1917. augusztus 19-én született Lugoson. A trianoni békeszerződés után a
család Magyarországra jött és Szombathelyen települt le. Itt
érettségizett 1935-ben. 1935-1938 között Sopronban a M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Erdőmérnöki Karának hallgatója volt. 1938-48-ig katonai szolgálatra vonult be a légierőhöz. 1941-ben leszerelt, majd repülőgépvezető oktató lett a Magyar Aero Szövetségnél. Elöször Ferihegyen, majd Marosvásárhelyen, Aknaszlatinán, Pécsett és Szombathelyen szolgált, ahol közvetlen kapcsolatba került a légi fotogrammetriával.A II. világháború után Sopronba telepedik le. Több mint egy éven keresztül a Sopron megyei Földhivatalnál földosztási munkát végzett, közben ismét beiratkozott az egyetemre, ahol 1948. március 2-án erdőmérnöki oklevelet szerzett.
1948-ban az Erdőközponthoz került műszaki előadó beosztásba. 1949-ben Svájcban fotogrammetriai szakmérnöki képesítést szerzett, hazatérve az akkor alakuló ERTI Erdőrendezési Osztályának vezetője lett.
1951-ben a honvédelmi miniszter mérnökkari őrnaggyá nevezte ki és a Honvéd Térképészeti Intézet Fotogrammetriai Osztályára osztotta be, majd a tudományos osztály vezetője lett. Itt először a fotogrammetriai osztályon dolgozott, majd tudományos osztályvezető lett. 1953. január 1-től novemberig a Budapesti Műszaki Egyetem Hadmérnöki Karának docensévé nevezték ki.
1953 végétől a Magyar Optikai és Finommechanikai Kutató Laboratóriumban fotogrammetriai műszerek fejlesztésén, majd geodéziai műszerek tervezésével foglalkozott. 1957-ben került a Magyar Optikai Művekhez vezető tervezőknek, ahol a már korábban tervezett műszerei gyártása kezdődött el.
1960. március 14-én a Kossuth díj II. fokozatával tüntették ki a geodéziai műszerek fejlesztése terén kifejtett munkásságáért. A brüsszeli világkiállításon Te D1 típusú teodolitjáért nagydíjat kapott.
1963. szeptember 1-től az Erdészeti és Faipari Egyetem Földméréstani Tanszékének docense, majd 1965. augusztus 1-től tanszékvezető egyetemi tanára. Később az egyetemi Fotólaboratóriumot is vezette.
1969-1971-ben az Erdőmérnöki Kar Dékánja volt. A Földméréstan és Fotogrammetria c. tárgyakat adta elő. Határozott egyéniség volt, kitűnt igen jó előadói és didaktikai érzékével, az erdőmérnökhallgatók százaival szerettette meg a geodéziát és a fotogrammetriát. Szívesen foglalkozott a hallgatókkal, munkatársaival, ápolta a selmeci hagyományokat, az Erdészeti és Faipari Egyetemre kerülő fiatalok sokáig abból a könyvből éneklték a selmeci dalokat, amelyhez ő írt előszót. Sokat tett a hallgatók műszaki irányú fejlődésének érdekében.
1966. november 30-án a műszaki tudományok kandidátusa fokozatot szerzett „Redukáló tachiméterek körívek közötti lécleolvasással” című értekezésével. Három geodéziai tárgyú szabadalmát fogadták el, amelyet a geodéziai műszergyártásba is bevezettek. Magas színvonalú oktatói munkája mellett az MTA Geofizikai Kutató Laboratóriumánál a fotogrammetriai műszerek fejlesztésével foglalkozott.
1980. január 31-én vonult nyugdíjba.
A MTESZ Geodéziai és Kartográfiai Egyesületének elnökségi tagja, a soproni csoport elnökhelyettese, valamint tagja az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal Fotogrammetriai Szakbizottságának.
Balesetben, 1990. május 27-én Zalacsányban halt meg. Kosztka Miklós (Az erdészeti felsőoktatás 200 éve emlékkönyv Selmecbánya 1808 - Sopron 2008. 1. köt. Sopron: NymE Erdőmérnöki Kar, 2008. p. 221-304.)