepített új fás területek árnyat adnának és segítenék a vizek életközösségeinek védelmét.
Sir David Read professor, a tanulmány vezető szerzője elmondta a lapnak, hogy az egyik meghatározó jelentőségű megállapításuk az erdők fontos szerepe a folyók vízgyűjtő területein.
A professzor megemlíti, hogy az erdőművelés új távlatainak eléréséhez a briteknek el kell fogadniuk, hogy esetleg idegen honos fákat kell telepíteniük az őshonosok pótlására.
Eszerint az elképzelés szerint Dél-Angliában számos új fás területet, erdőt lehetne telepíteni, amelyek nemcsak a szén-dioxid kibocsátás megkötésére lennének alkalmasak, de energia növényekként a fosszilis energiahordozók felhasználásának csökkentését is jól szolgálhatnák. Ilyen erdők fűzből és nyárból vagy elegyes lombos állományokból – platán, kőris és nyír - tevődnének össze.
A skót tájakon továbbra is a fenyők dominálnának. A scenárió szerint Walesben új lombos fajok és fenyőültetvények elegye lehetne jellemző.
Míg számos emisszó csökkentő intézkedésnek negatív mellékhatásai vannak, a fák telepítése mindenki számára nyerő megoldás, hisz az emberek szeretik a fákat, és sokféleképpen hasznosítják, s most már azt is tudják, hogy fáik jelentős szerepet játszhatnak az Egyesült Királyság CO2 kibocsátásának csökkentésében.


