Waldbott Kelemen Tolcsván született, 1882. január 19-én. Kereken 50 évvel ezelőtt, 1945. február 14-én tragikus körülmények között vesztette életét egyesületünk akkori elnöke, Waldbott Kelemen báró, a jeles agrár- és erdészeti politikus. Budapest ostromának csaknem az utolsó napján, február 11-én egy közelben becsapódó akna repeszei sebezték halálra.
Származása
Európa egyik legrégibb nemesi családjából származott, amely i.sz. után 600-ig és Burgundiáig vezeti vissza a családfát. A család később a vallásháborúk okán származási helyét elhagyni kényszerült és vándorlása közben több ágra szakadt. A bassenheimi ágból származó apa, br. W. Frigyes az 1870-es években Beust Hedvig bárónővel kötött házassága révén került Magyarországra és annak öröksége vetette meg zempléni gazdaságának alapjait.
Waldbott Frigyes, helyesen ismerve fel birtokának perspektivikus gazdasági lehetőségeit, a filoxérajárvány után teljes erővel vett részt Tokaj-Hegyalja szőlőkultúrájának felújításában. Erdeiben is mintagazdálkodást valósított meg, amelynek ma is fellelhető maradványai csodálatot és elismerést keltenek minden erdészeti szakemberben.
Házasságából hét gyermek született, közöttük második fiúként W. Kelemen Tolcsván, 1882. január 19-én.
Katonaként kezdte
Waldbott Kelemen középiskolai tanulmányainak végeztével 1900-ban a katonai pályára lépett. 1904-ben avatták tisztté a bécsújhelyi katonai akadémián, s ezzel megkezdte aktív szolgálatát. Az I. világháborúban több mint két évig teljesített frontszolgálatot.
Érdemeit számos magas magyar és német kitüntetéssel ismerték el. Az összeomlás után, 1919-ben kilépett a hadseregből és idős édesapjától átvette a birtok ügyeinek irányítását. 1920-ban ghimesi és gácsi Forgách Erzsébet grófnővel kötött házassága révén további értékes mezőgazdasági
ingatlanokkal gyarapította a családi birtokot, amelynek nagysága 1944-ben mintegy 24 ezer kat. holdat tett ki.
Az erdőtörvény-alkotó
Az agrárpolitika mezejére 1923-ban egy szerény aktus keretében lépett. Ekkor választotta meg elnökévé Miskolcon a Borsod-Gömör-Heves megyék erdészeti egyesülete.
Közéleti agilitása gazdaságpolitikai beszédeiben és cikkeiben gyorsan megnyilvánult.
Nem véletlen tehát, hogy amikor a földművelésügyi kormányzat megindította az új, a gyökeresen megváltozott természetföldrajzi viszonyokhoz illeszkedő erdőtörvény előkészítési munkálatait, az Országos Erdészeti Egyesület a saját törvény-előkészítő bizottságába választotta Waldbott bárót. 1929-ben a parádi közgyűlésen pedig az OEE alelnökévé választották.
Az 1935. évi (második) erdőtörvényünk Waldbott báró erdőtörvénye volt. Az ő kompromisszumteremtő készségének volt köszönhető, hogy létrejött a törvényben érdekelt három fő tényező: az erdőtulajdonosok, az erdészeti szakemberek és a közérdek közötti kiegyensúlyozott megállapodás.
A törvényben érvényesült Kaán Károly szellemisége, de közvetlen ráhatása már nem volt annak megalkotására, hiszen 1925-ben (vitatott körülmények között) kivált a szakmai közéletből és szakirodalmi tevékenységnek szentelte további életét.
Waldbott Kelemen viszont annál energikusabban vetette magát a közéleti küzdelembe. Határozott, okos gazdaságpolitikai vonalvezetésének nagy szerepe volt abban, hogy a magyar erdőgazdaság drámai veszteségek nélkül vészelte át az 1929-1933-as nagy világválságot, bár az erdők faállománya kétségtelenül megsínylette ezt az időszakot. Érdemeinek elismerése jutott kifejezésre abban, hogy 1933 végén őt választották meg egyesületünk elnökévé. Ezt a tisztséget töltötte be tragikus haláláig. A földművelésügyi miniszter őt nevezte ki az 1933-ban létrehozott Országos Fagazdasági
Tanács elnökévé.
A nemzetközi politika mezején
Több mint egy évtizedes elnöki működéséből két mozzanatot emelünk ki. Az egyik az 1936. évi budapesti II. Erdészeti Nemzetközi Kongresszus, a másik a Nemzetközi Erdészeti Központ (a Centre International de Sylviculture, röviden CIS) létrehozása.
Az erdészeti világkongresszus magyarországi megrendezése olyan ritka, kiemelkedő eseménye volt a magyar erdészetnek, amely már aligha ismétlődik meg a mai generációk életében. Az, hogy a római Nemzetközi Mezőgazdasági Intézetnek a rendezés jogára irányuló döntése már éppen a második alkalommal hazánkra esett, kétségtelenül olyan csapatmunka eredménye volt, amelynek részese volt a magyar diplomácia, a Földművelésügyi Minisztérium erdészeti osztálya, valamint a szaktudomány
képviselői (Roth Gyula, Fehér Dániel, Magyar Pál és társaik). Abban azonban, hogy a világkongresszus elnökévé nem valamely állami főtisztviselőt, hanem az OEE elnökét választották, aki végül is nem is volt erdészeti szakember, megnyilvánult az a tisztelet és megbecsülés, amelyet a nemzetközi szakmai közvélemény Waldbott Kelemen iránt érzett.
A CIS elnöke
A világkongresszus, amint tudjuk, nagy sikerrel zárult, talán nem utolsósorban Waldbott báró tolcsvai pincészetében rendezett nagyúri tanulmányúti vendéglátásnak köszönhetően.
Egyik legfontosabb döntése az volt, hogy elhatározták egy állandó erdészeti nemzetközi központ felállítását, a további világkongresszusok szervezeti feltételeinek és garanciáinak megteremtése céljából. Az erre irányuló javaslatot Waldbott Kelemen tette és ő maga dolgozott a legkövetkezetesebben annak megvalósításán. Ennek a munkájának is meglett az eredménye, mert a CIS felállítása 1938-ban tényleg megvalósult
Berlinben. Első elnökévé, négyévi időtartamra, ugyancsak Waldbott bárót választották.
Eme tisztségében is a rá jellemző energikussággal fogott a CIS kiépítéséhez, az alapszabályok kidolgozásához, az apparátus megszervezéséhez, a szervezet „Intersylva" című saját folyóiratának megindításához, a „Silvae Orbis" („A világ erdei") c. évkönyv-sorozat kiadásához.
Sajnos, a II. világháború egyre szűkebbre korlátozta a CIS lehetőségeit, tevékenységi körét, azonban így is funkcionált a háború végéig.
A CIS létrehozása egy szerencsésebb történelmi korszakban nagyszerű lehetőséget jelentett volna a világ erdészeinek összefogására, a továbbiakban a mezőgazdaságtól teljesen függetlenedő, teljesen önálló nemzetközi szakmai szervezetben.
Ebben az esetben egy magyar, báró Waldbott Kelemen lehetett volna a világ erdészeinek szellemi vezetője. Nem így történt - magyar sors! (A CIS szerepkörét a háború után a FAO vette át.)
Tovább fejlesztette a kaáni politikát
Waldbott báró utolsó jelentősebb erdészeti közszereplése 1943-ból ismert, amikor előadást tartott a Soproni Nyári Egyetemen A fa mint a hadigazdálkodás fontos nyersanyaga címmel. Imponáló az a nagyszabású
politikusi portré, amely ebből az előadásból kirajzolódik az utókor előtt.
Teljesen világosan látta a magyar fagazdaság jövőjét (természetesen a „jövő" alatt nem a társadalompolitikai jövőképet értve).
A fogalmat is ő használta először, annak átfogó, komplex értelmében. Ebből az előadásból teljesen érthető, hogy Waldbottal a magyar erdészeti politika a Kaán Károly-i alapról kiindulva nagyot lépett előre és megteremtette az elméleti feltételeit egy komplex, imponáló gyakorlat kibontakoztatásának.
Ezt azonban Waldbott báró már nem élhette meg.
A szőlész-borász politikus
Báró Waldbott Kelemen az agrárpolitikának, azon belül a szőlészetnek és borászatnak legalább olyan kiemelkedő személyisége volt, mint az erdészetnek. Terjedelmi korlátok miatt csupán röviden utalhatunk ilyen irányú szereplésének néhány mozzanatára. 1924-ben őt nevezték ki az új
bortörvény alapján ebben az évben létrehozott Országos Szőlő- és Borgazdasági Tanács elnökévé. A Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesületének előbb alelnöke, majd 1933-tól elnöke volt. 1934-ben a Magyarországon lebonyolított XVI. Nemzetközi Mezőgazdasági Kongresszus szőlészeti osztályának elnökévé választották.
Mindezeken túlmenően is sokoldalú közéleti ember volt. Zemplén vármegye országgyűlési képviselője volt a Parlament felsőházában és tagja több fontos országgyűlési bizottságnak. Cs. és kir. kamarás, titkos tanácsos, a Magyar Nemzed Bank főtanácsának tagja, a Máltai Lovagrend és a Vitézi Rend tagja.
1944 őszén ő is elmenekülhetett volna Nyugatra, ennek minden feltétele rendelkezésére állt, sőt ösztönözték is rá. Nem ment, önként maradt. Katonásan élt, katonásan halt meg. Német származású, németes nevű, de ízig-vérig hű magyar fiát a haza földje fogadta be. Négy gyermeke közül
egyik sem adta tovább a Waldbott nevet utódnak. Vagyonát felosztották, széthurcolták, elrabolták. Sírhelyét is már inkább csak sejtjük, mint tudjuk, a Kerepesi temetőben még egy kis tábla sem jelöli. Sic transit gloria mundi?
Waldbott báró kései nekrológja (Erdészeti Lapok-1995. május) Dr. Király Pál
