A Trencsén vármegyei Dezsér helységből eredő nemes Boleman család sarjaként Selmecbányán született 1876. szeptember 15-én. Középiskoláit szülővárosa evangélikus líceumában, a brassói állami főreáliskolában, majd 1891-től a budapesti belvárosi községi főreáliskolában fejezte be. Érettségi után a budapesti József Nádor Műszaki Egyetem gépészmérnöki osztályára iratkozott be, ahol gépészmérnöki oklevelet szerzett. A Ganz-gyár villamos osztályán kezdte meg gyakornoki munkáját, amit a Kachelman K. és Fia gépgyárban folytatott, majd visszament a Műszaki Egyetemre Asbóth Oszkár és Bánki Donát professzorok mellé tanársegédnek. Innen került 1900-ban Selmecbányára a Bányászati és Erdészeti Akadémiára adjunktusnak, ahol a felsőbb matematika gyakorlatait vezette. 1902-ben, Hermann Emil nyugalomba vonulása után – helyettes tanári minőségben – a mechanika–bányagéptani tanszék megszervezésével és vezetésével bízták meg. Ezt a tanszéket aztán 1948-ig, nyugalomba vonulásáig vezette. 1904-ben rendkívüli, 1906-ban rendes főiskolai tanárrá, 1934-ben egyetemi nyilvános rendes tanárrá nevezték ki. Múlhatatlan érdeme, hogy 1922-ben négytagú tanári küldöttség élén a kormány elé járult, és a Főiskola véglegesen megkapta a volt Honvéd Főreáliskola összes épületét az oktatás és tanítás céljára. A Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolának az 1922/23, az 1928/29 és az 1929/30 tanéveiben volt rektora. 1930 októberében mint leköszönő rektor beszámolhatott arról, hogy a kormányzat bőkezű támogatása folytán 1929 őszére felépült az új vaskohászati, anyagvizsgáló, érc- és szénelőkészítő intézet. Ugyanebben az évben A Bánya és Kohómérnök Osztály által indult útjára a Közlemények és az Erdészeti Osztály kiadványa: Az erdészeti kísérletek. 1931-ben a francia köztársaság elnöke a magyar-francia diákcsere mozgalom területén kifejtett értékes működéséért a Becsületrend tiszti jelvényét adományozta számára. Kiemelkedő munkája a több kiadást megért Elektrotechnika (Selmecbánya, 1917. 632. p), e témakörben az első magyar nyelvű, egyetemi szintű szakkönyv, amely sok későbbi munkának is alapjául szolgált. A Magyar Mérnök- és Építészegylet aranyérmének, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Zipernovszky-érmének volt birtokosa. 1952-ben a Tudományos Minősítő bizottság a műszaki tudományok kandidátusává fogadta. 1956-ban a Műegyetem aranydiplomával, a kormány pedig Munkaérdemrenddel tüntette ki. Boleman Géza egész életére rányomta bélyegét a nagy tudós szerénysége. Nemcsak kiváló mérnök volt, hanem kitűnő tanár is. Az oktatómunka mellett jelentős tudományos és fejlesztő munkát végzett. Olyan professzor volt, akit tanítványai rajongásig szerettek. Vérbeli pedagógus volt, olyan ember, akit bányászkohász és erdész hallgatók ezrei büszkén vallottak mesterüknek. Boleman a tudományos élet mellett, szerteágazó érdeklődési körrel rendelkezett. Szerette a természetet, a gyalogtúrákat. Érdeklődéssel fordult a térképek és útleírások felé. Művelte a komolyzenét, maga is fuvolázott. Tanítványai sorsát figyelemmel követte, velük haláláig levelezett. Becsület, kötelességtudás, a szakma mérhetetlen szeretete: ezt tanította Boleman Géza professzor, aki haláláig Sopronban élt. Mint sok más selmeci, ő is a Lövérek alján talált rá újra elvesztett hazájára, szülőföldjére. 1961. december 20-án állt meg a szíve. A soproni Szent Mihály-temetőben helyezték örök nyugalomra. Tisztelői nevében Sébor János professzor búcsúztatta az elhunytat. A főiskola botanikus kertjében 1966-ban állították fel mellszobrát, Kalló Viktor szobrászművész alkotását. ifj. Sarkady Sándor (Az erdészeti felsőoktatás 200 éve emlékkönyv Selmecbánya 1808 - Sopron 2008. 1. köt. Sopron: NymE Erdőmérnöki Kar, 2008. p. 221-304.)
A Trencsén vármegyei Dezsér helységből eredő nemes Boleman család sarjaként Selmecbányán született 1876. szeptember 15-én. Középiskoláit szülővárosa evangélikus líceumában, a brassói állami főreáliskolában, majd 1891-től a budapesti belvárosi községi főreáliskolában fejezte be. Érettségi után a budapesti József Nádor Műszaki Egyetem gépészmérnöki osztályára iratkozott be, ahol gépészmérnöki oklevelet szerzett. A Ganz-gyár villamos osztályán kezdte meg gyakornoki munkáját, amit a Kachelman K. és Fia gépgyárban folytatott, majd visszament a Műszaki Egyetemre Asbóth Oszkár és Bánki Donát professzorok mellé tanársegédnek. Innen került 1900-ban Selmecbányára a Bányászati és Erdészeti Akadémiára adjunktusnak, ahol a felsőbb matematika gyakorlatait vezette. 1902-ben, Hermann Emil nyugalomba vonulása után – helyettes tanári minőségben – a mechanika–bányagéptani tanszék megszervezésével és vezetésével bízták meg. Ezt a tanszéket aztán 1948-ig, nyugalomba vonulásáig vezette. 1904-ben rendkívüli, 1906-ban rendes főiskolai tanárrá, 1934-ben egyetemi nyilvános rendes tanárrá nevezték ki. Múlhatatlan érdeme, hogy 1922-ben négytagú tanári küldöttség élén a kormány elé járult, és a Főiskola véglegesen megkapta a volt Honvéd Főreáliskola összes épületét az oktatás és tanítás céljára. A Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolának az 1922/23, az 1928/29 és az 1929/30 tanéveiben volt rektora. 1930 októberében mint leköszönő rektor beszámolhatott arról, hogy a kormányzat bőkezű támogatása folytán 1929 őszére felépült az új vaskohászati, anyagvizsgáló, érc- és szénelőkészítő intézet. Ugyanebben az évben A Bánya és Kohómérnök Osztály által indult útjára a Közlemények és az Erdészeti Osztály kiadványa: Az erdészeti kísérletek. 1931-ben a francia köztársaság elnöke a magyar-francia diákcsere mozgalom területén kifejtett értékes működéséért a Becsületrend tiszti jelvényét adományozta számára. Kiemelkedő munkája a több kiadást megért Elektrotechnika (Selmecbánya, 1917. 632. p), e témakörben az első magyar nyelvű, egyetemi szintű szakkönyv, amely sok későbbi munkának is alapjául szolgált. A Magyar Mérnök- és Építészegylet aranyérmének, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Zipernovszky-érmének volt birtokosa. 1952-ben a Tudományos Minősítő bizottság a műszaki tudományok kandidátusává fogadta. 1956-ban a Műegyetem aranydiplomával, a kormány pedig Munkaérdemrenddel tüntette ki. Boleman Géza egész életére rányomta bélyegét a nagy tudós szerénysége. Nemcsak kiváló mérnök volt, hanem kitűnő tanár is. Az oktatómunka mellett jelentős tudományos és fejlesztő munkát végzett. Olyan professzor volt, akit tanítványai rajongásig szerettek. Vérbeli pedagógus volt, olyan ember, akit bányászkohász és erdész hallgatók ezrei büszkén vallottak mesterüknek. Boleman a tudományos élet mellett, szerteágazó érdeklődési körrel rendelkezett. Szerette a természetet, a gyalogtúrákat. Érdeklődéssel fordult a térképek és útleírások felé. Művelte a komolyzenét, maga is fuvolázott. Tanítványai sorsát figyelemmel követte, velük haláláig levelezett. Becsület, kötelességtudás, a szakma mérhetetlen szeretete: ezt tanította Boleman Géza professzor, aki haláláig Sopronban élt. Mint sok más selmeci, ő is a Lövérek alján talált rá újra elvesztett hazájára, szülőföldjére. 1961. december 20-án állt meg a szíve. A soproni Szent Mihály-temetőben helyezték örök nyugalomra. Tisztelői nevében Sébor János professzor búcsúztatta az elhunytat. A főiskola botanikus kertjében 1966-ban állították fel mellszobrát, Kalló Viktor szobrászművész alkotását. ifj. Sarkady Sándor (Az erdészeti felsőoktatás 200 éve emlékkönyv Selmecbánya 1808 - Sopron 2008. 1. köt. Sopron: NymE Erdőmérnöki Kar, 2008. p. 221-304.)