2010-07-08 - Strasbourgban az Európai Parlament (EP) csütörtökön
elfogadta a közös agrárpolitika (KAP) 2013 utáni jövőjéről szóló
előterjesztést. - A témában ősszel várhatóak az EU legfőbb végrehajtó testületének, az Európai Bizottságnak a javaslatai. Az Európai Parlament előzetes véleménye azért fontos, mert életbe lépett a Lisszaboni Szerződés, amely nagyobb beleszólást biztosít a képviselőknek a jogalkotásba a mezőgazdaság területén is.
Az EP-dokumentummal kapcsolatban Glattfelder Béla fideszes EP-képviselő kiemelte: a parlament erős európai agrárpolitikát akar, olyat, amely képes garantálni az élelmiszer-ellátás biztonságát az európaiak és a világ számára.
A néppárti magyar politikus emlékeztetett arra, hogy több módosító javaslata is beépült a jelentésbe. Kiemelte, hogy az élelmiszer – az energiához hasonlóan – "stratégiai cikké vált".
Európának szerinte különös felelőssége van a világ élelmiszerbiztonságának szavatolásában, hiszen Európában lehet a legmagasabb szintű környezetvédelmi normák mellett a legbiztonságosabb élelmiszert előállítani.
"A világ más részein csak óriási környezetpusztítással, erdőirtással lehetne növelni az élelmiszertermelést. Ezért a KAP fő feladata, hogy az európai mezőgazdasági termelési potenciált megőrizze" - vélekedett Glattfelder.
A képviselő óvatosságra intett a mezőgazdasági támogatások felosztásának új elveiről szóló elképzelésekkel kapcsolatban. Szerinte a támogatási rendszer átalakításáról keltett viták, így különösen a hektáralapú kifizetések szintjének tagországok közötti kiegyensúlyozása az egység felbomlásához vezethet.
Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője ugyanakkor úgy vélekedett, hogy "bátor, mélyreható és az új tagállamok különleges helyzetét jobban figyelembe vevő reformra van szükség a közös agrárpolitikában. A KAP fenntartása csak abban az esetben indokolható az európai adófizetők számára, és csak akkor védhető meg a pénzügyminiszteri egyeztetéseken, ha be tudjuk mutatni, hogy az európai élelmiszerbiztonságon túl az egész társadalom számára szociális és környezetvédelmi közjavakat is előállít a mezőgazdaság" - fogalmazott a szocialista politikus.
Tabajdi szerint a KAP jelenlegi formájában nem védhető meg az uniós költségvetés csökkentési szándékokkal, a pénzügyminiszterekkel szemben, ezért az európai mezőgazdaság önérdeke is hatékonyabb, igazságosabb, környezeti szempontokra érzékenyebb és átláthatóbb KAP-ot követel meg.
Elfogadta az Európai parlament a közös agrárpolitika jövőjéről szóló előterjesztést (MTI)
- Főszerkesztő
- Hírek
- Találatok: 582