2010. október 19. - A Szilvásváradi Erdészeti Erdei Iskola fejlesztése EU támogatással
A környezeti nevelés színvonalának javulása várható az EGERERDŐ ZRt. Szilvásváradi erdei iskolájában a most induló EU támogatással megvalósuló projekt hatására. A mintegy 73 millió forintos szervezeti és infrastrukturális fejlesztés eredményeképpen több gyermekkel és színvonalasabb foglalkozások során szeretnék megismertetni a természet értékeit.
2010. október 15-én tartotta az EGERERDŐ ZRt. Szilvásváradon, a Szalajka-völgyben sajtótájékoztatóval egybekötött projekt nyitórendezvényét. Az erdőgazdaság 65 millió 638 ezer 176 forint támogatást nyert el az Új Magyarország Fejlesztési terv Környezet- és Energia Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „Szilvásváradi erdei iskola fejlesztése” című pályázatával. Az összegből szervezeti és infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg.
Az erdei iskola oktatói erdőpedagógiai továbbképzés során bővítik ismereteiket, illetve a helyi általános iskola pedagógusainak nagyobb arányú bevonása a környezeti nevelési munkába is szerepel a szervezeti fejlesztések között. Az infrastrukturális fejlesztések a Szalajka-völgy három területét érintik. Az erdei iskola központi épületében kialakított két foglalkoztató közül a földszinti tanterem akadálymentesítése révén kerekesszékes, mozgássérült gyerekeket is tudnak majd fogadni. Ennek a két helyiségnek a bútorzattal, oktatási eszközökkel felszerelése is megvalósul, mely során egy üvegfalú méh kaptár is helyet kap a tetőtérben. Ennek segítségével egy méhcsalád mindennapjait követhetik nyomon folyamatosan a gyerekek és „megfejthetik a méhek táncát”. A központi épülethez szervesen kapcsolódva egy kézműves foglalkoztató szín készül, ahol immáron megfelelő körülmények között folyhatnak a hagyományőrző kézműves foglalkozások. A Szalajka-völgy Szabadtéri Erdei Múzeumának területe ad majd helyet egy szabadtéri tanteremnek, filagória épületnek, melynek környezetében a megújuló energiák (nap, szél, víz) hasznosítását bemutató működő modellekkel, a fát mint megújítható energiaforrást és alapanyagot bemutató eszközökkel ismerkedhetnek meg az erdei iskolások.
A Szilvásváradi Erdészeti Erdei Iskola oktatói remélik, hogy a fejlesztés hatására jelentően javul az iskola színvonala, nő az idelátogató csoportok száma, illetve tartózkodási ideje, miáltal mind több gyerekkel sikerül megismertetni a természet értékeit. Antal József


