
Rosta Gyula vezérigazgató Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős ITM államtitkár társaságában (ForestPress fotók)
2021. december 23. - Villáminterjú Rosta Gyula vezérigazgatóval az eszteregnyei Újszülöttek erdeje avatása alkalmából

* Miért tartja fontosnak a Zalaerdő Zrt élén a létesítendő Újszülöttek erdejét?
* Többek között azért, hogy megismertessük a közvéleménnyel azt a tevékenységet, a harmadik éve folyó fásítási program idei eredményeit, amit az Agrárminisztérium támogatásával végzünk. Ez az ország erdőterületének növelésére irányuló munka. Azt szeretnénk, hogy ne csak az államerdészet járuljon hozzá az erdősítéshez, hanem azok a földtulajdonosok is, akik jelentős földterülettel rendelkeznek a térségben. Számos olyan terület van megyénkben, amelyen kiváló erdőállomány hozható létre. Zalában minden született gyermeknek tíz facsemetét ültetünk el. Erre minden évben más településen kerül sor, idén itt, Eszteregnye község határában.

Az erdőtelepítési program egyedüli nehézségét az jelenti, hogy társaságunk nem rendelkezik elegendő szabad földterülettel. Ezért is lenne fontos, hogy a példánkon felbuzdulva a gazdálkodók minél több területet erdősítsenek.
* Úgy tudjuk, a minisztérium a jövő évre is meghosszabbította a programot…
* Igen, mert az állami erdészeteknek az egyik legfontosabb feladata Magyarország erdőterületeinek növelése.
* Az önkormányzatok is aktivizálják magukat ezen e téren…
* A Településfásítási Program egy másik folyamat, ami az Agrárminisztérium égisze alatt, az Országos Erdészeti Egyesület szakmai támogatásával zajlik.

* Miként sikerült az utóbbi egy-két év mélyrepülését átvészelni?
* Pozitív eredménnyel túléltük, nyilván nem olyan teljesítménnyel, mint korábban, de az értékesítésre kerülő választékok átstrukturálásával és a költségek csökkentésével teljesítettük az elvárásokat. Szerencsére az idei évben már más piaci körülmények között dolgozhattunk, emelkedni kezdtek az egységárak és a kereslet is növekedett. A vadászattól eltekintve a 2021. év már jobb mutatókat eredményezhet. Sajnos a nyugat-európai vendégeink az újabb járvány miatt sorra mondják le a társasvadászatokat.
* A visszaesés a csemetetermelést is érintette?
* Azt nem. Mi elsősorban belső felhasználásra termelünk, de a kereslet is évről évre nő.

* Milyen gazdálkodási eredményre számítanak az idei év zárásakor?
* A tulajdonos által elvárt eredményt mindenképpen hozni fogjuk. Így a mozgóbér-hányadot is kifizetjük, amire számítanak is a munkatársaink, valamint a cafeteria növelése is elképzelhető.
* A szakszervezettel voltak vitáik…
* Természetesen nehezen viselték a kollégák a tavalyi megszorításokat, de most már az idei évre koncentrálunk.
* Hogyan áll a szociális tűzifaigénylés?
* 7800 köbméternyi igényt nyújtottak be az önkormányzatok, amelynek a kiszállítása folyamatban van. (Z.Z.-N.L.)


