Továbbra sincs egyetértés a génkezelt növényekre vonatkozó uniós szabályozásban (MTI)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2010. október 14. - Brüsszel - Magyar EU-elnökségi téma lesz Továbbra is megosztottak az Európai Unió tagországai abban, hogyan kellene szabályozni uniós szinten a génkezelt növények termesztésének és forgalmazásának kérdését - derült ki a környezetvédelmi miniszterek csütörtöki luxembourgi találkozóján.
A téma várhatóan a 2011 első félévi magyar EU-elnökség alatt is napirenden lesz - jelezte a Vidékfejlesztési Minisztérium ülés után kiadott közleménye.
A miniszteri tanács az Európai Bizottság nyáron benyújtott javaslatát vitatta meg, amely kezdeményezte, hogy az uniós tagállamok a jövőben szabadon dönthessenek arról: teljes területükön vagy egyes övezeteikben engedélyezik, korlátozzák, vagy megtiltják a géntechnológiával módosított (GM) növények termesztését.
Sok felszólaló támogatta a szabad döntés gondolatát, mások viszont megismételték azt az aggodalmat, hogy egy ilyen lépés megkérdőjelezné az unión belüli egységes piac működését. Szinte egyöntetűek voltak a felszólalások arra vonatkozóan, hogy a bizottság javaslata nem kielégítő, de abban már eltértek a vélemények, hogy csak módosításokra vagy teljes átírásra szorul.
A magyar tárca közleménye úgy fogalmazott: "magyar részről üdvözöltük a kezdeményezést, de Fazekas Sándor miniszter kiemelte, hogy számos ponton a rendszer további javítására van szükség, ideértve a tudományos háttér erősítését, és a vetőmagok esetleges keveredésével kapcsolatos problémák kezelését". "Magyarország, számos más EU-tagállammal együtt a jövőben is fenn kívánja tartani GM-mentes státuszát" - tette hozzá.
Felszólalásában a magyar delegációt vezető Fazekas Sándor egyebek között üdvözölte, hogy a bizottság javaslata biztosítja a döntési szabadságot, ugyanakkor rámutatott, hogy mivel a vetőmagok behozatalára az intézkedések nem vonatkozhatnak, a tervezett szabályozás e kérdésben nem oszlatja el a felvetődött aggályokat.
Kiemelte, hogy a gazdasági és társadalmi hatások vizsgálatának egy része még nem készült el, márpedig a független hatásvizsgálatok eredménye (beleértve a helyi környezetvédelmi elemzéseket) Magyarország számára kiemelten fontos.
Fazekas Sándor pozitívnak mondta, hogy a bizottság javaslatában a régiók szerepe felértékelődik, így ezek is korlátozhatják vagy tilthatják a termelést.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy az uniós és a magyar fogyasztók nagy többsége elutasítja a genetikailag módosított szervezeteket tartalmazó termékeket.
John Dalli, a témáért felelős európai bizottsági tag a vitában elmondta, hogy egyelőre egy folyamat közepén tartanak, nem kell és nem is lehet döntést hozni a javaslat egészéről. Jelezte, még ebben a hónapban várja az uniós jogi szakértők véleményét a témában, év végén pedig a bizottság további előterjesztésekre készül.
Jelenleg az EU-ban elméletileg uniós szinten engedélyezett a génkezelt növények termesztése, és a tagországok csak tudományosan igazolt egészségügyi vagy környezetvédelmi érvekre hivatkozva tilthatják meg. Több tagállam azonban, köztük Magyarország is, elsősorban tudományos aggodalmak miatt heves ellenzője az ilyen termékeknek, így a lehetőséggel élve nemzeti tilalmi záradékokat tart érvényben.
Miközben Dalli Luxembourgban is úgy érvelt, hogy a jelenlegi összevisszaság tarthatatlan, több nagy EU-tagállam képviselője kifogásolta, hogy a bizottsági javaslat az uniós belső piac egysége ellen hat. Többen kérdésesnek nevezték azt is, összhangban van-e a javaslat a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályaival - e tekintetben korábban már több támadás érte az EU-t a génkezelt termékeket pártoló nemzetközi partnerek részéről.
A javaslatot a múlt hónapban az EU-tagországok mezőgazdasági miniszterei is megvitatták, bár a végső döntés a környezetvédelmi tanácsé. Az agrártalálkozón szintén azok voltak többségben, akik szerint a javaslat jelenlegi formájában nem felel meg az eredeti célkitűzésnek.
A környezetvédelmi miniszterek találkozójának napirendjén szerepelt több nemzetközi vonatkozású ügy, így a biológiai sokféleség megőrzéséről, a fajok kipusztulásának megakadályozásáról szóló ENSZ-tárgyalások, valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelemről szóló világkonferencia előkészítése is. A VM-közlemény szerint "Magyarország aktívan részt kíván venni ezeken a tárgyalásokon. Hatalmas feladatot jelent, hogy 2011 első félévében számos nemzetközi fórumon az EU-elnökeként hazánk képviseli majd az unió ötszázmillió polgárát."


© 2025 Forestpress. All Rights Reserved.