
2010. augusztus 4. - Moszkva - Az Oroszországban tomboló erdőtüzek halálos áldozatainak száma már 48-ra emelkedett, az Oroszországi Vészhelyzetek Minisztériuma szerdai adatai szerint – jelentette a RIA Novosti hírügynökség. Nyolc holttestet a megégett házak törmeléke alatt találták - hármat a Moszkvai Kerületben, kettőt a Nizsnyij Novgorod Kerületben és egyet-egyet Voronyezsben, Ryazanben és Ivanovo Kerületben, tudatta a nyilatkozat.
Oroszország legfőbb ügyészének hivatala már megindított egy vizsgálatot a helyi hivatalnokok ellen, hanyagsággal vádolva a Nizsnyij Novgorod Kerület illetékeseit, ahol legalább 21 ember meghalt és 1400-an váltak hajléktalanokká.

A helyi illetékesek nem tettek semmilyen megelőző intézkedést, állította szerdán egy, a legfőbb ügyészség honlapján olvasható nyilatkozat.
Július 30-án Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök, aki meglátogatta a régiót, hogy a helyszínen tájékozódjon a helyzetről, szigorúan bírálta a helyi adminisztrációt az erdőtűz nem megfelelő kezeléséért, és közölte, hogy le kell mondaniuk a helyi kormányzat vezetőinek, akik képtelenek voltak megbirkózni a halálos erdőtüzekkel.
A Nizsnyij Novgorod Kerületben sok helyi állampolgár panaszkodott Putinnak, hogy a helyi hatóság intézkedései kaotikusak és koordinálatlanok voltak.
Putyin rendelte 5 milliárd rubel (165 millió dollárt) kifizetését a központi szövetségi költségvetésből az erdőtűz sújtotta területekre.