A jövőben ezért következetesebben kell érvényesítenünk a biodiverzitás szempontjait a Közös Agrárpolitika 2013 utáni reformja, a Kohéziós politika reformja, az uniós vízgazdálkodás 2011-12-es felülvizsgálata és a Natura 2000 program jövő évi felülvizsgálata során" - hangsúlyozta felszólalásában Tabajdi Csaba, az EP Környezetvédelmi Bizottságának tagja, az Európai Parlament plenáris ülésén.
A magyar szocialista képviselő a biológiai sokféleség megőrzésével kapcsolatos uniós teendők közül felszólalásában hármat emelt ki. "2011-12 a víz éve lesz az Európai Unióban, ekkor kerül sor az uniós vízpolitikai szabályozás felülvizsgálata. Ehhez szorosan kapcsolódik a magyar EU elnökség prioritása, a Duna stratégia megvalósítása. Hamarosan esedékes a Natura 2000 hálózatról szóló szabályozás felülvizsgálata is. Az EU szárazföldi területeinek 18%-át lefedő Natura 2000 konkrét, kézzelfogható eredményeket hozott a biodiverzitás csökkenése elleni küzdelemben, ezért a hálózatot meg kell erősítenünk. Pontosan rendeznünk kell ugyanakkor, a környezetvédelmi intézkedések és a mezőgazdasági termelőkre vonatkozó szabályozás kapcsolatát. Világos, hogy a biológiai sokféleség megőrzéséért folytatott küzdelem nem lehet sikeres, ha az csak "zöld szigeteken", a Natura2000 területeken zajlik. A mezőgazdasági termelők megkerülhetetlen szerepet játszanak ebben a küzdelemben, őket azonban megfelelően meg kell fizetnünk a környezetvédelmi szolgáltatások ellátásáért" - mondta Tabajdi Csaba.
"Az Európai Unió harmadik sürgető teendője a határon átnyúló szennyezések elleni fellépés. Sajnálatos jelenség, hogy egyes tagállamok szennyező ipari létesítményeiket a határra telepítik, mintha az uniós keretekben megalkotott környezetvédelmi szabályok a szomszédra nem vonatkoznának. Magyarország az elmúlt években számos ilyen esettel szembesült, elegendő a verespataki aranybánya, vagy a szentgotthárdi szemétégető példáját felidézni. Kérem ezért az Európai Bizottságot, hogy kezdeményezzen jogszabályt a határon átnyúló levegő-, víz-, és talajszennyezés megakadályozására - zárta felszólalását a szocialista delegáció vezetője.


