2023. június 6. - Új tervet hirdetett az amazóniai illegális erdőirtások felszámolására Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök.
Az amazóniai esőerdőknek köszönhetően Brazília fontos szerepet tölt be a Föld éghajlati egyensúlyának fenntartásában, ezért az ottani erdőirtások megakadályozásával hozzájárulhatunk a globális felmelegedés mérsékléséhez is - jelentette ki Lula a brasíliai elnöki palotában egy hétfői rendezvényen.
Brazília még az előző elnök, Jair Bolsonaro hivatali ideje alatt, 2021-ben csatlakozott ahhoz a nemzetközi megállapodáshoz, amelynek keretében vállalta, hogy 2030-ra felszámolja az illegális fakivágásokat az Amazonas-medencében. A januárban hivatalba lépett Lula pedig környezetvédelmi politikájának sarokkövévé tette az erdőirtások elleni küzdelmet.
A kormányzat 2027-ig szóló új terve értelmében számos minisztérium összehangolt működésével igyekeznek majd elérni a kitűzött célokat. A tervek szerint 2027-ig mintegy hárommillió hektárt nyilvánítanak majd környezetvédelmi területté. A hatóságok számára elérhető adatok, például pénzmozgásokról szóló bizonylatok nyomon követésével és ellenőrzésével, illetve műholdas felvételek használatával derítik majd fel az illegális tevékenységet az esőerdőkben. Szorosabb ellenőrzés alá vonják az erdőkezelést,
elősegítik a kiirtott erdők újratelepítését, illetve gazdasági ösztönzőkkel próbálják majd elősegíteni a növényzet megőrzését, a fenntartható erdőkezelést és az ökoturizmus fellendítését. A tervek szerint a jövőben nyomon követnék az Amazóniából származó faanyagok, haszonállatok és mezőgazdasági termékek útját.
Az új projekt "prioritássá" emeli a környezetvédelmet "négy év közöny és elhanyagolás után" - jelentette ki Lula a 2019 és 2022 között hivatalban lévő Bolsonaróra utalva, akinek elnöki ciklusa idején az erdőirtások éves mértéke 75 százalékkal emelkedett az előző évtizedhez képest.