2010. október 3. - Brüsszel - Figyelmeztető levelet intézett az Európai
Bizottság több uniós tagállamhoz, köztük Magyarországhoz, mert a
meghosszabbított határidőre sem küldték meg Brüsszelbe a megújuló
energiával kapcsolatos nemzeti cselekvési tervüket - közölte az MTI
érdeklődésére az uniós végrehajtó testület szóvivője. Az eredeti határidő június 30. volt, de ezt meghosszabbították szeptember 30-ig.
A programnak azt kell tartalmaznia, hogy Magyarország miként akarja elérni a számára 2020-ra előírt 13 százalékos megújuló energiaforrás arányt. A nemzeti fejlesztési minisztérium adatai szerint 2009-ben a megújulóenergia-felhasználás az összes energiafogyasztás 7,3 százaléka volt, szemben az egy évvel korábbi 5,9 százalékkal.
Uniós szinten 2020-ig összességében 20 százalékra kell növelni a megújuló energia felhasználási arányát, míg a közlekedési szektoron belül elég a 10 százalék elérése.
A hivatalos figyelmeztető levelet ezen a napon küldték meg az érintett magyar, szlovák, lengyel, észt és belga kormánynak. A lépés az úgynevezett uniós jogsértési eljárás első lépcsőjének számít - hangsúlyozta az Európai Bizottság szóvivője. Ha nem kapnak megfelelő választ, akkora következő fázisban immár az "indoklással ellátott véleményt" postázzák Brüsszelből a megszólított országba. Az ügy rendeződésének hiányában az Európai Bizottság akár az Európai Bírósághoz is fordulhat, mert a számszerűsített célkitűzések nem csupán politikai, hanem jogi erejű kötelezettségvállalások.
Hiányolja Brüsszel a megújuló energiára vonatkozó magyar cselekvési tervet (MTI)
- Főszerkesztő
- Hírek
- Találatok: 509


