2010. szeptember 6. - Visszakapta útlevelét és a hazatérésre vár az a hét szlovák állampolgár, akit a múlt héten vettek őrizetbe a Közép-afrikai Köztársaságban puccskísérlet előkészítésének gyanújával - közölte a szlovák külügyminisztérium hétfőn Pozsonyban.
A szlovákokat a múlt héten, szerdán fogták le a Közép-afrikai
Köztársaság hadseregének katonái, amikor fegyvert és lőszert pakoltak
egy teherautóra. Azzal gyanúsították meg őket, hogy államcsínyt
készítenek elő. Miután kiderült, hogy félreértés történt és hivatalos
engedéllyel rendelkező vadászokról van szó, pénteken szabadon engedték a
szlovákokat. Később visszakapták az útlevelüket is, és a csoport most a
hazatérésre vár.
"A Közép-afrikai Köztársaságból Európába repülni nem könnyű. Várható,
hogy ez csak a hét közepén sikerülhet" - mondta Lubos Schwarzbacher
szlovák külügyi szóvivő.
A szlovákokat az ország délnyugati részén, Nola városban vették
őrizetbe. Az esetről a Jeune Afrique hetilap tájékoztatott azzal, hogy
az első órákban nem volt világos, kiről és milyen ügyről van szó.
Francois Bozizéhez, a Közép-afrikai Köztársaság elnökéhez közel álló
körök szerint zsoldosokról volt szó, akik a jelenlegi hatalom
megdöntésével akartak megpróbálkozni. Az afrikai ország védelmi
minisztériuma viszont azt állította, hogy vadászokról van szó.
A pozsonyi külügy szerint a szlovákok mintegy két hete érkeztek
Afrikába. A Jeune Afrique szerint a Közép-afrikai Köztársaságban nagyon
feszült a belpolitikai helyzet, bár egyelőre nincs hír arról, hogy bárki
is erőszakos hatalomátvételt kísérelt volna meg, ahogy arról néhány
újság cikkezett. Bozizé 2003-ban puccsal került az ország élére, két
évre rá pedig államelnöknek nyilvánította magát. Várhatóan jövőre
államfő-, illetve parlamenti választást tartanak, amelyeket eredetileg
idén októberre terveztek.


