
A fékezési energia visszatáplálásával a hatásfok növelésével egyidejűleg jelentősen csökkenthető a környezetterhelés.
Az előkészítő, tervező és kivitelező cégek képviselőinek részvételével az Északerdő Zrt Központjában zajlott egyeztető tárgyalással indult útjára 2010. január 20-án a közel 230 MFt összköltségű „Lillafüredi Állami Erdei Vasút ökoturisztikai fejlesztése” projekt.
Miskolc második legnépszerűbb turisztikai vonzereje az erdei kisvasút.
Látogatottságának növelése céljából ÉMOP pályázat révén megvalósul az 1960-as évek elején gyártott, napjainkra korszerűtlenné vált dízelmozdonyok átépítése.
Az egyik legfontosabb feladat a környezet, így a rendkívül sérülékeny karsztvidék védelme. Az említett mozdonyok hibrid átépítésével, a fékezési energia visszatáplálásával a hatásfok növelése megoldható úgy, hogy egyidejűleg jelentősen csökkenthető lesz a környezetterhelés.
Kialakítanak egy akadálymentes ökoturisztikai központot Lillafüreden és egy új állomásépületet Garadnán. A Lillafüreden létesítendő helyiségekben nyer elhelyezést a Bükki Nemzeti Park térségi központja is, a két cég szoros együttműködése jegyében.

A látogatók megismerkedhetnek majd a térség növény- és állatvilágának védelmével, az erdei vasút történetével és a megvalósult műszaki fejlesztés technikai részleteivel is.


