Pécs, 2023. március 13. - A medvehagyma levele saját szükségletre fejenként naponta legfeljebb két kilogramm mennyiségben és kizárólag nem védett területeken gyűjthető - hívja fel a figyelmet a gyógynövény szezonjának kezdetén a Mecsekerdő Zrt.
A pécsi székhelyű állami erdőgazdálkodási társaság az internetes honlapján megjelent felhívásban közölte: a napokban vegetációnak indult medvehagyma hamarosan ellepi az ország legismertebb medvehagyma-termő területét, a Mecseket.
A tavasz hírnökeként jegyzett, jellegzetes fokhagymaillatú, vér- és vesetisztítóként is ismert gyógynövényt előszeretettel szüretelik az erdőjárók, azonban a gyűjtést a jogszabályok értelmében csak korlátozott mennyiségben és területen lehet végezni - hívták fel a figyelmet.
Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény értelmében állami erdőben - nem védett területen - csak az egyéni szükségleteinek megfelelő, azaz naponta személyenként két kilogrammnyi gomba, gyógynövény - így a medvehagyma levele - gyűjthető külön engedély nélkül.
Közölték: amennyiben valaki ennél nagyobb mennyiséget kíván gyűjteni a - hegyek középső és magasabb régióiban, lombos erdőkben, főként a bükkösökben, a hűvösebb északi oldalakon, völgyekben előforduló - növény leveleiből, azt csak az erdőgazdálkodó engedélyével teheti.
Mint írták, a Mecsekerdő Zrt. által kezelt területekre az engedélyt a társaság erdészeteinél lehet megvásárolni, online árverést követően.
A tájékozódást és a különböző besorolású területek azonosítását a Mecsekerdő honlapján, a www.mecsekerdo.hu oldalon közzétett, nagyítható térkép segíti.