Véget ért a szociális makkgyűjtés a Nyírerdőnél (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Befejeződött a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Részvénytársaság által meghirdetett szociális makkgyűjtési program. Összességében majdnem 350 tonna termést vettek át az elmúlt év végéig.

– Ebben az a mennyiség is benne van, amelyet az erdőgazdaság által foglalkoztatott közmunkások szedtek össze. A legnagyobb volumenben az őshonos kocsányos tölgy makkját gyűjtötték be az emberek, ebből 280 tonnát adtak le. Feketedióból 35 tonna jött össze, vörös- és csertölgyből pedig megközelítőleg ugyanannyit, 17-17 tonnát vettünk át. Valamivel több mint 11,5 millió forintot fizettünk ki a rászorulóknak – foglalta össze Fekete György, az erdőgazdaság műszaki vezérigazgató helyettese. 
Kaknics Lajos vezérigazgató az akcióról elmondta: a NYÍRERDŐ november elején hirdette meg a termés-felvásárlási programot Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében. A tavalyi kiemelkedő makktermés adta az ötletet arra, hogy – az országban egyedülálló kezdeményezéssel – ezen keresztül próbáljanak segíteni a térség rászorulóin. Így szerették volna a nehéz körülmények között élő, főként cigány származású családokat átmeneti munkához és jövedelemhez juttatni. A program a tulajdonos, Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. jóváhagyásával valósult meg.
A szociális programban az erdőgazdaság valamennyi erdészete részt vállalt, a legnagyobb mennyiségű makkot Szabolcsban a Nyíregyházi-, Hajdú-Biharban pedig a Hajdúhadházi Erdészet vette át. A NYÍRERDŐ Zrt. elsősorban a szaporítóanyag-termelésben és az erdősítésekben kívánja felhasználni a felvásárolt termést.


© 2026 Forestpress. All Rights Reserved.